2014. március 17., hétfő

Audrey olvas: Pamela Druckerman - Nem harap a spenót


Akit Isolde lerása is érdekel (ő rendesebben ír, mint én), azt itt találja. Sőt, a sztoriról is ír, így én ezt most itt nem teszem.

Ezt  a könyvet még a terhesség alatt olvastam (de ironikusan csak most jutok el odáig, hogy írjak róla). 

Terhesen ez a könyv volt az, amelyikre azt mondtam, hogy igen, én is így akarom csinálni (mint a franciák). Kiegyensúlyozottan, lazán, nem végletekbe esve, nem kétségbe esve, nem önmarcangolva, nem ősanyáskodva de nem is elhanyagolva a gyereket.

Mint kiderült, a megvalósítás kicsit nehezebb, mint gondoltam, de azért álljanak itt a gondolatok, amik engem személyesen megragadtak a gyerekneveléssel kapcsolatban.



  • Alvás (Szünet / Megfigyelés)
    • Ne ugorjunk fel a babához azonnal az első hangra éjszaka, hanem adjuk meg neki a lehetőséget, hogy megnyugtassa önmagát, még újszülöttek esetén is. Ezt nevezzük "Szünetnek" (La Pause). Egyrészt azért kell várni, mert a kisbabák sokat mozognak, és mindenféle hangokat adnak ki alvás közben. Ez teljesen normális. Ha a szülő minden alkalommal azonnal berohannak és felkapják, ahányszor nyikkan egyet, akkor néha (sokszor) ők ébresztik fel a babát, aki magától nem is ébredt volna fel. Másrészt azért is várni kell, mert az alvási ciklusaik között - amelyek körülbelül 2 óráig tartanak * - a csecsemők mindig felébrednek. Az is rendjén való, hogy kicsit sírnak, amikor először tanulják meg összekötni ezeket a ciklusokat. Ha a szülő örökké felkapkodja, hogy "megnyugtassa", a baba nehezen fogja megtanulni összekötni ezeket a ciklusokat. Vagyis minden ciklus végén szüksége lesz egy felnőttre, aki aki bejön és addig nyugtatja, amíg elalszik. Az újszülöttek általában nem tudják egyedül összekötni az alvási ciklusokat, azonban 2-3 hónapos koruktól gyakran már igen, ha megkapják az esélyt, hogy megtanulják. A baba néhány hetes korától érdemes várni akár 5-10 percet is, mielőtt felvesszük, hogy megfigyeljük, vajon éppen két alvásciklus között próbálnak-e visszaaludni, vagy valami gyötri őket: éhség, teli pelenka vagy szorongás. - Audrey megjegyzése: 5-10 perc elég soknak hangzik. Én egyelőre csak pár pillanatig figyelek, és próbálom eldönteni, hogy nyüszögés vagy sírás van. Lehet, hogy tovább kéne várni?
    • Este elalvás előtt ne vegyük karunkba, ne ringassuk és ne szoptassuk a babát, hogy segítsünk neki különbséget tenni nappal és éjszaka között. Audrey megjegyzése: A fürdés utáni fektetést G csinálja a kiságyban, így nincs se ringatás, se szopi közvetlenül elalvás előtt.
    • Ha egy egyhetes baba éjfél és hajnal 5 között felsír, a szülők pólyázzák át, paskolják meg, tegyék tisztába, vagy sétáljanak vele, de az anya csak akkor kínálja oda a mellét, ha az még ezután is sír.  - Audrey megjegyzése: 5 óra kicsit soknak tűnik pár hetes babánál, akiknek még nagyon pici a gyomruk, Macóka csak 3-4 órát bír ki egy etetéssel. Lehet, hogy kicsit próbálni kéne nyújtani éjjel az időtartamot?
    • A fentiekre csak 4 hónapos kor előtt van lehetőség, addigra rögzülnek az (el)alvási szokások.

