2014. február 24., hétfő

Hogy volt - kórházi napok

A szüléséről már írtam itt.
Mivel Macóka hajnali 2-kor született, 4-ig maradtunk a szülőszobán hármasban, és utána mentünk át a gyermekágyas osztályra, ahol egy 2-ágyas szobába kerültem egyedül. Jeleztem, hogy szeretnék egy ágyast, de aznap (éjjel) nem volt szabad, viszont reggel mentek haza az egyikből, így azt megkaphattam. Fél 5-re jöttek a nagyik (kivételesen beengedték őket, mivel egyedül voltam a szobában), 6-ig ott is voltak. A kórházban 6-kor indul az élet, így akkor tolták ki a többi gyereket, Macókát meg vitték be, frissen születettek első gyerekorvosi vizitjére. Alvás nem jutott, mert 6-tól már nagy pezsgés volt a kórházban, jött-ment folyton valaki, kérdezett, mondott, takarított, árult (fényképet, promóciós csomagokat osztogatott, stb..), intézett (önkormányzatnál Macó papírjait), majd 11 körül cuccolhattam is át az egy ágyasba. Pont időben, mert az éjszakai front rengeteg szülést indított, így megtelt minden szoba, minden ágy, az én nyugis két ágyasomba is jött valaki.
Mint kiderült (nekem ez valamiért nem volt világos az elején), jó is, hogy egy ágyasba költöztem, mert a Szt. Imrében drákói szigor uralkodik a látogatást illetően - a gyermekágyas osztályra nem jöhetnek be látogatók, az anyukák kimehetnek az üvegajtón kívülre a folyosóra a látogatóikhoz, de a babákat nem lehet kivinni. Ez alól az egyetlen félhivatalos kivétel az egy ágyasok, ahova bejöhet az apuka (és szigorúan csak az apuka), de azért igyekezzen elkerülni a főnővért, és öltözzön be a szülésből maradt műtős ruha felsőjébe és lábvédőjébe, ne civilben flangáljon fel s alá. Ha már bent van a szobában, maradhat, ameddig akar, csak ne legyen feltűnő :)
Így G délutánonként jött, hozta Anyuméktól az ellátmányt (kórházi kaja sucks, de ezt tudjuk), és maradt fürdetni - ugyanis a fizetett csecsemős nővér előnye, hogy nem tömegfürdetésben vesz részt a baba, hanem a nővér kihozza, és megfürdeti a szobában, és meg is tanítja az olyan béna kezdő szülőknek, mint mi, hogy hogyan kell fürdetni. Plusz segít a szoptatásban, meg amiben szükség van segítségre.

Eleinte még eléggé fájt a gátsebem, így úgy mozogtam, mint öreganyám, és csak fél fenékkel tudtam ülni, de ez gyorsan javult, minden nap érezhetően jobb lett. Még fájt aznap, amikor hazamentünk, de pár nap alatt elmúlt már itthon.
Az első időben rendszeresek voltak a méhösszehúzódások is, néha magától, de amikor szopizott Macóka, akkor rendesen szinte vajúdás szintű fájdalmaim voltak, keményedett a méhem (érezhetően, mint a terhesség alatt is), és húzódott össze, rendesen lehetett érezni, épp mekkora. Szerencsére ez is gyorsan lement, és ez már megszűnt, mielőtt haza jöttünk.
A vérzés a méhemből eleinte elég intenzív volt, jó volt, hogy eldobós betétes bugyit (nagyibugyit - inkontinenciára valót) vittem, a kórházi tartózkodás alatt kellett is (összesen talán 10 db-ot használtam el), de utána az is gyorsan javult, itthon már csak betét kellett, a 3. hétre meg csak barnázás maradt, addigra már csak tisztasági betét kellett. Az kell még most is (4 hetes lesz a Babó nem sokára), barnázás és néha kis vérzéske van még most is, de igazán csekély mértékű, szóval nem zavar.

