Most, hogy lassan kezdem kipihenni magam, elkezdek visszaemlékezni arra az idegroncs szörnyetegre, aki a szabadságom előtti utolsó időszakban voltam. Not a pretty sight.
Általában sem bírom a hülyéket, de ilyenkor a toleranciaszintem nulla, és ez nagyon látszik/hallatszik. Máskor csak fejcsóválva továbbállok, de ilyenkor szükségét érzem, hogy mindenkinek el is mondjam a véleményemet, ami nem éppen népszerű. G ilyenkor nem szeret annyira, mint máskor, szerinte rém ciki vagyok.
Az utolsó két nap volt a legrémesebb, bár fenntartom, hogy igazam volt, de hülyékkel nem érdemes vitatkozni, kár volt a gőzért. G konkrétan félt, hogy agyvérzést kapok.
Az egész úgy kezdődött, hogy hosszabb ideje a HR kiosztotta az éves üzemorvosi felülvizsgálatra szóló beutalókat, és rossz vezetőhöz illően nem adott határidőt, hanem azt mondta, hogy intézzük el, amikor belefér. Ezt mindannyian tudjuk, mit jelent - SOHA. Így a beutaló bekerült a "majd egyszer" kategóriába, és el is feledkeztem róla.
Közben viszont eldöntöttem, hogy kell az ingyen influenzaoltás, amit a Cég biztosít, így megkaptam arra is a beutalót, és mivel azt hamar le akartam tudni, fel is hívtam az üzemorvosunkként működő magán orvosi rendelőt, és kértem időpontot. Dec. 21-én 10.40-re adtak. Szuper. Ez az üzemorvosunkként működő magán orvosi rendelő nem a mi irodaépületünkben van, hanem kb 5 percre egy másikban. Mivel az 5 perc kocsival értendő, mert különben buszra kell szállni, így kocsival* mentem. Rendes állampolgár lévén**, a rendelőtől egy sarokra eső fizetős parkolóban parkoltam, és képes voltam az egy saroknyi távolságot a saját két lábamon legyalogolni. Elképesztő, nem? Szóval megérkeztem a rendelőbe 10.35-kor, kihaltság és hullaszag. Én voltam az egyetlen élőlény a cserepes pálmától eltekintve, és amíg vacilláltam, mi legyen, eszembe jutott, hogy kéne az üzemorvosi vizsgálat is, ha már ilyen pangás van, egyben letudhatnánk, még jó, hogy itt a táskámban annak is a beutalója. A recepció üres volt, de beljebb merészkedve észrevettem, hogy két ember ül egy irodában, és mindkettő telefonál. Az egyik - orvosnőnek tűnő, fehér köpenyes fiatal hölgy - füllel hallhatólag szakmai beszélgetést folytatott, egy másik céggel beszélte meg az oltások rendjét, meg ilyeneket. A másik, erősen középkorú, köpenymentes hölgy is telefonált, de ezt a legnagyobb jóindulattal sem lehetett munkával kapcsolatos beszélgetésnek nevezni.
- Igen, a piacon futottunk össze - csivitelte.
- ..
- Nem, azt mondta, nem találkoztak már egy ideje, de a szomszédtól tudja..
- ..
- Jaj, nagyon, és milyen jól nézett ki..
.. és így tovább. Mivel nyitva volt az ajtó, halkan kopogtam az ajtófélfán, mire rám néz, és int, hogy várjak. Így várok, és telik az idő.
- A Heathrowról indul..
- ..
- lassan már felszáll a gépre..
- ..
Várok, ő beszélget. Telik az idő.
- Kiscsillagom, ügyesen vezess
- ..
- A Ferihegyi út mindig zűrös
- ..
Várok, ő beszélget. Telik az idő. És így tovább. Konkrétan 15 percet vártam. Oké, 5 perccel előbb értem oda, de azért akkor is. Közben a doktornő befejezte a maga telefonbeszélgetését, és lassan az asszisztens is képes volt elszakadni a saját beszélgetőpartnerétől, így intett, hogy menjek be.
- Miben segíthetek?
