2014. január 25., szombat

The End of the .. Work*

Igazából már egy hete nem dolgozom, hétfő óta szabin vagyok. Még volt 13(!) szabinapom 2013-ból, amit amúgyis el kellett használni, de szerencsére még sok teendőm, intézendőm maradt, így nem unatkoztam a héten. Ráadásul a szabi ellenére azért hétfőn bő fél napot dolgoztam itthonról, szerdán meg még bent voltam az irodában intézni ezt azt, sőt, jövő kedden is lesz még pár órányi megbeszélésem (önként).
Igen, tudom, hülye vagyok, minden "normális" nő igyekszik minél hamarabb kiíratni magát, de hát ez van. Ebben én nem vagyok előítéletes, tegyen mindenki belátása szerint, de engem se tessék elítélni. Szerencsére nekem semmi orvosi dolog nem volt, ami miatt hamar abba kellett volna hagynom a munkát, így nem is gondolkoztam rajta egy pillanatig sem (fel sem merült, igazából. Jóanyám konkrétan velem a munkahelyéről ment szülni annak idején ;) ). Imádom a munkámat, totál leköt, fizikailag nem megterhelő, és gyakorlatilag egyetem eleje óta dolgozom folyamatosan, pörgésben élek, el sem tudom képzelni másként a napjaimat.
Azért az elmúlt 2-3 hétben kicsit figyeltem magamat, mások reakcióit, meg az elpoénkodott válaszaimat a fura reakciókra (mert ilyenek is voltak), szóval önvizsgálatot tartottam. Rám fért, már rég nem néztem befelé, és arra kellett jutnom, hogy azért én sem vagyok normális. Annyira nehezemre esik elengedni a munkámat, majdnem sírtam, amíg pakoltam össze a cuccaimat az irodában (pedig 6 hónap múlva már megyek is vissza, tartják a pozimat, az irodámat, minden juttatásomat kapom a TGYÁS alatt is, stb..).Vajon miért van ez? Ahelyett, hogy örülnék, hogy kiléphetek a mókus kerékből. 
Arra jutottam, hogy ennek 2 oka is van. Az egyik igen prózai: a Cégnél életünk a  változás, és félek, hogy kimaradok valamiből, amit kihasználhatnék (szépen ívelő karrieremet igencsak megtámogatta a folyamatos változás, amiből eddig (el ne kiabáljam) mindig jól jöttem ki), vagy rosszabb esetben akár vesztese is lehetek a következő kör átszervezésnek, ami menetrendszerűen jön majd, hiszen nem leszek ott. Aggaszt, hogy továbbhalad a cirkusz, akik ismernek és becsülik a munkámat és a képességeimet tovább haladnak, nélkülem, mert nem vagyok ott, és akkor kezdhetek egy csomó mindent előröl, új embereknél kell felépítenem magam, stb. Szóval igyekeztem bebiztosítani magam, nem is nagyon búcsúztam el, nem akartam azt erősíteni az emberekben, hogy én  már nem leszek itt, hanem azt sulykoltam, hogy ez átmeneti távollét, mire egyet pislognak, már megint itt leszek, projekteket meg minden mást is ennek megfelelően terveztem és terveztettem. Szóval ez taktikázás. Prózai, tudom.
A másik ok, amiért ennyire nehezemre esik kilépni a munkából viszont abban leledzik, hogy annyira egész életemben a teljesítményemen (sport, tanulmányok, nyelvek, díjak, munka) keresztül definiáltam saját magam, hogy most rettenetesen ijesztő a gondolat, hogy nem dolgozom, nem tanulok, hanem "csak" otthon leszek. Prózai megfogalmazásban: kell a saját fontosságom és nélkülözhetetlenségem tudata, nehezemre esik belátni, hogy nélkülem is menni fog tovább az élet, és nagyjából így vagy úgy, de meg fognak tudni oldani mindent, a Cég sem fog összeomlani. Ehhez kellett némi önirónia, mire idáig eljutottam, és ezt megértettem. Mintha kihúznák a lábam alól a talajt, mintha eltűnne a tükörképem a tükörből. Persze azért valahol jó nekem, hogy így definiálom magam, és nem mondjuk a pasikon keresztül vagy a pletykálkodással, vagy a külsőmön keresztül, vagy mittudom én.. valószínűleg emiatt nem vagyok nagyon csajos csaj (fejben).
Mindenesetre ezt felismervén rájöttem, hogy tulajdonképpen a következő időszak remek lehetőség lesz a személyiségem fejlesztésére, meg kell tanulnom nem csak a munkán keresztül látni önmagam, sőt, ad absurdum, meg kell tanulnom elengedni és akár esetleg pihenni is.
Fura, mert a családomban úgy tűnik, ezen mindenkinek mostanság kell túlesnie. Apum (70 lett idén) elvesztette a törvény miatt az egyetemi tanári státuszát, és már csak magán egyetemen tanít, ő is küzd a változással, Anyum is nemrég ment nyugdíjba, ő is keresi, hogy mivel töltse ki az idejét, G tavaly ugye egy darabig nem dolgozott, így neki is meg kellett tanulni felállítani egy másik önértékelési módot, és nem befordulni és sajnálni magát.. szóval kollektív a tanulás. Remélem nekem is menni fog, és jobb, teljesebb emberként fogok elérni a  folyamat végére, nem pedig befordult depresszívaként. Meglátjuk.

