2012. július 30., hétfő

Csalódás


Kicsit eltűntem.. ennek oka, hogy nagyon reménykedtem, hogy ebben a ciklusban összejött, és terhesek vagyunk, de nem mertem kimondani (leírni), már csak babonából sem.
Időzítésben ebben a ciklusban világbajnokok voltunk, peteérés csodálatosan félidőben, minden más is klappolt, így lett a 23. napon 10-15 percre menstruációs fájdalomhoz hasonló fájdalmam, majd enyhe barna vérzés, ami egy nap alatt el is múlt. Kis fejszámolás után arra jutottam, hogy ez lehetett beágyazódási fájdalom és ahhoz kapcsolódó vérzés, hiszen időben kijött, és nem szoktam időn kívül vérezni, így az is ide vágott (lásd pl. itt vagy itt).
Sajnos nem lett igazam, vagy ha igen, nem maradt meg, mert ma megjött, mégpedig az eddigi 30 napok után most 27 napra, ráadásul nagyon erős görcsök közepette, még éjjel is felébredtem a fájdalomra :(
Szóval sajnos ez most nem jött össze, ezek szerint tehát belevágunk a HSG-be a petevezetők állapotának feltérképezéséhez. De azután már biztosan össze fog jönni!

2012. július 7., szombat

Babaváró tearendszer



Ahogy ígértem hát, jöjjön a Gyuri bácsi-féle Babaváró tearendszer, részletesen (innen).
----------
Szabó Gyuri bácsi által összeállított Babaváró tearendszer segíthet azoknak, akiknél a "meddőség" hátterében stressz, egészségtelen életmód, helytelen táplálkozás, kevés mozgás, vagy a szervezet elsavasodása, elhangolódása állhat és nincs semmilyen fizikai rendellenesség a háttérben.





Hármas alapelven működik:
  1. Méregtelenítés - A dió és csalánlevél teák kitisztítják a szervezetet - ekkor javasolt a napi folyadékbevitelt 2,5-3 l-re megemelni, hogy a méreganyagok távozni tudjanak a szervezetből. 
  2. Méhfal erősítése, spermaszám növelése - fagyöngy tinktúra, étkezés 
  3. Hormontermelés növelés

A lépések a következők:
1. Belső tisztítás (Időtartama 6 hét)
A nő és a férfi is igyon meg naponta egy-egy csésze teát, egyik nap csalánlevélből, másik nap diólevélből reggel éhgyomorra, 20 perccel a reggeli előtt. 6 héten keresztül váltogatva a kétféle teát, szünet beiktatása nélkül. Ilyenkor a bevitt napi folyadékbevitelt növelni szükséges, hogy a méreganyagok a vesén keresztül távozni tudjanak.
 2. A méhfal megerősítése, a spermaszám növelése (Időtartama 6 hét)
Az erős méhfal fontos a megtermékenyített pete megtapadásához. Ezért a leendő kismama hat hétig minden reggel és este igyon meg egy-egy mokkáskanálnyi fagyöngytinktúrát. A spermaszám növelése érdekében ez idő alatt a férfi nyers fürjtojás sárgáját, barna sört és nyers vagy főtt zellert fogyasszon.
 3. Teakeverékek és irrigálás (Időtartama 6 hét)
Sokszor már az első két lépés eredményt hozhat, ha mégsem, így kell folytatni a programot: 
  • A férfi/női teakeverékeket mindkét félnek kell inni reggel éhgyomorra egy-egy csészével naponta, amíg a zacskó tea el nem fogy.
  • Ezen kívül a nőnek minden este irrigálást (hüvelyöblítést) is végeznie kell. Ehhez az irrigáló teakeverékből egy púpozott evőkanálnyit 3 dl vízzel le kell forrázni, 20 percig lefedve állni hagyni, majd leszűrni.
  • Úgy kell irrigálni, hogy a folyadék minél mélyebben hatoljon be a méhszájhoz (pl. fekvő testhelyzetben, feltett lábakkal), a teát a lehető leghosszabb ideig visszatartva.  (Irrigátor rendelhető.)