- Influenzaoltásra van időpontom, a Cégtől jöttem. Az jutott még eszembe, hogy üzemorvosi vizsgálatra is van beutalóm, esetleg azt is megejthetnénk most, ha már itt vagyok?
- Csak oltásra kért időpontot, az üzemorvosira külön kell.
- De ha már itt vagyok, esetleg lenne rá mód..?
- Nem, 20 percenként jönnek az emberek, jön 11-re a következő oltásra, miért nem úgy kért időpontot. Nagyon sokan vannak - mondja, 10.50-kor, miközben kong a rendelő, és 15 percet váratott a telefonálása miatt. A következő betegnek se híre, se hamva.
- 20 percenként adnak időpontot, gondolom nem 20 perc egy oltás, esetleg egy kis jóindulattal..
- Nem
Majd az orvosnő beadta az oltást, és 45 másodperc múlva kint is voltam a rendelőből. Ebbe a 45 másodpercbe az is belefért, hogy észrevettem, hogy van egy doboz, amibe kérik a kitöltött véleménykérő lapok bedobását, de nem volt kitéve véleménykérő lap, így a füzetemből kitépve egy cetlire írtam le azt enyémet. Meg azt is, hogy ha kérik a véleményemet, tegyenek ki lapokat.
A vicc az, hogy ha azt mondja, hogy egy üzemorvosi vizsgálat legalább fél óra, és ez sajnos nem fér bele az időbe, azt elfogadtam volna, bár nyilvánvalóan tudom, hogy nem igaz, mert még soha nem tartott 10 percnél tovább a vizsgálat, de legalább tett volna egy udvarias erőfeszítést. De nem. A válasz nem, mert csak.
Szóval megvolt az alaphangulatom. Az épületből kisétálva épp az egy blokkot készültem visszasétálni a (fizetős) parkolóban álló kocsimhoz, de pont piros lett a lámpa a zebránál, így megálltam. Erre jön egy Mercédesz, megáll a zebra úttest felőli részénél, és int, hogy takarodjak az útból. Nem értettem. A járdán állok a pirosnál, előttem a felfestett zebracsíkok. Mi van? Az autó elkezd felhajtani a járdára a zebrán keresztül, és vadul integet. Továbbra is bambán állok, majd rájövök, hogy egy magyar találékony öntudatossal van dolgom, így mutatom neki, hogy ez itt a járda, a gyalogosok helye, mit akar ő itt?! Erre letekeri az ablakát, és elhangzik a következő párbeszéd:
Ő: Mi van!
Én: Ne haragudjon, ez itt a járda, ide nem jöhet fel kocsival.
Ő: Mit akarsz te ribanc, hol parkoljak, az úttesten?
Én: Esetleg a parkolóban - és rámutatok a szomszéd blokkban félig üres parkolóra.
Ő: Hülye vagy?! - grimaszol, és nagy gázzal feljön a járdára, és beáll az irodaépület melletti kávézó nyáron kiülősnek használt helyére.
És ha még csak ennyi lett volna, de nagyon elszaporodtak a találékony öntudatosak. Már kissé forrongó epével visszaérek a kocsimhoz, beülök, leállítom a mobilparkolást, majd konstatálom, hogy nem tudom elhagyni a parkolót, mert két költöztető teherautó állja el gondosan mindkét kijáratát, a járdán keresztül pedig nem tudok kimenni, mert az a rész tele van parkolva.
Költöztető emberek jönnek-mennek, én félig kiállva a parkolóhelyről tanácstalan arccal ülök. Költöztető emberek továbbra is jönnek-mennek, tőlem 3 méterre, néha rám néznek, de semmi reakció.
Kiszállok, és megszólítom az egyiket:
- Elnézést, szeretnék kihajtani a parkolóból, de nem tudok, mert mindkét kijáratot elállják. Legyen olyan kedves, álljanak már egy kicsit odébb.
- Jó-jó, mindjá', várjon. - és pakolnak tovább, mintha mi sem történt volna. A következő körben újra megszólítom az embert:
- Ne haragudjon, de sietek, ..
- Ne rinyáljá' má', várj még egy percet.. - újabb kör cuccot pakolnak be, újra megszólítom.
