2014. március 23., vasárnap

Audrey olvas - Marcie Jones, Sandy Jones - Baba a családban: Kérdések és válaszok az altatásról

Ez az egyik könyv, amivel nem sokat tudtam kezdeni. 

Ha elméleteket akarunk tanulmányozni, akkor remek, megalapozott, tudományos elméleti ismereteket közöl, de egy kétségbeesett és kialvatlan anyukának, aki gyakorlatban használható módszereket keres az altatásra nem sokat segít.

Szóval sok elméleti bölcsesség, kevés gyakorlati tanács.
Azért álljanak itt a pontok, amiket bejelöltem magamnak.




  • Várjuk meg, amíg teljesen elalszik [az újszülött]és akkor fektessük le, vagy álmosan, de nem álmában? A mélyen alvó baba kiságyba költöztetését ellenzők szerint a gyermek megriad, ha felébred, mert nem tudja, hol van és hogy került oda - mintha mi a saját ágyunkban merülnénk álomba, és az udvaron ébrednénk. A legtöbb újszülöttet viszont nem lehet álmosan, de nem álmában lefektetni. Biológiai értelemben az embergyerek túlélése az anyához fűződő szoros kapcsolatán múlik, ezért ha álmos, de még nem alszik, és lerakjuk az ágyába, teljesen felébred és tiltakozásul sírva fakad. - Audrey komment: remek, itt aztán jól minden könyv ellent mond egymásnak, hogy akkor most mikor tegyük le?
  • Az újszülöttek félig éber félig alvó állapota egyrészt fokozza az agysejtek szaporodását, másfelől túlélési technikát is képvisel, elejét veszi annak, hogy magára hagyják. [...]. Három-hat hónapos kor között jön el az idő, amikor elkezdhetjük ébren lefektetni. - Audrey komment: más könyvek szerint már 4 hónaposan is késő..
  • Hat hónaposnál fiatalabb babát ne tanítsunk önálló alvásra, különösen, ha ez magába foglalja a hosszas sírni hagyást. Ilyenkor a csecsemő túlfárad, ami a SIDS (bölcsőhalál) - közeli eseménynél negatívan hat az ébredési képességre.
  • Időről időre a legtöbb baba nyűgös, nyugtalan, beleértve a minden látható ok nélküli sírásrohamokat, különösen 6-8 hetes korban. A hasfájás három hetes és három hónapos kor között jellemző. A hasfájáson csak ront a tény, a kialakulására nincs általánosan elfogadott magyarázat, sem a tünetekre biztos gyógyír, így a szülők nem sok segítséget kaphatnak. a hasfájós csecsemő általában egészséges. Sokat eszik, gyarapodik, nő, mint bármely más baba. Többféle elmélet született már a kiváltó okokkal kapcsolatban, ezekben annyi a közös, hogy minden gyereknél más és más eredete lehet. Ha egyáltalán ki tudjuk deríteni, a mi esetünkben mi váltja ki, csakis a lehetőségek sorozatos kizárásával járhatunk sikerrel. A legtöbb szüő anynit tehet, hogy támogatja a másikat, pihen, amennyit csak lehet, és vár, amíg a baba egyszerűen kinövi, többnyire hat hónapos kora táján. - Audrey komment: szuper...
  • Elképzelhető, hogy a pici rosszul reagál a tápszerre vagy az anyatejbe átjutó anyagokra, de a belső fül fertőzése, sérv vagy más betegség is kiválthatja. Az is lehet, hogy a szervezet éretlenségének a jele: a csecsemő gyomrának, bélrendszerének és anyagcsere-folyamatainak időre van szüksége, hogy megszokják a táplálékot, és megtanuljanak egymással együttműködni. Mit tudunk a hasfájásról?
    • A hasfájás összefügghet a bélflórával. A méhen belül a magzat tápcsatornája steril ám születés után rövidesen mintegy ötszáz különféle mikroorganizmus népesíti be. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a hasfájós csecsemők bélflórájának összetétele eltér a nem hasfájosakétól. Erre jó lehet probiotikum adása. Egyesek a szimetikon (Infacol, Espumisan, ,,) adását javasolják, holott a kutatások szerint ez egyáltalán nem hatékony. - Audrey komment: hmm. a szimetikont nem a gázok kihajtására adják? nyilván ezek nem termelnek jó bacikat.. vagy ezt most félreértem?
    • Ritkán okozza vagy súlyosbítja a tehéntej allergia. Az esetek alig 1-2%-a vezethető vissza a tápszerek alapjául is szolgáló tehéntejben található fehérjék által kiváltott allergiára.- Audrey komment: ez megint szembe megy minden más könyvvel és vélekedéssel. vagy itt a szavakon lovagolunk, és az allergiát és az érzékenységet akarjuk megkülönböztetni?!
    • Nem a nevelési stíluson múlik. (hordozás, nem hordozás, stb)
    • A hasfájás nem árt.- Audrey komment: az lehet, de fáj, és ki szereti nézni a gyerekét szenvedni?
    • A sokat síró csecsemők alvási ciklusai megváltozhatnak.
      • REM/NREM alvásszakaszok arányának megváltozása, vagy
      • kialvatlanság, vagy
      • melatonin hiány (mivel ennek termelődése általában a 12. hét körül indul be, ami egybeesik a hasfájás elmúlásával)
    • Reflux betegség állhat a háttérben.
    • A hasfájás elmúlik. 3-6 hónapos körül.
  • 3-4 hónapos kor előtt körülírt alvási rendet kialakítani nemigen lehet. A csecsemőt nem lehet meggyőzni vagy erővel kényszeríteni a napirend betartására, amíg a fejlődésben el nem éri azt a szintet, amikor már képes erre. Bár a háromhetes baba 13-16 órát alszik, gyomra pici, és legkésőbb négyóránként (néha akár másfél óránként) meg kell etetni. Úgy 5-25 hetes korában válik biológiai értelemben képessé a nappal l és az éjszaka megkülönböztetésére: attól fogva egy-két éjszakai etetést leszámítva többnyire éjszaka alszik, nappal pedig időnként szundít egyet. Leghamarabb egy hónapos kora táján tapasztalhatjuk, hogy éjszaka többet alszik, mint nappal. Ekkor még nem beszélhetünk rossz alvási szokásokról. [..] Csupán legenda, hogy az első naptól szigorú napirendre kell fogni, hogy önállóságra neveljük. - Audrey komment: v.ö. Suttogó..
A 6. fejezettől a 4 hónapos kortól való alvási szokásokat tárgyalja, ezt még nem olvastam el, majd folyt köv...