Macókát tettem mellre rendszeresen az elejétől a kórházban, de szegénykének eleinte nem nagyon volt mit ennie, mert a tejbelövellés nálam kivárta a tankönyvi 48 órát. Macó viszont asszertív típus (persze ilyen anya és apa mellett ezen nem is vagyunk meglepődve), és hangosan követelte magának a kaját. Viszont az első 48 órában legfeljebb cukros vizet adnak a csecsemőosztályon, mást nem. Így az lett, hogy az első éjszaka, amikor beadtam az osztályra este (mivel a komplett előző éjszaka kimaradt a szülés miatt, olyannyira fáradt voltam, hogy 8kor már elzuhantam), reggel 6kor kihozták, és szinte hozzám vágták szegényt. Én meg full kómában eleinte nem is értettem, hogy mi van, csak reggel 6kor kivágódott a szobám ajtaja, egy mogorva nővér felkattintotta a villanyt, és odatolta Macót az ágyamhoz, ahol én totál nem voltam képben, még annak is kellett egy pillanat, hogy leessen, hogy az én gyerekem, mert hogy gyerekem van..
Aztán reggel jött a fizetett csecsemős nővérem, és mondta, hogy betelefonált az éjszakásokhoz éjjel megérdeklődni, hogy Macó hogy van, hogy viselkedik, és kiderült, hogy halálra idegelt mindenkit, mert gyakorlatilag nem tudták megnyugtatni szinte sehogy, egész éjjel sírt szegény.
Szegény asszertív Macóka éhes volt nagyon, és a cukros vízzel nem hagyta magát átvágni, viszont mást nem kapott. Tejem meg nem volt, így végül tápszert kezdtünk neki adni, és azzal hamar meg is nyugodott. Több éjszakára nem is adtam be, hanem kint tartottam magamnál, és megoldottuk az evést magunk, nem is volt több áthisztizett éjszaka (a kórházban).

Lesson 1: Ha semmi más nem működik, adjunk Macónak enni, az beválik.

Ez azóta is nagy igazság, nagyon haspók a kisfiam, és a világ legfelháborítóbb dolga az éhség (vagy a nem teljesen teli pocak..), közvetlenül a pelenkázás után :)

Mivel kedd hajnalban szültem, elvileg már csütörtök reggel mehettem volna haza, és ezt a gyerekorvos és az én dokinénim is jóváhagyta, viszont még nem volt tejem, így a csecsemős nővérrel abban maradtunk, hogy bármennyire is szeretne kidobni engem az osztály, maradjak még egy napot, és kezeljük le a tejbelövellést, mert az nem olyan egyszerű. Jobb is, hogy maradtam, mert egzakt 48 órával szülés után belövellt a tej, és majd leszakadtak a melleim. Hirtelen hatalmasra nőttek, nagy kemény csomók alakultak ki, és még az is fájt, ha rájuk gondoltam. Szerencsére a csecsemős nővér segített, megmutatta, hogy masszírozzam ki a csomókat, kaptam melegítő párnát, hogy lazuljon az egész, és végre el tudtam kezdeni szoptatni. Eleinte persze csak kevés tej csordogált, és Macó étvágyát nem tudta kielégíteni, így tápszerrel pótoltuk a hiányzó mennyiséget. A tápszert szép lassan elhagytuk már itthon, ahogy nőtt a tejem mennyisége (sok szoptatás, sok fejés..), de minden növekedési ugrásnál újra kell, különben nagyon keserves és rendkívül kitartó visítás van :)

Összességében a kórház nem volt kellemetlen élmény - gondolom betudható ez a kiosztott borítékoknak is, aminek következményeként rendszeresen benézett a dokinéni, a szülésznő, és rengeteget segített a csecsemős nővér is. Utólag jó ötlet volt fogadni csecsemős nővért is, különben rám se bagózott volna senki, és csak szenvedtem volna egyedül teljes ignoranciában.
A kaja persze szar, és állati nagy a zaj szint. Ezt az egyet nem értettem. Csecsemő osztály, pici babák és kimerült friss anyukák alszanak mindenhol - vagy inkább csak próbálnának, mert a folyosón megy az egymásnak kiabálás,  az ételes kocsik és tálcák csattogtatása, az ajtók feltépése és becsapkodása, trappolás.. szóval totális hangzavar, ami még más osztályon is gáz lenne (szerintem), nemhogy egy kisbabás részlegen. A kisbabák sírása meg persze alap, ami kihallatszik minden szobából, meg a csecsemős részlegről is, de hát ezzel nincs mit tenni, ez hozzá tartozik :)
Az egy ágyas nekem simán megérte a napi 7ezer Ft-ot, hogy nyugtom volt, egyedül voltam, más gyereke nem sírt a fejem mellett, és G bejöhetett minden nap. Talán ez ért a legtöbbet, sokat segített, hogy ott volt.