- Elnézést, de időre kell mennem valahová, és el fogok késni. Kérem, álljanak már egy kicsit odébb, hogy kiférjek.
- Mit ugrá'sz itt, oda állok, ahova akarok, te meg kivárod.
- Már elnézést, de ez itt közterület, nem állhat meg ahol csak akar.
- Dehogynem.
- Ha nem állnak arrébb, kihívom a közterületeseket.
- Hívjad nyugodtan, mi itten az önkormányzatnak dolgozunk - mondja, miközben a teherautóra világosan XY Kft van festve, és egy panelnél pakolnak.
- Világosan látszik, hogy ez egy magán cég, rá van írva a teherautóra, de még ha önkormányzati lenne is, az nem menti fel a szabályok betartása alól.
- Fogd már be a pofádat, mert szájbaverlek, és várjá' csöndben.
Na eddig bírtam, beültem a kocsiba, és rátenyereltem a dudára. A pasas döbbent arccal áll, majd 5 másodperc múlva előkerül valami főnökféle, aki a szitut látva sűrű bocsánatkérések közepette szól a sofőrnek, hogy azonnal álljon arrébb. A nagyszájú beül, és zokszó nélkül hátratolat 1, azaz egy métert, hogy kiférjek a teherautó orra és egy parkoló autó között. Ez volt olyan nehéz, amiért inkább percekig kellett gyalázkodni?!
Este elmeséltem az eseteket G-nek, aki csak annyit mondott, hogy hülye vagyok, és egyszer meg fognak verni, különben is miért nem tudtam békésen kivárni, minek szólok be mindenkinek.
Már elnézést, de miért is kellene nekem, aki minden szabályt betartott egy adott helyzetben lesunyt fejjel elbujdokolnom azok elől, akik látványosan lesz.rják a szabályokat? Ha soha senki nem mond nekik semmit, a végén még azt hiszik, ez így van jól, és ez a világ rendje..
Sajnos itthon úgy tűnik, ez a világ rendje, és ez nekem nagyon nem tetszik, és nem tudok beletörődni. Lehet, hogy jobb lenne kivándorolnom, mert egyszer tényleg meg fognak verni.
Így telt hát a péntek, kellően felhúztam már magam suttyó embertársaimon, de még nem volt vége, mert 1-2 hiányzó ajándék lastminute beszerzése miatt szombaton még le kellett mennünk a városba. Mivel nem csak szociofób vagyok, de egyenesen rettegek a tömegektől (ez alól egyedüli kivétel a fesztiválok, de itt is csak komolyabb alkohol mennyiség lazítja fel a pánikot elviselhető szintre), szépen kigondoltam, hogy nem megyünk plázába, mert a körúton minden megkapható, amit akarunk. Ez majdnem működött is, de nem. G valamiért imádja a plázákat (meg úgy általában a tömegeket, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag), így ragaszkodott hozzá, hogy csomagolópapírt csak a Westendben levő papírboltok egyikében vehetünk, mert a többi "mezei" (=körúti) papírboltban biztos nincsenek olyan jó csomagolópapírok, meg enni is akar bent.
Muttergottes, hilf' mir, hát jó, egy órát ki fogok bírni.
Rémes volt. ISZONYATOS TÖMEG, mint az várható Karácsony előtt 1 nappal, és mindenki zaklatott arccal rohangál, barátságos ünnepi hangulatnak nyoma sincs. G vontat engem maga mögött, miközben én enyhe pánikban szorongatom egyik kezemmel az ő kezét, a másikkal pedig a táskámat..
