2012. december 9., vasárnap

CD21

4 DPO.
Eddig minden a megszokott mederben, bár barátom, FertitlityFriend és én ebben a hónapban nem értünk egyet a PÉ időpontjában, sztem egy nappal hamarabb volt, mert a coverline is picit alacsonyabb, mint azt a progi számítja, de így se rossz.
Szóval PÉ előtt hő le az első ösztrogénhullámkor, termékeny nyák és indul az LH. PÉ CD16-17 körül. Hő fel, majd utána 3-4 DPO-n hővisszaesés a második ösztrogénhullám indulásakor. Kicsit fáj a mellem kb egy hete, de még ez is belefér az eddigi tapasztalatokba.
Mivel trifázisos szoktam lenni, most azon sem leszek hajlandó felbuzdulni, ha lesz még egy nagyobb emelkedés, így legfeljebb bő 10 nap múlva vagyok hajlandó elkezdeni gondolkozni azon, hogy ha még nem jött meg, akkor az még belefér-e, vagy óvatosan kezdhetek-e reménykedni.
Ha minden a terv szerint alakul, akkor Karácsonyra vagy nagyon boldog leszek, vagy már épp túl leszek az ehavi kiborulásomon, így nem is olyan rossz az időzítés.

Együttlétek jól voltak időzítve, termékenységet segítő gél is volt.. megtettük, amit lehet.
Aviva csak finoman, óvatosan PÉ óta, de meg lesz a 6 ebben a ciklusban az előző ciklusi 5 után, így kíváncsi leszek a következő FSH-mra, hogy vajon megáll-e az elméletem.

Zeke konzultáció 13.-án csütörötkön, 11 óra. 



2 megjegyzés:

  1. Igen, az a két, egymás után mért ugyanolyan érték nagyon adja magát... és az is elég valószínűtlen, hogy az eddig stabilan 36.5 körül mozgó cover line-od most hirtelen 36.7-re ugrott volna. Nekem is volt már olyan, hogy máskorra tette az ovut, mint én gondoltam, de aztán pár nap múlva általában korrigálta is magát, úgyhogy nem nekem kellett felülírni :) Imádom egyébként, szerintem messze a legáttekinthetőbb, legátfogóbb, legtöbbet kínáló ilyen program.

    A hőgörbéd csodaszép egyébként, kis elmozdulásokkal, egyenletes hormontermelődéssel. Drukkolok nagyon! :)

    VálaszTörlés
  2. jaj, miden orvos azt mondja, hogy ennek magától is mennie kéne, aztán mégsem. Most az AMH-ra paráztam ám rá megint, mert nagyon mászik felfelé az FSH-m, és bár az előző AMH-m jó volt (3,5), az 5 hónappal ezelőtt volt.. szóval valszeg csináltatok megint egyet legközelebb, különben agyon agódom magam ezen is..
    A FF tényleg szuper, én is imádom, elő is fizettem, hogy a kis statisztika fétisemet megfelelő módon ki tudjam elégíteni vele :)

    VálaszTörlés