2014. február 10., hétfő

Előtte - utána

t-4 óra, +7,8kg
t + 1 hét, +1,5kg

Igazán nem panaszkodhatok, szépen lement a hasam. A szülés utáni napon még erősen látható volt, de utána napról napra csökkent, és egy héttel a szülés után már nyoma sem volt a pocaknak, eltekintve némi pici hájtól (másfél kiló maradt rajtam a terhesség kezdetekori súlyomhoz képest), ami betudható a hasizomgyakorlatok teljes hiányának a terhesség (és az azt megelőző időszak) alatt. Na de most, most aztán jöhetnek a hasizomgyakorlatok, na persze ésszel, a gátat nem terhelve.

Szerencsére striám se lett sehol, vagy mákom volt, vagy hálás lehetek a genetikának, vagy az arcátlanul drága krémnek, amit vallásos meggyőződéssel használtam az egész terhesség alatt, és még most is, hogy szépen egyenletesen menjen vissza a bőröm - 5 flakonnal használtam szumma, de megérte.

2014. február 8., szombat

Helyzetjelentés

Ma 11 napja nem aludtam 4 óránál többet egy huzamban.  Én, aki már akkor nyűgös,  ha 9 óránál kevesebb alvás jut.  Napközben egyelőre nem tudok plusz órákra szert tenni,  mert egyrészt sok a dolog, semmire nincs idő, másrészt még sose tudtam napközben aludni, csak amikor beteg vagyok. De majd megtanulom ezt is.
Tegnapra annyira zombi lettem, hogy G rám parancsolt, hogy húzzak aludni,  övé az éjszakai műszak. Némi vita után végül engedtem, vérző szívvel és  aggodalmakkal tele. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz ott hagyni éjszakára Macókát valaki mással, meg ha az a valaki más az apja is. Majd a szívem szakadt meg, amikor ki lettem paterolva a hálóból, a dolgozó szoba (meg kell hagyni igen kényelmes) kanapéjára. Nem gondoltam, hogy ilyen majom anya leszek, aki nem bír elszakadni a gyerekétől, végül mégis G nagyon határozott fellépésére volt szükség, hogy megtegyem, miközben minden sejtem fennhangon tiltakozott.  Végül is az első éjszakát leszámítva éjjel-nappal velem volt, mióta megszületett...
Viszont 9 óra alvás csodákat tesz, így ma már megint tele vagyok energiával.  G kevésbé, de most már érti, miért amortizálódtam le ennyire.  Kemény meló ez a sok éjszakázás.
Reggel abban állapodtunk meg, hogy kell nekem is némi zavartalan alvás néha, így hétvégente, amikor reggel nem kell munkába mennie, övé az éjszaka. Macóka reméljük nem szenved kárt attól,  ha heti 2 éjjel üvegből eszik és nem ciciből :)

2014. február 4., kedd

Egy hetes

Ma mosolygott először :) Persze nem rám, vagy célzottan valakire, hanem csak úgy általában bele a világba... tündéri! És  gödröcskéi vannak!!! :) imádom, annyira édes!