Már mindent beszereztünk, és csak az ebéd van hátra, de a foodcourton minden hely foglalt. De nem ám mindenki eszik, sokan étel-ital nélkül önfeledten beszélgetnek, miközben több tucat ember köröz reménytelenül, hűlésnek indult ebédekkel megrakott tálcákkal. Mekkora egy tahó népség, de komolyan. Egoisták gyülekezete. Nekünk szerencsénk volt, sikerült lecsapnunk egy éppen megürülő asztalra, és még csak közelharcot sem kellett vívnunk érte, ám mindkét mellettünk elhelyezkedő asztalnál beszélgető emberek, az egyik oldalon két jó húsban levő barátnő, a másikon pedig egy párocska. Étel nincs előttük, a pláza személyzete jelzésértékűen elviszi a kiürült tálcákat, de az emberek nem értenek a finom jelekből. Szerencsére azonban nem mindenki nyünye teljesen, így egy pár férfi tagja jelzésértékűen odaáll a párocska asztala mellé, és a tálcáját leteszi a mellettük húzódó derék magasságú falra. És áll. És áll. A párocska gondosan a másik irányba fordul, azaz felénk. Már G is forgatja a szemét, és félhangos megjegyzést tesz, hogy minek foglalja a helyet aki nem eszik, amikor ilyen tömeg van, de semmi. Eltelik 5-6 perc. Az álló férfi egyszercsak odahajol a párocska férfi tagjához, és végtelen udvariassággal megkéri, hogy ha befejezték az evést, ugyan legyenek kedvesek átadni a helyüket, mert ők is szeretnének enni, és egyetlen szabad ülőhely sincs. Az ülő férfi bambán felnéz, de nem válaszol. Erre az álló férfi viccesen hozzáteszi:
- legyenek kedvesek, még egy italt is fizetek önöknél a bárnál - és a ZanziBárra mutat -, és ott tudnak tovább beszélgetni.
Erre a csaj üdvözült arckifejezéssel azt mondja:
- Én elfogadom az italt, és végre feláll, miközben biztosan arra gondol magában, hogy milyen ügyes volt, még egy ingyen italt is bezsebelt.
Most komolyan, ez normális?!
És a nap még nem ért véget, mert ki is kellett jutnunk a Westendből, ami szintén nem egy könnyű mutatvány. A parkolóautómatánál kígyózó sor, így G látva, hogy ráng a szemem (alig észrevehetően ráng egy izom a jobb alsó szemhéjamon, amikor már komoly erőfeszítésembe kerül uralkodni magamon - valószínűleg a többi kontrolálása elhasználja ilyenkor az összes rendelkezésre álló energiámat..), így elküld beülni a kocsiba, várjam meg. Jön is, és elindulunk kifelé, ő vezet. A legalsó szinten szoktunk parkolni, ahonnan egyenesen az éttermekhez lehet bemenni. Innen egy szintet feljebb kell menni a kijárathoz, és a rámpán felhajtva jobbról jönnek autók, de ott nekünk van elsőbbségünk, mert a jobbról jövőknek STOP táblája van. Erre mi van? A rámpa tetején áll egy önjelölt-rendőr biztonsági őr, és elállja az utat, engedve a jobbról érkező autók tömegét. Értem én, hogy kell néha a segítség, és hajlandó vagyok 1-2 autót beengedni magam elé akkor is, ha nekem van elsőbbségem, de csak állunk, és állunk, és már a 20. autót inti be elénk a pasas, és közben kajánul vigyorog ránk, "hülye buzi terepjárósokra". Ez is egy fajta osztályharc, vagy mi?!
Kb. a 30. autó után letekerem az ablakot, és mivel az én oldalamon áll a pasi, kiszólok, hogy esetleg mehetnénk-e lassan mi is, mert lejár a parkolójegyünk. Erre visszaszól, hogy a többiek is régen várnak, várjunk a sorunkra. Én, még mindig udvariasan:
- Ne haragudjon, de 30 autó óta várunk a sorunkra, miközben a KRESZ szerint nekünk van elsőbbségünk.
- Már hogy lenne?
- Az ott egy STOP tábla - mutatok a táblára, amit ő eddig nyilvánvalóan nem látott, mert meglepetten bámulja - azaz, nekünk van elsőbbségünk.
- Nem érdekel.
- Az kár, mert maga nem rendőr, és a KRESZ szabályait csak egy forgalomirányító rendőr írhatja felül.
- Honnan tudod, hogy nem vagyok rendőr?
- Jaj, ne szórakozzon, maga nyilvánvalóan biztonsági őr.. szóval hadd menjünk már.
Erre mit csinál? Belép a kocsink elé, hogy véletlenül se tudjunk menni.