5 megjegyzés:

  1. Szerintem el kell felejteni a könyveket, kár kísérletezni! Egyik ismerősöm azt mondta, amikor Balázs alatásával szenvedtem, hogy figyeljem a jelzéseit, ne akarjak szigorú napirendet tartani, akkor altassam és etessem, amikor ő akarja. Azt kell, hogy mondjam, hálával tartozom ennek az ismerősömnek, mert az én nagyon rosszul alvó és rengeteget síró gyerekem kb. 4,5 hónapos kora óta átaludja az éjszakát és az igény szerinti etetés miatt pedig nem hízott el. Nálunk hasfájásra és nyugtalanságra a kamilla teán kívül, a Mei Tai is bevállt és bizony erre sem szokott rá, 10 hónaposan már nem lehet beletenni. Persze, minden baba más és más..Kitartás, pár hónap múlva sokkal jobb lesz ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt csak megerősíteni tudom, tapasztalatból! a legtöbb könyv ellentmond egymásnak, ember (anya) legyen a talpán, aki kiigazodik a rengeteg módszer között. Figyelni kell a babára, még lehetőleg az első hetekben, és nem "megtanítani" a rendre, mert egy ilyen pici csecsemő nem olvasta azokat a könyveket, de jelez az anyának, hogy mire van szüksége. Kár lenne figyelmen kívül hagyni az ő valós igényeit holmi elméletek kedvéért. Minden picibaba más és más... :) Na szóval, két hét idegölő és kialvatlan időszak után, miközben a gyerekem csak evett és sírt, aludni meg nem volt hajlandó csak a karjaimban...én is ugyanezt a tanácsot kaptam valakitől, hogy figyeljek rá oda. Nehéz és fárasztó volt, de megérte. Valahogy megérezte a baba, hogy anya tényleg figyel rá és próbál neki segíteni (ha éhes, ha melege van, ha diszkomfortos a pelus miatt, ha csak fél egyedül és testközelségre vágyik), és mikor eljött "az alvás ideje", többé nem toporzékolt hangosan, ha letettem aludni. Vagyis, ellenkezett, nyöszörgött, de akkor rögtön felvettem, picit megnyugtattam, visszatettem, és mostanában egyre ritkul az ágya be-ki tevések száma, és egyre békésebben viseli az ágyba fektetést. Egyszerűen csoda. Nálunk működött.

      Törlés
  2. Szerintem ez a cikk is azt bizonyítja, hogy a kenguru módszer nem elrontja a gyerket, hanem csodákra képes, gyógyír minden bajra: http://worldobserveronline.com/2013/07/07/mother-brings-baby-back-to-life-with-two-hours-of-loving-cuddles-after-doctors-pronounce-him-dead/?utm_source=taboola&utm_medium=referral

    VálaszTörlés
  3. Szia,
    a Pantley-könyvet olvasd, abban csak gyakorlati tanácsok vannak. Est-nek is bevált, és eleinte nekünk is, csak aztán később elrontottam :)
    http://isoldeolvas.wordpress.com/2013/08/30/elizabeth-pantley-bekes-alom-konnyek-nelkul/
    El tudom küldeni angolul pdf-ben, írj emailt, ha kéred.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, épp folyamatban van az olvasás. .. majd referálok :)

      Törlés