2014. január 19., vasárnap

Mindenki stresszel engemet..

Még 2 hét 2 nap van hátra hivatalosan, így mindenki megragadja az alkalmat, hogy közölje, most már mindenórás vagyok, akármikor jöhet a gyerek, esetleg elmesélje, hogy az ő vagy ismerősei gyerekei mennyivel korábban érkeztek a számolt időpontnál (és hogy nem értek be majdnem a kórházba, vagy valami hasonló csatlakozó rémtörténetet). Jóanyám is, persze, minden kollégám, barátaink és üzletfeleink.. arghh..
Konkrétan még az őssejtes pasi is.
Pénteken hétfőre beszéltünk meg időpontot (ezt sem siettük el, tudom én..), és a "mindenórás" státuszomra való tekintettel rákérdezett, melyik kórház, majd utánanézett, igen, a Szt. Imrében van két "pánik szettjük", így ha a megbeszélésünk előtt beindulna  a szülés, azt el lehet kérni a kórházban, és levetetni a mintát, aztán a papír munkát majd utána intézzük - és ellátott nagyon részletes utasításokkal. OK, értem, neki ez a munkája, és jó is, hogy ezeket elmondta, de aznapra ő volt kb a kettőszázadik ember, aki fenyegetett azzal, hogy bármikor megszülhetek, miközben a méhszájam totál zárt, a méhlepényem nem meszes, nyákdugó a helyén, nincs számottevő méhaktivitásom, és egyelőre nem is érzek semmi ráutalót.. meg nem is szeretnék még szülni (még mindig nincs neve a Gyereknek, csak úgy mellékesen), hadd élvezzem már ezt a pár nap szabit, amit végre ki tudtam venni :)

Na jó., a Gyerekkel azt beszéltük meg, hogy preferably február 4-5. körül induljon, de persze nyilván ha már nem jó neki odabent, akkor bármikor szeretettel várjuk, de just for fun ne siessen nagyon, fejlessze még egy kicsit odabent az agyát és az immunrendszerét.

4 megjegyzés:

  1. Akkor én most nem szülőset mesélek annyira, hanem inkább ilyen nem siettük el az őssejtes dolgokat mi sem: február 8ra voltam kiírva, másodikán sikerült lezsírozni, hogy harmadikán este még csak most csak nekünk, hamár a legvégére hagytuk a döntést kijöjjön az "üzletkötő", ide is ért este 7-re, így is a végén majdnem lemondta, én akkor már csak annyit kérdeztem tőle - mivel pontosan tudtam hogy milyen konstrukciót akarunk kötni, hogy mit gondol vajon a jégakku mennyi idő alatt fog lehűlni, mert én úgy gondolom, hogy másnap megszülök, és tadááááááám másnap hajnalban el is indultunk a kórházba szülni.....

    A továbbiakhoz minden szép és jót kívánok és örülj, hogy csak két héttel korábban zaklattak főleg ilyen sztorikkal, nekünk állandóan ilyet kellett hallgatni miután bejelentettük a nagy hírt......

    Szorítok, hogy minden rendben menjen!

    Egy zugolvasód

    VálaszTörlés
  2. Szia Audrey,
    Engem kicsit elsodortak az események, így sajnos a saját blog mellett a kedvenceimet is elhanyagoltam. Néha be-bekukkantottam elolvasni egy-egy posztot, de eléggé le voltam maradva. Most igyekeztem behozni a mulasztást, hiszen már nagyon kíváncsi voltam, mi van veletek.

    Örömmel látom, hogy minden rendben, és problémantes terhességed volt.

    Nagyon szorítok, hogy a szülés legalább olyan szép élmény legyen neked is, mint amilyen nekem volt. :) (Egyébként a barátnőm a Szt. Imrében szült és mindennel nagyon meg volt elégedve.)

    Ami pedig utána következik, nos, arra nem lehet felkészülni, de egyszerre nehéz és gyönyörű. De legyen bármennyire kemény, soha egy pillanatig nem csináltam volna vissza. Anyukának lenni nagyon klassz dolog! :))

    Jó volt téged újra olvasni, ezentúl többször jövök!

    Üdv: Sensitive

    VálaszTörlés
  3. Én egy hónapja (minimum) hallom ugyanazt a kérdést, miszerint össze vagyok-e pakolva?
    Megértelek, hogy stresszel :)

    VálaszTörlés
  4. Melyik céget választottátok az őssejthez ? Csak azért kérdezem, mert én is most kezdtem a nézelődést :-):-)

    VálaszTörlés