Unalmas lesz, de akinek nem volt, és ilyen előtt áll, lehet akár hasznos is.
LSK + HSK*-t ugye CD7-10 csinálnak, én pedig CD11-en bírtam először felhívni az orvost, akit választottam, mert pont külföldi út során jött meg, jelezve, hogy nem sikerült az inszemináció. Az út egy egész hetes volt, meg hétvége, így mindennel együtt reméltem, hogy pár hét alatt le tudom zongorázni a dolgot, és a következő ciklusban meg is csinálják a műtétet, mert nem akartam húzni az időt. CD13-ra sikerült időpontot kapnom a dokihoz, aki elvben egyetértett, de nem bíztatott, hogy a következő ciklusban már meg is tudjuk csinálni, mert hát kellett pár vizsgálat, amit az altatóorvos számára le kellett zongorázni, és TB-re egy hét alatt nincs meg az ilyesmi, de én erőszakos vagyok, meg hajlandó (és képes) vagyok pénzt költeni arra, hogy gyorsabban legyenek eredményeim, így CD15-ön megállapodtunk egy feltételes, következő CD7-es műtéti időpontban, kiállította a vizsgálatkérőket, és befoglalta az időpontot az aneszteziológushoz.
CD18 (hétfőn) tudtam levetetni a véremet, és megcsináltatni az egyéb vizsgálatokat (lásd korábbi bejegyzések az előkészületekről), és épp péntekre meg is lett minden eredmény (CD22). Aztán hétvége lett, meg Húsvét, és a következő munkanap, CD26-on lefutottam az anesztest is. Aznap (extra rövid ciklus volt valószínűleg a korábbi stimuk miatt) meg is jött, így minden optimálisan alakult időzítés szempontjából.
CD6-on, hétfőn - mivel korábban negatív volt a vércsoport ellenanyag vizsgálatom - 12 óra előtt néhány perccel megjelentem a Kórházban, ahol némi bürokrácia és másfél óra tökölés után felküldtek az Osztályra, ahol további bürokrácia következett. Egy nővér felvette az adataimat, és kézzel kitöltötte a Lapomat, majd kiutalt egy ágyat. Kaptam egy gépelt listát is, mi kell majd az intenzívre, erről mindenem volt, csak a 2 db 10cm-es fáslival nem készültem, így a férjemet elküldtük a közeli gyógyszertárba ennek beszerzéséhez. Különben ilyesmik voltak rajta (a teljesség igénye nélkül), hogy szénsavmentes ásványvíz, pohár, evőeszköz, bugyi, betét, saját gyógyszerek (ha van), törölköző, stb. szóval alap kórházi felszerelés.
Átöltöztem kórházasba, mert mondták, hogy ne menjek már sehova, mert kelleni fogok. Szóval kipakoltam, átöltöztem, majd jött az osztályos orvos, és elvitt az orvosi szobába, hogy újra felvegye az adataimat. Exakt ugyanazokat a kérdéseket tette fel, mint a nővér, csak ezúttal ő nem a Lapomra, hanem a számítógépbe pötyögte be a megszerzett információt (aznap épp negyedszerre tették fel ugyanazokat a kérdéseket, de nem tudtak csapdába csalni, stabilan azonos válaszokat adtam :) ).
Visszamentem a szobába, és megettem az otthonról hozott szendvicseimet, mert az érkezés ugye úgy van időzítve, hogy ebédet már épp nem kap az ember, majd gyorsan elolvastam a maradék 140 oldalt a hetek óta kis darabokban olvasott könyvemből.
Fél4 körül megint jöttek értem, és a nővérszobában kiderült, hogy beöntés lesz. Ettől kicsit féltem, mert még sosem volt nekem ilyen előtte, és nem sok jót hallottam róla, de szerencsére nem értem rá idegeskedni, mert csak fél percem volt ilyen úri huncutságokra. Összességében nem volt vészes. Kicsit fura volt, de nem volt egyáltalán fájdalmas, még csak különösebben kellemetlen sem, ha felülemelkedünk a gondolaton, hogy egy kicsi (kb max 1 cm átmérőjű, szóval egyáltalán nem vastag) csövet bevezetnek az ember popsijába. Szerencsére csak pár percig tartott, szóval nem volt gáz. A nővér konstatálta, hogy ugyan le vagyok gyantázva odalent, de egy pici rövidre vágott szőnyeget azért kultiválok - ezen gondolkoztam otthon, hogy leborotváljam, de nem tudtam eldönteni, így hagytam - így adott egy borotvát, hogy a következő reggeli zuhanyzáskor le vele. Instrukciókat kaptam még a másnap reggeli zuhanyzásra vonatkozólag (fertőtlenítőszerrel a hasat), valamint mint kiderült, a véralvadásgátlót is ekkor kellett volna megkapnom, de némi kavarás után ezt csak az éjszakás nővér adta be. Megkaptam továbbá az utasítást, hogy 4ig ehetek, éjfélig ihatok, utána már semmi.