 A babaváró program időtartama
 3x6 hét a férfinak és a nőnek.
Ehhez kapcsolódó teákat és teakeverékeket tartalmaz mindkét fél részére, valamint irrigáló teakeveréket a nőnek.

A teák elkészítési módja
Egy csapott evőkanál teafüvet öntsenek le 2,5 dl forrásból levett vízzel. Takarják le, 20 perc után szűrjék le, ízesítés nélkül igyák meg.

A táplálkozás rendkívül fontos a babavárás előtt és közben is mindkét fél részére. Ezzel egyrészt a nő felkészíti saját testét a megfoganásra, másrészt pedig a test méreganyag-mentessége lehetővé teszi a szervezet normális működését - s a baba megfoganhat.



----------

Eddig tehát a tearendszerről.

Elérhetőség
Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6.
Nyitva tartás: hétfő: 9.00 - 19.00, kedd-péntek: 9.00 - 17.00, szombat: 9.00 - 14.00 (a nyári időszakban szombaton nincs nyitva tartás)

TELEFON: (46) 390-278 FAX: (46) 390-217

KAPCSOLAT E-MAIL-BEN:
Ha teafogyasztással, egészséggel kapcsolatban szeretne tanácsot, tájékoztatást kérni, kérjük írjon az info@gyorgytea.hu címre.

Weboldal:
http://gyuribacsigyogyteai.hu/index.php?/BABAVARO-TEARENDSZER/

ez viszonteladói oldalnak tűnik.

Kisker:
http://gyorgytea.hu/


2012. július 6., péntek

Minden negatív



Csütörtökön ismét futottam egy kört a dokinéninél a laboreredményeimmel, de ő is csak ugyanarra jutott, mint én, hogy minden negatív (ezúttal az IR-t, véralvadást, autoimmunt és Leiden mutációt néztünk), azaz továbbra sem találunk szervi okot.
Az eredeti lista alapján marad tehát még a petevezeték esetleges elzáródása, az összeférhetetlenség és a kariotípus, mint fizikai ok. Az AMH-t még majd megnézetem, just in case, de nem nagyon valószínű, a vérképből sincs meg minden, de mindenem jó úgy általában, így nem valószínű, hogy ott lappang valami, a szerológiát pedig nem csináltattam meg, de rendszeres véradó vagyok, aholis a felsoroltak nagy részére szűrik az embert, és értesítenének, ha bármi lenne, de még szerencsére soha sem volt.
Következő lépés tehát a HSG, mint petevezeték átjárhatósági vizsgálat, azonban amikor ezt nálam ebben a ciklusban el lehetne végezi, a doktornő szabadságon lesz, így most egy körből kimaradok, és augusztus elején - ha addig nem jönne össze a baba -, megejtjük ezt a nagyon kevéssé kellemes vizsgálatot. 
A biztonság kedvéért levett egy kenetet, hogy az már meg legyen, hiszen mivel a HSG-nél kontrasztanyagot nyomnak fel, nem akarunk egy esetleges fertőzést felvinni a petefészekbe, azaz érdemes előtte ellenőrizni, hogy - bár panaszmentes vagyok - biztosan nincs-e semmi, ami kárt okozhat.
Szóval kenet megy a laborba, dokinéni pedig elhozza az eredményt, amint visszajött szabiról, és augusztus 1.-én hívjam a mobilján, és ha még nem vagyunk terhesek, leegyeztetjük a HSG-t. Azaz most 1 hónapig nem történik semmi.

Persze a tétlenség nem az én asztalom, így elkezdtem további alternatív irányokba nézelődni.