2014. február 2., vasárnap

Hogy volt - Szülés

Szó se róla, eléggé meglepődtem, hogy megindult a szülés 38w6d-n, hétfőn. Én még fixen számoltam egy héttel, hiszen a Gyerek a napokkal korábbi 4. terhességi UH szerint 3290g, azaz nem hatalmas, és még nem ékelte be a fejét se.
Sőt, mi több, még se neve, se kórházi táska összepakolva, és amúgyis még egy csomó dolgot kellett (volna) intéznem a 40. héten. Ekkorra volt még beütemezve az egyelőre uccsó manikűr-pedikűr, fodrász1-nél  a vágás, fodrász2-nél a festés (bio, ezért van máshol), a gyantázás a kozmetikusnál, 2 telefonkonferencia a Cégnél, az ablakszigetelés, és még pár apróbb feladat.
Na, ezekkel odáig jutottam, hogy reggel voltam a fodrász1-nél meg a körmösnél, majd hazarohantam, mert jött az ablakos, és ő el is volt az ablakainkkal kb déltől 6ig (de már nem fúj be a szél, halleluja). Anyuék ott voltak nap közben, hogy ne legyek egyedül a mesterekkel. Mesterek 6körül el, Anyuék is, én meg lefeküdtem kicsit, feltettem a lábam, és végre ráértem magamra, nem csak az intézkedésre. Fájt kicsit a hasam, tekeregtek a beleim (gondoltam én), így azon agyaltam 6 után, hogy vajon mit ettem, ami kiverte a gyomromat. Lett nemsokára széklet is a tekergésből, kicsit híg (magamhoz képest nagyon), de hát akinek nincs bélmozgása alapjáraton, örül mindennek, ami van, nem válogat, így nem nagyon gondoltam továbbra sem semmire.
G úgy 7 körül hazaért, kicsit aggódott, hogy az ágyon fekve talált, de mondtam, hogy nem jó a gyomrom, így nem aggódott nagyon.
f8-8 körül elkezdtem gyanakodni. Nem múlt a hasfájás, sőt, mintha valami periodicitást véltem volna felfedezni, de ki tudja ezt követni. Még halogattam kicsit, majd letöltöttem egy fájásmérő app-ot a telefonomra, és elkezdtem nézni, hogy mi történik. 5 perces fájások! Nehéz meghatározni a hosszukat, mert halkan indul és halkan cseng le, de mintha 45mp körüliek lennének. Gyorsan fellapoztam a manuált (Jánosos szülésfelkészítő), hogy milyen paraméterek kellenek a kórházba induláshoz: vagy elfolyt magzatvíz (negatív), vagy 5percenkénti, 25mp-et meghaladó fájások, egy óra hossza óta. 
Na de ki indul mindjárt 5p-es fájásokkal, kizárt dolog, ezek még biztos jóslók, csak pár periodikus, a többi tuti kusza lesz (nem lett), meg talán csak most indult (nem, csak akkor vettem csak észre).. szóval nem aggódtam. G még dolgozott itthon is kicsit, nem akartam pánikoltatni, de azért csöndben biztos-ami-biztos alapon elkezdtem belehordani a még hiányzó cuccokat a kórházi táskába. Egy idő után G is észrevette a járkálást, kérdezte, h indulunk-e, de megnyugtattam, hogy valami van, de szerintem nem.
Neki több esze volt, mint nekem, így javasolta, hogy azért ne bízzuk a véletlenre, és vacsizzunk, mert ha mégis indul a buli, akkor nagyon éhesek leszünk. Szóval összeraktam a kórházi táskát, gyorsan kitöltöttem az őssejtes dobozhoz a kitöltendőket (még ezt sem csináltuk meg addigra), G vacsit melegített. A fájások nem voltak vészesek így nyugiban megvacsiztunk, és közben néztük a Paul című filmet az HBO-n (cuki :) ), én meg nyomogattam a telimet, amikor épp volt valami. Mire megvacsiztunk, az app-ban rögzített adatokból nyilvánvalóvá vált, hogy már jó ideje 5perces, 45-60 másodpercig tartó fájásaim vannak, sőt, sűrűsödnek, már többnyire 4percesek, és akadnak 3 percesek is. Fő a nyugalom, így a pánikot elkerülendő úgy döntöttünk, hogy aggodalomra semmi ok, valszeg megyünk a kórházba, csak még meg kell engem borotválni (mivel másnap mentem volna full gyantáztatni, a normálisan meghagyott részt is, ami így még meg volt), meg zuhanyozzunk még, hátha hosszú lesz az éjszaka. Mivel én már nem láttam a hasam alá, G szakszerűen megborotvált (inkább, mint hogy a