2014. január 9., csütörtök

Allergológia

Hát, ez egy sokkal nagyobb falat, mint gondoltam.
Amikor előkerült a terhesgondozáson novemberben, hogy érdemes lenne a penicillin és a fájdalomcsillapítókra való érzékenységemnek utánajárni, még könnyű dolognak tűnt. A penicillint teszteljük, a fájdalomcsillapítóknál meg kikérjük a műtéti papíromat a Jánosból, és megnézzük, mire kattantam be (anafilaktikus sokk) 20 évvel ezelőtt.
A Jánossal kezdtem, de nem mentem semmire, dátum nélkül szóba sem állnak, mert csak 2000 utáni doksik vannak digitalizálva, az én szóban forgó műtétem pedig még 2000 előtt volt, viszont nem tudom a dátumot.
És még ha meg is lenne a pontos vagy legalább hozzávetőleges dátum, előbb a jogi osztályon kell kérvényezni, elbírálják, majd kézzel kikeresik (talán, ha jó kedvük van), szóval túl sok a ha.
Szóval ezt az irányt hanyagoltam, és akkor legyen mindenre tesztelés. Végülis allergia vizsgálatot úton-út félen végeznek. Gondoltam én. Igen, mindenféle kamu vizsgálatot kamu módszerekkel rengeteg helyen, rendes vizsgálatokat már csak kevesebb helyen, gyógyszerallergia-vizsgálatot pedig szinte sehol.
Némi kutakodás után akadtam a Budai Allergiaközpontra, akik a honlapjukon hirdetik is a gyógyszerallergia vizsgálatot. Eddigre már nem sokkal voltunk Karácsony előtt.
Felhívtam őket, a hölgy készséges volt, de nem sokat tudott segíteni, az Ünnepek előtt, alatt, után csak ügyeleti móduszban működnek, de megadta annak a dokinak a nevét, aki elvben a hard core allergológus náluk, írjak e,mailt az info@.. emailjükre, címezzem neki, és majd meglátjuk (szóval még csak direkt elérhetőséget sem adott meg, nagyon compliant volt).
A doki tegnap este válaszolt, mégpedig a válasz nem.

Nem vállal el. 
  1. Először is jól le lettem dorongolva, hogy milyen későn jut eszembe (hm.. miért kellett volna erre nekem gondolnom, mi vagyok én, káptalan? az egész téma egyáltalán csak a szülésfelkészítőn elhangzottak kapcsán jött fel a penicillin miatt, ez vezetett a fájdalomcsillapítók iránti érzékenységem (ismét) felfedezéséhez, és persze nyilván jobb lett volna ezt a terhesség előtt vagy az elején kivizsgálni, de akkor az egész fel sem merült. Mindegy.)
  2. A terhességben végzett ilyen jellegű vizsgálatok kevéssé megbízhatóak, azokat a terhesség után biztosan meg kell majd ismételni - szóval aki terhességre készül, és valami gyanúja van penicillin vagy nyugtató/fájdalomcsillapító témában, érdemes még előtte tisztázni. Ezt sem tudtam. Honnan  is, nem vagyok orvos.
  3. Szerinte a penicillinnel nem kell foglalkozni, az eddig is kerülhető (kiváltható) volt más szerekkel. Ezzel ellentétben én határozottan emlékszem, hogy a dokim is azt mondta, hogy más antibiok kevésbé hatásosak abban az esetben, ha a group B akármi miatt szükség lenne rá, így nem tudom nyugodt szívvel mellőzni a dolgot.
  4. marcain=bupivacain - ezt a szülés hüvelyi levezetése során adhatják , valamint a rokon vegyület lidocaint is a gát érzéstelenítésére, a marcaint esetleg gerincvelői érzéstelenítésre. - "Rokon vegyület", ez azt jelenti, hogy ha lidocainra jó vagyok, akkor a marcain=bupivacain-ra is? Vagy ennyire nem egyszerű a dolog? Lidocaint szoktam kapni néha (főleg fogorvos), azzal eddig nem volt gond.
  5. gyors és biztonságos megoldás csak a magyar Bőrklinikák valamelyikében (SE Budapest, SZTE Szeged, PTE Pécs) rutinszerűen végzett LTT vizsgálat lenne a vérből