A beöntés a várakozásoknak megfelelő következményekkel járt, és kitisztította a beleimet. Mire végre el tudtam hagyni a WC-t, már majdnem 4 óra volt, így gyorsan megettem az utolsó szendvicsemet és egy tábla csokit, nehogy éhen haljak a 4órakor kezdődő éhezés folyományaként.
Ezután nemigen történt semmi. 7 felé jött az esti vizit, majd az éjszakások kiosztották a nyugtatókat (egyet estére, egyet reggelre). Itt én megreklamáltam, hogy szerintem én nem kaphatok nyugtatót (allergia), viszont kimaradt a vérhigító. A nővér kicsit hitetlenkedett, majd méltatlankodott, de azért elment ellenőrizni, és robogott is vissza a vérhigítós szurival visszakérve a nyugtatókat.
Szóval normál esetben járna este nyugtató, de nekem nem, így nemigen aludtam - kicsit ideges is voltam, meg idegen helyen amúgyis rosszul alszom, így volt időm kiolvasni a második könyvet amit a Kindle-n erre az időszakra szántam, és elkezdeni egy harmadikat.
Reggel 5.30-kor jöttek a hőmérőkkel, majd 7 körül a reggeli vizit, nekünk meg fél8ra kellett elkészülnünk: összerakni az intenzívre a dolgokat egy szatyorba vagy táskába a lista alapján, lefürdeni (fertőtlenítővel), borotválkozni és felöltözni a kórházi hálóingbe. A nővérektől megtudtuk a műtéti sorrendet, én első, a szobatársam pedig a második a C műtőben.
Nem sokkal fél8 után jött a műtős bácsi vinni engem. Bugyit le a hálóing alól, ékszert, láncot, stb mindent levenni, kivehető fogat (ha van, nekem szerencsére nincs) kivenni és hajrá. Nekem 7 dioptriás kontaktlencsém van, így megkérdeztem, hogy azt ki kell-e venni, mert ha igen, akkor totál vaksi leszek, de erre nem tudta a választ, így abban maradtunk, hogy viszem a tokot és a szemüveget is, és majd a műtőben megmondják.
Átballagtunk a műtőhöz, bevitte a holmimat az intenzívre, amit ott feliratoztak, és az intenzíves ágynál elhelyeztek.
Még egy fél órácskát ácsorogtam a műtő előtt, amíg reggel első műtéthez mindent előkészítettek, majd bementünk, köntös le, zokni-papucs maradt, csak cipőszsákot kellett húzni rá, kontaktlencse maradhatott, kicsit szenvedtünk a műtőben is, mert elég magas vagyok (180 cm), és a műtőasztal válltámaszát nem lehetett eléggé magasra állítani, így picit lelógtam. Az van ugyanis, hogy a műtőasztal egy fekvő nőgyógyászati vizsgálószék tulajdonképpen, ahol fekszik az ember felsőteste és a válla egy válltámasznak támaszkodik, míg a lába a szokványos lábtartókon van széttárva. De ezt is megoldották. Fel kellett ülni az asztalra, szétnyitni a hálóinget, azaz szabaddá tenni a műtéti területet (nem kellett levenni, csak szétnyitni), és azonnal rám is dobtak egy zöld műtéti letakarót, így nem kellett pucérkodni odabent sem. Szóval felfeküdtem, letakartak, és két műtős uriember elrendezte és leszíjazta a lábaimat, egy hölgy kanült szúrt és leszíjazta a bal karomat, miközben a jobb karomra vérnyomásmérőt kaptam, és szintén leszíjazták. Kérdezték, hogy fázós vagyok-e, erre igazsághűen azt válaszoltam, hogy igen, erre a műtős bácsi elment, és hozott nekem egy felmelegített lepedőt, amivel letakart, hogy ne fagyjak meg, amíg a dokikra vártunk.
Közben jött az anesztes is, a kontaktlencsét újra megbeszéltük, majd bediktálta a protokollba, hogy a kontaktlencse miatt nem kapok szemcseppet, elindított egy bódítót, amire mondta, hogy enyhén szédülni fogok tőle. Ez így is lett, majd jött a dokim, köszönt, beszélgettünk vagy másfél mondatot, majd kaptam egy oxigénmaszkot az arcom közelébe, hallottam, hogy bediktálják a műtét kezdési időpontját 9.25-öt, és megkaptam az altató cuccot a karomba, így innen filmszakadás.
Arra nem emlékszem, hogy a műtőben felébresztettek volna, de valószínűleg így volt, mert az anesztes mindig kicsit felébreszti az embert mielőtt kiengedi az őrzőbe.