Február közepe óta ugye már avivázok, és szerintem az Aviva torna már csinál is valamit. Egyenletesre beállt a ciklusom hossza, és 6 napról 3 és fél napra rövidült a vérzés. Fájni még fáj, de a PMS-es nyavalyáim nagy része elmúlt, a menstruációm előtt már nem jön rám hatalmas étvágy mindenféle szemét irányába (régebben havonta pár napig megőrültem a különböző borzasztóan sós chipsekért, pedig különben szinte undorodom tőlük), és az érzelmi ingadozásaim is ebben az időszakban (már amennyire ezt az ember magáról meg tudja állapítani) elmúltak. 
Amióta abbahagytam a gyógyszert - bő másfél éve -, nyilvántartom a ciklusaimat, és a ciklusok hossza az alábbi ábrán látható (x-tengelyen az látszik, hogy hányadik ciklus a gyógyszer abbahagyása óta, az y-tengelyen pedig a ciklus hossza, napokban). Látszik, hogy amióta elkezdtem avivázni (február közepén, piros vonal), másfél hónapnyi kilengés után az elmúlt 3 hónapban már beállt a dolog, és most ugyan (még) nem az optimális 28 napon vagyok, de megbízhatóan beállt a ciklushossz, és már nem inog össze-vissza mint korábban.

Itt jegyzem meg, hogy találtam egy oldalt, ahol jól nyilván lehet mindent (hőt, megfigyeléseket a méhnyak és a hüvelyváladék állagáról, vérzés idejét és intenzitását, együttléteket, orvosi látogatásokat, rákszűrést, stb.) tartani, és ha kéred, emlékeztetőket is küld küszöbön álló menstruációról vagy peteérésről, diagramot rajzol, stb., szóval nagyon praktikus. A fenti ábra még nem innen származik, mert még én is csak most találtam és kezdtem használni, de érdemes megnézni: http://ciklus.hu/

De vissza az eredeti témához.. azaz most egy hónap tétlenségre vagyok kárhoztatva, ami nálam becsavarodást eredményezne, így elővettem a korábbi olvasmányokat, meg kutakodtam egy kicsit, és arra jutottam, hogy végül is van két dolog, amit tehetnék addig is, és még nem próbáltam (biztosan van több is, de most ezek vannak előtérben): a bükki füvesember, Gyuri bácsi-féle gyógyteák, és a reflexológia. 
Mindkettő szokás szerint többször is előkerült különböző ismerőseim által irányított, babatémától mentes beszélgetésekben, szóval úgy érzem, üzenni próbál az univerzum. Mindkét irányról jókat mondtak egymástól függetlenül többen is, így végül is nem árthat.

A reflexológia témát majd még külön körbejárom, de ma elmentünk Gyuri bácsi boltjába a Bank utcába, és megvettük a "Babaváró tearendszert" (15e Ft). 
Vittem az Embert is, mert G olyan gyorsan rámondja mindenre, ami nem illik bele a világképébe (vagy túl sok energiabefektetést vagy változtatást igényel részéről), hogy "baromság", hogy azt akartam, a saját fülével személyesen hallja a boltban, mit kell neki szedni/enni/inni ahhoz, hogy eredményt érhessünk el. Meg is győzte a látogatás, így remélem különösebb morgás nélkül issza majd a teákat.
A teákról pedig bővebben a következő posztban külön írok, oda sok mindent be is másolok Gyuri bácsi honlapjáról. 
Mivel semmi szervi okot nem találtak eddig egyikünknél sem, pedig már sok mindent végignéztük, viszont borzasztó stresszes mindkettőnk munkája, különösen úgy érzem, hogy ez nekünk van kitalálva, mivel:

Babaváró tearendszer segíthet azoknak, akiknél a "meddőség" hátterében stressz, egészségtelen életmód, helytelen táplálkozás, kevés mozgás, vagy a szervezet elsavasodása, elhangolódása állhat és nincs semmilyen fizikai rendellenesség a háttérben.

Szóval holnaptól indul a teázás.