kórházban egy kincstári borotvával essenek nekem), lezuhanyoztam, majd ment ő is zuhanyozni. Eddigre este 10 volt. Amíg G tisztult, én felhívtam a szülésznőt, mondtam mi a helyzet, szerinte induljunk-e. Igen, induljunk, ne aggódjak, semmiről nem vagyunk lekésve, neki kell 1 óra beérni, találkozzunk 11kor a szülőszobán. Mivel este nekünk a kórház csak 15p kocsival, így pakolászás közben még néztünk egy kicsit a filmből, igyekeztünk végiggondolni, mi kell, mit felejtünk itthon, aztán elindultunk. G-nek még épp eszébe jutott, hogy a 26-ra szűkült névlistát felkapja a konyhaasztalról, hogy velünk legyen, és indultunk is.
A kocsiban végül sikerült konszenzusra jutni a Gyerek neve ügyében. Az első keresztneve igazából már pár napja kikristályosodott, de a kocsiban eldöntöttük a másodikat is, így már úgy értünk le a XI. kerületbe, hogy MEGVAN A NÉV!  
A kórházba a 3. bejáraton sikerült bejutni - a főbejárat ilyenkor már nincs nyitva, az oldalsó autós bejárónak elvileg nyitva kellett volna lennie, de be voltak csukva a kapuk, így végül a mentőbejárat felé kerültünk. Addigra, 3 perces fájásokkal már eléggé kevéssé élveztem a sétát ;) A fájások továbbra sem voltak vészesen fájósak, de azért néha bele-bele görnyedtem már, így a kelletlen fiatalember a mentős oldal felől, aki a vérző fejű részegeket koordinálja ilyenkor hirtelen unottból nagyon nagyon készségesre váltott, amikor a szülőszoba felé vezető irányról érdeklődve hirtelen kétrét görnyedve a pultra kellett támaszkodnom. (nem volt olyan vészes a fájás, de gondoltam egy kis színészi rásegítés segít az ügynek). Így eljutottunk  a szülőszobára.
Ott már várt minket a szülésznő, rajta kívül sehol senki, kongott az egész, még az ügyeletes orvos se volt ott (őt elhívták valahova), így a szülésznő kikérdezett, majd az elmondottak alapján arra jutott, hogy most vagy túlparázom, és megyünk haza, vagy már nagyon jól állunk - nem várja meg az ügyeletes orvost, hanem megnéz maga, hogy eldőljön, mi lesz. Vizsgálóasztal, benézés, majd: "Hát akkor én hívom is a doktornőt". Ebből arra következtettem, hogy akkor a nagyon jól állunk fázisban vagyunk, mint kiderült, már 3 ujjnyira ki voltam tágulva, így nem is a vajúdóba, hanem egyenesen a szülőszobára lettem küldve, G öltözzön be, adja oda az orvosi papírjaimat a felvételemhez, doktornő úton..
Halvány kérdésemre, hogy epidurált mikor lehet (mert hát modern nő vagyok), kikacagott, hogy azon a ponton már rég túl vagyunk, nem lesz itt semmiféle érzéstelenítés, mindjárt itt a baba. A fájások jöttek szép rendszeresen, mint az egyre erősödő menstruációs görcsök, de nem voltak kibírhatatlanok. Sőt, beszélgettünk, nevetgéltünk közben. Hogy rásegítsünk a dologra, nem is fekve fájtam, hanem ácsorogva, néha G-re támaszkodva, de alapvetően jó hangulatban.
12-re megérkezett a doktornő is, ő is megnézett, várt pár fájást, majd a burokrepesztés mellett döntött. 12.20-kor repesztett, majd megint fel lettem állítva, segítsen a gravitáció felkiáltással, és vártuk a tolófájásokat. Szóljak, amikor kezd székelési ingerem lenni.Nekem meg csak nem akart, csak nem akart, viszont fájt a végbelem másként, nem úgy, mintha kakilni kéne, hanem inkább úgy, mintha egy durva aranyér igyekezne kifelé. Ezt szóvá téve arra jutottunk, hogy még várunk pár fájást, és ha ez az érzés erősödik, akkor felfekszem, és tolunk. Erősödött, így 1.15-kor felfeküdtem, és elkezdtük a kitolást. (Kitolást, érted.. kitolást velem, haha..). Elmagyarázták, mit kell tennem mikor, ha jön a következő fájás, nyomjak rá, fej mellkasra hajt, hasizom nyom, levegő nem kifúj.. ezt megpróbáltam, de nagyon szar volt, így inkább aibiztem csak. Valahogy nem bírtam magam rábírni, hogy arra segítsek rá, ami