Az első hét szabit elég jól ki tudtam tölteni feladatokkal, sokat ledolgoztam a listámról. A következő hétre is van még egy csomó tenni való, a legnagyobb az ablakszigetelés - ezt még meg akarom csináltatni, mielőtt érkezik a Baba, mert az új lakásban elég huzatosak az ablakok, ami egyrészt nem egészséges, másrészt meg drága dolog is az utcát fűteni. Holnap jön is az ablakos, remélem hamar kész lesz. Ezen túl már csak becses személyem karbantartása van hátra. A mani-pedit letudtam pénteken, hétfőn fodrász, kedden gyanta, és ennyi. Legalábbis egyelőre ennyi dolgot látok előre. Meg persze még pár kisebb-nagyobb telefonkonferenciát (hízik a májam persze, hogy a kollégáim még mindig számítanak a segítségemre, és örülök, hogy olyan a viszonyunk, hogy meg is mernek kérni, én meg helyzetfüggően segítek vagy mondhatok nemet is, amikor már nem fér bele, mert nem kötelező semmi. De miért ne segítsek, ha tudok, és belefér az időmbe. Tanácsot/véleményt adni amúgy is nagyon tudok ;)).

* The End of the Affair (Graham Greene) c. könyv után szabadon - egyik kedvenc könyvem. Szomorú, de nagyon jó.

38w+4d

7 megjegyzés:

  1. "most rettenetesen ijesztő a gondolat, hogy nem dolgozom, nem tanulok, hanem "csak" otthon leszek. "

    "csak" otthon leszel... és egy életet fogsz világra hozni, és etetni, ápolni, védeni fogod, tanítgatni minden szépre és jóra, és ez is ugyanolyan fantasztikus dolog, mint amiket elértél :)))

    Tök jó, hogy ilyen rendes cégnél dolgozol, sajnos a mai világban nem sokan mondhatják el ezt a munkahelyükről :(

    VálaszTörlés
  2. Az első gyerekem pont 38+4-nél szültem meg.:-) A kollégákkal csak óvatosan engem még a szülőszobán is hívtak, és a vénlány titkárnő nem értette, hogy ez most nagyon nem alkalmas.:-)
    Hidd el csoda jó lesz, és egyáltalán nem lesz időd henyélni, meg lábat lógatni, a pihenéses dolog tuti elhalasztva még pár évre (amúgy én sem tudok pihenni, a nagypapám 93 évesen is folyamatosan dolgozott).

    Hajrá!

    VálaszTörlés
  3. Igaz én nem a sajátomat dajkáltam, hanem a Hugimét, de úgy elmentek a napok, csak azzal, hogy a babát néztem, hogy csak na. :D És nem is hiányzott semmi ezalatt.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a baba születése után mit fogsz érezni és arról mit fogsz írni :) Annyira mondják, hogy megváltozik a világ! Én sem tervezem "elveszteni" magam, sőt MOST komolyan gondolom, hogy nem kell feladni a korábbi életünket, "csak" beleilleszteni a csodát, ami jön, de azért már érzem a változás szelét és még meg sem született a kisfiam :) Szóval szerintem nálatok is lesz nagy rácsodálkozás :)

    VálaszTörlés
  5. Te miért szerettél volna gyereket?
    Dorka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem erre nincs racionális válasz, nem tudom megindokolni. MIndenképpen akartam (és akarok most is) gyereket, pedig racionálsian telejsen szétveri az eddigi remekül berendezett életünket. De nekem akkor is kell. 2 hete nem alszom, úgy nézek ki, mint egy zombi, de akkor is IMÁDOM :)

      Törlés