2012. július 1., vasárnap

Czeizel Tanár Úr szerint.. II


Meglettek tehát az utolsó eredmények, amiket még vártam a múltkori nagy vérvételből. Néztünk akkor IR-t (inzulin rezisztenciát), alvadási zavarokat, autoimmun indikátorokat, és Leiden mutációt.. minden negatív (aminek normális emberek persze örülnének, ha nem éppen kezelhető okokat keresnének..).

Vissza tehát a kályhához, azaz a Czeizel tanár úr szerinti listához, és lássuk, hol tartunk az okok kizárásában:

  1. Ondó - ezen rajta vagyunk, bár elvileg a mennyiség & minőség nem lenne kizáró ok, de lehetne jobb is. Fehérvérsejt és visszér akár probléma is lehet. Akció: új andrológus, alaposabb kivizsgálás. (BTW: tud valaki megbízható, alapos andrológust?)
  2. Méhnyak átengedi-e az ondósejteket - ez nagy kérdés, mert olvastam, hogy kis százalékban ugyan, de előfordul, hogy a partnerek összeférhetetlenek, azaz valamilyen okból a sperma immunreakciót vált ki, és a méhnyaknyák megöli a spermiumokat. Ezt egy együttlét utáni kenet vételével tudják ellenőrizni (PCT): 14. nap környékén végzendő, a vizsgálat előtt 4-10 órával együttlét, előtte négy nap megtartoztatás. Azt nézik, vajon van-e a méhnyaknyákban mozgó sperma, adott idő elteltével. Ha nincs, mindet megölte, és marad az inszemináció. Eredmény azonnal, hiszen mikroszkópos viszgálat. Állítólag specialisa: Dr. Gidai János. Ezt mindenesetre egyelőre félretettük, mert Szigeti doktornő szerint ez elég valószínűtlen (bár persze ha nem kizárt, mi a garancia rá, hogy nem én vagyok pont az az icike-picike egy a százezerből, akinél ez így van?). Szóval ezt egyelőre félretettük.
  3. Petevezeték átjárható? Ez még nyitott kérdés.
  4. Peteérés van? - ez rendben, hiszen tüszőérés ultrahanggal jól látható, majd a pete kilökődése utána  progeszteron szint megemelkedik, ami a peteérés lezajlásának bizonyítéka.
  5. Sárgatest működés rendben? - ez rendben, progeszteron szint rendben.
  6. Beágyazódás - 3 felelős gén (Leiden, MTHFR, Protrombin) rendben? - ez rendben, az alvadási panel szerint a Leiden és a protrombin ok, és a homocisztein is, ami az MTHFR indikátora. Meglett a génvizsgálat eredménye is, és a Leidenre mindkét allél normál, azaz teljesen mutációmentes.
  7. Nő egészséges? - na, erre van egy sor lehetőség, hányféle módon lehet az ember lánya nem egészséges, így ez a lista tuti nem lesz teljes, de leírom, ami eszembe jut.
    • Vérkép - itt még pontosítani kell, végig kell nézni, hogy nekem eddig mit mértek, és mit nem, kell ugyanis C.E. szerint (úristen, mibe fog mindez kerülni.. (árak a CentrumLab szerint)):
      • Teljes vérkép (Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT)MagnéziumVasTotál transzferrinFerritin (1810 Ft)ÖsszfehérjeAlbuminAlanin-amino-transzferáz (ALAT, SGPT)C reaktív fehérje (CRP) ultraszenzitív (810 Ft)Összkoleszterin (90 Ft)LDL koleszterin (460 Ft)Gamma-glutamil-transzferázAlkalikus foszfatázÖsszes bilirubinKonjugált bilirubin (130 Ft)Kreatin-kináz (CK) (220 Ft)Alfa-amiláz (330 Ft)KarbamidKreatininHúgysavNátriumKáliumKlorid (110 Ft)HDL koleszterin (360 Ft)Trigliceridek (100 Ft)Összes kalciumFoszfátVérkép automatával (kvalitatív vérképpel)Vörösvérsejt süllyedés sebesség (Westergreen)Prothrombin)