LTT teszt - lymphocyta transzformációs teszt
Ezt a vizsgálatot leggyakrabban gyógyszerérzékenység igazolására végzik. A vizsgálat során a betegből vérvétellel nyert fehérvérsejteket a kérdéses allergén (gyógyszer) jelenlétében 5-7 napig tenyésztik. Túlérzékenység esetén a fehérvérsejtek jellegzetes átalakuláson mennek keresztül, melyet izotóp segítségével mérnek. A vizsgálat érzékenysége 70 % körüli, vagyis pozitív esetben az allergia kimondható, de ha a teszt eredménye negatív, az nem zárja ki az allergiát. Ennek oka részben az, hogy a gyógyszerek a hatóanyagon kívül más, ún. segédanyagokat is tartalmaznak, valamint a hatóanyagok a szervezetben többféle bomlástermékre bomlanak, melyek mind önmagukban is okozhatnak allergiás tüneteket. A vizsgálat hátránya továbbá, hogy bonyolult, költséges, speciális felszereltséget és szakértelmet kíván, ezért csak kevés laboratóriumban végzik."

hogyan értendő "az allergén jelenlétében" megfogalmazás? Beadják nekem, és utána veszik le a vért, vagy leveszik a vért, és utána adják hozzá az allergént (a testemen kívül)? Ha előbb nekem adják be, akkor ezt be sem vállalnám, annyit nem ér az egész, hogy a Babát veszélyeztessem egy esetleges anafilaktikus sokkal, amit ez kiválthat..

szóval ez nem világos, de legalább drága, csak kevés helyen csinálják, és a doki szerint hatalmasak is a várólisták.. remek.

Egyelőre nem lettem sokkal okosabb, de Apának van egy nagy tekintélyű német orvos prof barátja, akit épp most faggatnak a témában.. hátha tud valami okosat mondani.
Persze ha nem veszélyes a vizsgálat, még akkor is soron kívül kellene bekerülni a SOTE allergológiára, amire kapcsolatok nélkül nagy esélyt nem látok :(

Na mindegy, még megpróbálok pár magán labort.. hátha valahol, valaki.. aztán meg reméljük, hogy nem kell a penicillin, a többivel meg csak nem lesz gond...

AARRGGHHHH.

PS: a magyar magánorvoslási szektor sajátosságaira úgy általában, amit az elmúlt pár évnyi intenzív páciensi karrierem során tapasztaltam, meg nem is térnék ki, hogy a magán rendelők többségében a kórház infrastruktúráját használják, de maguknak kérik el a pénzt.. ezen most nem vagyok hajlandó újra felháborodni és idegesíteni magam :(

2 megjegyzés:

  1. Ez a "harc core allergológus" stílusa elég tenyérbemászó...
    Úgy bírom amikor az orvosok orvosoknak nézik a pácienseket. Mintha nekünk olyan hű dejól kéne tudni a dolgot... Néha még ők se tudják.
    Sajnálom h nem tudtak segíteni.

    VálaszTörlés
  2. Nekem ugy tunik a leirasbol hogy testen kivul engedik ossze az allergent a vermintaval tehat ez ok.
    Amugy meg igen eleg gaz a magyar maganorvosi rendszer de en meg mindig azt mondom hogy legalabb lehet benne boldogulni es pont ezek miatt az illegalis dolgok miatt (korhaz eszkozhasznalata) sok embernek megfizetheto.
    Itt nekunk (Kanadaban) az egesz terhesseg alatt van 2 db uh es 2 db vizeletvizsgalat. Ez a terhesgondozas. Specialistahoz eljutni barmilyen bajjal tobb honap kerdese. En pl tavaly szeptember ota varok borgyogyasz idopontra ami januar vegen lesz. Ha veletlenul sikerul a kovetkezo lombik koltozom haza azonnal.

    VálaszTörlés