Na, nekem itt szakadt el a cérna, és pattantam ki a kocsiból hangos "Na ne szórakozzon már" felkiáltással. A pasas arca egy tanulmány volt, de komolyan. Érdemes volt végignézni, amint a fennhéjázó magabiztosság egy pillanat alatt dermedt rémületté változott, hogy őt itt most egy nő fogja nyílt színen megpofozni, és ijedtében arrébb is lépett két lépést. Mivel én nem pofozkodok, ez elég is volt, vissza is ültem, de mire visszaültem, ő visszanyerte macsó arckifejezését, és visszalépett a kocsi elé.
Ez már G-nek is sok volt, akinek különben jégkockák folynak az ereiben, és semmivel nem lehet kihozni a sodrából, így szépen felpörgette a motort, jó hangosan, hadd bőgjön a nagy dízelmotor, és a nagy kocsival, aminek a lökhárítója bőven a pasas térde fölött volt, elkezdett rácentizni a lábára. Én ezt nem mertem volna, de G nagyon jól vezet, és totál uralja a kocsit, így szépen centiről centire kiszorította a pasast az útból, akiben végül győzött a túlélési ösztön és elállt előlünk, így további atrocitások nélkül el tudtuk hagyni a dzsungelt.
Félre ne értsétek, nem vagyok büszke magamra, hogy elszakadt a cérna, és kipattantam a kocsiból, és nyilván nem pofoztam volna meg azt a szerencsétlent, de azért mindennek van határa. Sajnos úgy tűnik, Budapesten az emberek pofátlanságának nincs, és a gyengébbet, hiába van ő jogilag és/vagy morálisan előnyben, eltapossák (Merci vs gyalogos én, teherautó vs személyautós én, biztonsági őr vs civil én), ezzel fura párhuzamban pedig a jómódúbbat (vagy annak tűnőt) provokálják is, mert biztos lopta, maffiózó, adócsaló, gonosz ember, és minden kisebbségi komplexusukat igyekeznek kiélni azon, akinek látszólag egy kicsit jobban megy, de akivel szemben pillanatnyilag erőpozícióban érzik magukat. Aki bármilyen látszólagos hatalmat kap a kezébe ebben a városban, szinte automatikusan azonnal visszaél vele.
Sírok, komolyan. Mire hazaértünk, remegtem az idegességtől, és egyelőre nem voltam azóta többet hajlandó emberek közé menni. Szerencsére megtehetem, hogy nem mozdulok ki.
Nem vágyom rá. Szülők, barátok, ez egyelőre pont annyi interakció volt az elmúlt héten, mint amennyit el bírtam viselni.
Kezdem megérteni, hogy lesznek ámokfutóvá az emberek.
Lassan kisimulnak az idegeim, nyilván a túlfeszítettségem miatt voltam kevésbé türelmes, de azért ne mondja nekem senki, hogy normális, ahogy ez a város működik.
* Gazdámról, a Cégről, sok rosszat lehet mondani, de azért van néhány jó tulajdonsága is, így például a rengeteg munkámat egy szép autó korlátlan használatával (is) honorálja, azaz jelenleg egy terepjárót ad alám. Eleinte fura volt, mert előtte kisebb autókkal jártam, de nagyon megszerettem, határozottan vannak előnyei. Viszont ugye a terepjárósoknak van egy bizonyos kialakult imidzse kishazánkban, így nagyon gondosan ügyelek arra, hogy ezt megcáfoljam. Mindig megadom az elsőbbségeket, nem száguldozok a városban, a zebránál megállva átengedem a gyanútlan gyalogosokat, akik ezt nem is tudják mire vélni, és amennyire KRESZ-ismereteimtől telik, mindig szabályosan parkolok, sosem mozgáskorlátozottaknak vagy családosoknak fenntartott parkolóhelyre, nem elfoglalva az egész járdát, stb. Szóval igyekszem jó példát mutatni.
** G szerint "rosszul" vagyok szocializálódva, mert Németországban nőttem fel, ezért a magyar valóságdzsungelt időnként nem vagyok képes értelmezni, és felháborodok rajta.