      • LDH (Tejsav dehidrogenáz) (90 Ft)
      • vércukor
      • TSH (Tireodiea-Stimuláló Hormon)
      • „vérszegénység szûrés”
      • Szerológia
        • Hepatitis B szûrés (HBsAg) (2020 Ft)
        • Hepatitis B szûrés + (anti-HBs+ anti-HBc) (2*1800 Ft)
        • Hepatitis C szûrés (Anti-HCV AT) (2400 Ft)
        • Szifilisz szûrés (RPR/VDRL) (?? nem látom a  CL listáján)
        • Toxoplasma IgG, IgM meghatározása (3600 Ft)
        • Rubeola IgG, IgM meghatározása (3600 Ft)
        • CMV IgG, IgM meghatározása (3600 Ft)
        • HIV-1 Ag, anti-HIV-1/2 AT meghatározása (4050 Ft)
        • Parvovírus B19 antitestek (IgG, IgM) (?? nem látom a  CL listáján)
        • Varicella zoster vírus (VZV) antitestek (IgG, IgM) (?? nem látom a  CL listáján)
      • 3 gén vizsgálata - rendben
    • Vizeletvizsgálat (Általános vizeletvizsgálat, üledékkel) - ez kimaradt, pótolni kell (360 Ft)
    • D vitamin, B vitamin szint - D picit alacsony, kell kérnem receptet, a B-t nem mérettem, ezt is pótolni kell (2270 Ft)
    • Hormonzavar - kizárható, pajzsmirigy (TSH, T3, T4, és nemi hormonok (LH, FSH, progeszteron, prolaktin, ösztradiol) rendben vannak.
    • Immunológia - rendben, ennek már múlt héten meg volt az eredménye.
    • Alvadászavar - rendben, az alvadási panel msot érkezett, és a picit alacsony homocsizteinen kívül semmi nem feltűnő.
    • PCOS - kizárva, mivel ehhez LH/FSH>2 kell, ami nálam nem áll fenn, valamint ultrahanggal 10-nél több tüszőnek kell láthatónak lennie a ciklus elején, nálam csak 6 van. PCOS-t 2 orvos is kizárta, úgyhogy elhiszem.
    • Endometriózis - valószínűtlen, mert általában fájdalmas menstruációval és egyéb panaszokkal is jár, bár nem mindig, így teljesen csak laparoszkópiával (invázív, altatásban történő beavatkozás) lehetne kizárni.
    • Inzulinrezisztencia (IR) - kizárva, a cukor és inzulin értékeim terhelés előtt és után is csodálatosak, a múlt hét végén lett meg az eredmény.
    • Korai petefészek kiürülés - erre nem mondott semmit a nődokim, pedig vannak rá tesztek (CCCT, inhibin B, ultrahang, vagy akár a vérből végezhető AMH (anti-müllerian hormon) teszt. Ezt valszeg megcsináltatom, amikor legközelebb megyek vérvételre, még ha az orvos nem is írta.
    • Kariotipus meghatározás (pár mind2 tagja esetén)?


A legújabb eredményekre tekintettel tehát mi marad:
Vérvizsgálat:
  • vérkép hiányzó vizsgálatai (4420 Ft), LDH (90 Ft), vérszegénység (??) & szerológia (23e+ Ft )
  • vizelet vizsgálat
  • B vitamin (2270 Ft)
  • AMH (??)
Egyéb:
  • petevezeték átjárhatóság
  • összeférhetetlenség
  • Kariotípus - ez valami kromoszóma dolog, ebbe még nem mélyedtem bele. Ennek során meghatározzák, hogy megvan-e mind a 46 kromoszóma. Korai petefészek elégtelenségben az egyik X kromoszóma gyakran hiányzik (vagy sérült), ezért fontos ez a vizsgálat.

Egyelőre úgy tűnik, elég jó egészséges vagyok, ami nem baj, csak akkor meg miért nem?!