fájdalmat okoz, valahol reméltem, hogy megszületik kisebb energia befektetéssel is, kisebb fájdalommal, így nem tartottam bent a levegőt, hanem hang effektusokkal igyekeztem imitálni a munkát, mint az izompasik a konditeremben, akik nyögnek meg nyüszítenek amikor nagy súlyokat akarnak látványosan emelni. Hát kb ezt csináltam én is magam elé, mérsékelt hangerővel, kísérve a doktornő és a szülésznő rosszalló pillantásaitól. Eleinte. Aztán szóvá tették, hogy nem jól csinálom, és talán forogjunk, hátha úgy könnyebb. Így beálltunk arra a mintára, hogy 3 fájás jobb oldalt, 3 háton, 3 bal oldalt, 3 háton, 3 jobb oldalt, és így tovább. Könnyebb nem lett, de még az eddigieknél is szarabbul esett örökké mozgolódni, forgolódni, lábat emelni, stb.. így végülis elérték a céljukat, mert feladtam az ellenállást, és beláttam, hogy könnyebb, ha azt csinálom, amit mondanak, és nem alibizgetek, végülis mégiscsak ők értenek hozzá, sokkal szarabb meg már úgysem lehet. Így volt egy pont, ahol egy életem, egy halálom, ennél szarabb már nem lehet alapon elkezdtem rendesen tolni. Fej felemel és mellkasra nyom, has begörbít, levegő bent tart, hasizomből csöndben présel, egy fájás alatt 2 hosszú préselés, rövid levegőcserével közben. Mint kiderült, az első ilyen rendesen préselős fájás alatt sikerült annyit tolni kifelé a Gyereken, mint az addigi 15-20 alibitolós fájás alatt összesen, így ez energiát adott, meg hirtelen megéreztem, hogy ott a Gyerek feje a hüvelyemben, és mindjárt szétszakadok, éget, fáj az egész, így nem hezitáltam sokat, innen rendesen toltam. Végül szumma 3 fájás rendes tolással, és megszületett Erik, január 28.án, hajnali 2 óra 8 perckor, 3250grammal, 55 centisen.
Gátmetszés volt, és nem mondhatnám, hogy észre sem vettem, mert igenis éreztem, de addigra már könnyebbség volt, hogy kibújt a feje, és hirtelen utána csusszant a többi is.
Gyors szülés volt, és akár lehetett volna még  gyorsabb is, ha nem okoskodok és alibizek. Legközelebb már majd jobban fogom tudni :)
Amint kibújt a Gyerek, azonnal hasamra tették pár pillanatra, majd vitték leszívni, megmérni, és 2-3 perc után már kaptam is vissza, a mellemre cuppantotta a Szülésznő, én meg olvadozhattam a kicsi pihegő Élet láttán. Közben rendbe raktak, összevarrtak. Helyi érzéstelenítést kaptam a varráshoz (felszívódó), de különben semmi mást az egész alatt, csak cukros oldatot. Se eda, se oxitocin, se semmi más, csak a'la natur szülés. Pedig úgy számítottam az epidurálra (eda)! :)
De így se rossz, végülis tényleg gyors volt, a fájdalom elviselhető volt (főleg, mert nem tartott sokáig), és lényeg, hogy minden rendben, Erik ép és egészséges, és bennem sem esett maradandó kár.
Szerencsére pisilni is tudtam nem sokkal a szülés után, így a katétert is megspóroltam magamnak.
A kórház liberális, baba barát politikája miatt a szülés után 2 órát maradhattunk együtt, Erik, G és én, nem raktak ki a szülőszobáról, nem vitték el vizsgálgatni a Gyereket, nem zavartak semmivel, pedig az érkező hóesés megindította a szülési sort, és bár még üres volt az egész hely amikor mi beértünk, nem sokkal utánunk gyakorlatilag 10 percenként kezdtek csengetni, és hirtelen nagyon tele lett az egész hely, kellett nekik a szoba nagyon, de így is meghagyták az időt, ami nekünk kellett, szóval nem panaszkodhatok.

Így esett hát, hogy Erik a betöltött 39. héten, pontosan egy héttel a kiírt dátum előtt, mégpedig éppen a születésnapomon megszületett. A legszebb szülinapi ajándék, amit életemben kaptam (bár ez szinte tradíció, a legjobb dolgok a szülinapomon történnek velem, G-vel is szinte pontosan a szülinapomon találkoztunk, 7 évvel ezelőtt, őt is a szülinapomra kaptam, ő a másik legszebb ajándékom :) ).