Az intenzíven tértem magamhoz 10 óra után pár perccel, katéterrel a hólyagomban, infúzióval a karomban arra, hogy a nővérke mondogatja a nevemet. Odanéztem, és a férjem állt az intenzív ajtajában aggódó arccal. Integetett, én neki vissza, majd kicsit még visszaaludtam. Némi alvás és 2 zacskó infúzióval később már teljesen ébren voltam, és lassan jöttek a következő műtöttek is, így már volt kivel beszélgetni is.
Beszaladt a dokim, gyorsan elmondta, hogy volt egy polip a méhemben amit kivágott, meg egy kis endometriózis a hasüregemben amit kiégetett, ezek közül bármelyik lehet felelős a meddőségért, de maga az LSK is megmagyarázhatatlan módon javítja a teherbeesés esélyeit, így bizakodóak vagyunk, majd rohant a következő műtétjére.
Mivel az intenzíves cuccban be szabadott vinni a mobilt, megkértem az egyik nővért, hogy keresse ki és adja oda, és felhívtam a férjem, aki nagyon örült, hogy már magamnál vagyok. Mivel előtte tájékozódtam, hogy kb 1 körül engednek majd ki az Osztályra, ezt is elmondtam neki - szegény fél9 óta ült kint a folyosón és aggódott.
Mivel az altatással én szerencsés voltam, és nem voltam rosszul, se hányinger, se semmi, nem sokára már egy kis vizet is ihattam, ami sokat javított a komfortérzetemen.
Telt múlt az idő, lecsöpögött mindhárom infúzió, amiben fájdalomscillapító volt, meg még egy sima is, már nagyon mentünk volna, de az orvosi ellenőrzésig nem mehettünk sehova. Aztán végül 1 körül jött az orvos, és úgy ítélte, hogy mind mehetünk vissza az Osztályra, így egyesével mindenkinek lassan segítettek a nővérek felülni, majd lassan felállni, eltotyogni a mosdóig, ahol egy pici macskamosdás volt, kihúzták a katétert, és lehetett menni vissza a sima Osztályra. Sajnos bár én nagyon jól voltam, a felállás után nem sokkal lezuhant a vérnyomásom és majdnem összeestem, ezért engem átmenetileg még visszasegítettek az ágyba, de a többiek mehettek.
Még vagy 20 percig fektettek, aztán újra nekifutottunk a felkelésnek, ezúttal megszédülés nélkül is ment, így engem is visszakísértek az Osztályra. Az instrukciók: sok ivás, sétálgatás, eleinte csak keksz vagy száraz zsömle.
A hasfelfújós széndioxid miatt vállfájás lesz. Volt is.
Kicsit feküdtem, de egy óra múlva már a férjemmel sétálgattam a kórházban.
Délután még egyszer bejött a dokim, megbeszéltük, hogy mi volt, aztán este 6 körül kaptunk fejenként 2 száraz zsemlét. Szerencsére Anyum hozott házi sütit (nem nehezet), a férjem meg csokit, így nem haltam éhen :) Sokat ittam, picit ettem, sétálgattam, és estére minden aggodalmam ellenére már pisilni is tudtam, és nem is fájt, pedig tartottam tőle, hogy a katéter miatt fájós lesz. De nem. Mivel én eléggé véreztem, némi vér is távozott a vizelettel, de később már rendes pisi volt csak, minden panasz nélkül.
Estére még kaptunk egy-egy fájdalomcsillapítót, esti vizit, aztán jóccakát.Mivel az alvás nekem továbbra sem ment, elolvasam még egy könyvet.
Reggel 5.30-kor megint lázmérés és vérnyomás, aztán reggeli (kenyér, felvágott, vaj, tej, tea), reggeli vizit, zárójelentés osztás, kanül kivétel és irány haza.
Összességében nem volt egy nagy dolog, sokkal rosszabbra számítottam.
*LSK+HSK: laparoszkópia+hiszteroszkópia, azaz has- és méhtükrözés. Ezek nem egyszerre, hanem egymás után történnek. Nem tudom milyen sorrendben csinálták nálam, de alapvetően az van, hogy a hastükrözéskor az embert hasbaszúrják és egy csövön keresztül felfújják széndioxiddal, hogy legyen hely körülnézni, majd bedugnak egy lámpát (és talán egy kamerát is?), megszemlélik az állapotokat, és ha van valami teendő, akkor további lyukakon további szerszámokat dugnak be a javításhoz. Meddőség esetén a petevezetőket is vizsgálják, azaz valami színes folyadékot áramoltatnak át rajtuk, hogy megnézzék, átjárhatók-e, illetve enyhébb elzáródás esetén némi nyomás segítségével átjárhatóvá is tudják tenni őket (ez ébren elég fájdalmas lehet, lásd HSG). A méhtükrözéshez szinte ugyanez a méhhel, csak ott a méhszájon át megy be egy műszer.
A laparoszkópia (hastükrözés) az összenövéseket és az endometriózist tudja felfedni, a hiszteroszkópia pedig mindenféle méhrendellenességet, polipot, miómát, stb.