  • Etetés ("Várj!" / Késleltetés)
    • Kb. 4 hónapos kortól a babákat ne igény szerint, hanem rendszeres időpontokban etessük (reggel 8, dél, du 4, este 8).
    • Tanítsuk a gyereket arra, hogy késleltesse a vágyai kielégülését (lásd pillecukor teszt) (értsd: nem kapják meg azonnal amire vágynak - persze itt kisgyerekek esetén percekről vagy akár másodpercekről beszélünk), így nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek (kevesebb hiszti).
    • Hogyan? A rossz késleltetők a vágyuk tárgyára koncentrálnak, míg a jó késleltetők elterelik a figyelmüket, elszórakoztatják saját magukat. A figyelem elterelési stratégiákra nem a szülőnek kell megtanítania a gyereket, de hagynia kell, hogy gyakorolják az intuitív készségüket. Alkalmat kell adni arra, hogy gyakorolják a várakozást. Szinte attól a pillanattól kezdve, hogy a gyerek megtanul ülni, heti/kétheti rendszerességgel sütit süt a szüleivel, és ezt nem úgy kell érteni, hogy egy kis lisztet szórnak az asztalra, hanem tojást törnek fel, tésztát kevernek, stb, azaz az egész süteményt ők készítik. Ez a gyakorlat arra tanítja a gyereket, hogy uralkodjon önmagán. A precíz méregetés és a hozzávalók adagolása miatt a süteménysütés kiváló alkalom a türelem tanulására. Meg persze az is, hogy a család nem falja fel azonnal a süteményt, hanem csak uzsonnakor esznek belőle. 
    • Az egyetlen alkalom a nassolásra az uzsonna, délután 4, ezért a többi étkezéskor van étvágy.
    • A kisgyerek étkezése is fogásokból álljon (előétel, főétel, desszert), egyenek a szüleikkel együtt. Ez is segít türelmet tanulni. A szülőnek jó példával kell elöl járni, nem azonnal felfalnia mindent, hanem önuralmat mutatni.
    • Nem szabad tökéletes türelmet elvárni, a gyerekek nyilván néha hibáznak, elcsennek ezt-azt. 
    • Kapcsolódó: egyedül játszás képessége. Az a gyerek, aki képes egyedül is elszórakoztatni magát, el tudja szórakoztatni magát amikor a szülője éppen nem ér rá (pár percig, pl. telefonál, stb.). Tehát amikor a gyerek épp eljátszik egyedül, békén kell hagyni, nem belefolyni vagy beleavatkozni a játékába. 
  • Keret (Cadre)
    • A gyerek számára nagyon határozott korlátokat állítunk fel, azonban ezeken a korlátokon belül nagyon nagy szabadságot kapnak.
    • Meg kell tanítani a gyereknek, hogy tűrje a frusztrációt (mértékkel). A hirtelen felmerülő szeszélyekre következetesen érdemes "nem"-et mondani, elmagyarázni miért nem, majd elterelni a gyerek figyelmét. Ezt a nevelést már a baba 3-6 hónapos kora körül el lehet kezdeni. - Audrey megjegyzése: nem korai ez egy kicsit?!
    • Ha a szülő nem bírja elviselni, hogy néha utálják, nem lesz hajlandó frusztrálni a gyermekét, aki a saját zsarnokságának esik áldozatul és egyedül kell megbirkóznia a saját mohóságával és a különböző dolgok iránti vágyódásaival. Ha a szülő nincs ott, hogy megállítsa, akkor neki kell megállítania vagy nem megállítania saját magát, ami sokkal nagyobb szorongást idéz elő benne, mint az, ha a szülő szab határt.

A három alapvető alapelv:
  1. Az első néhány hónap után a babának nagyjából mindig ugyanakkor kell ennie.
  2. Inkább néhány nagyobb etetés legyen, mint sok kicsi.
  3. A babának bele kell illeszkednie a család ritmusába.

A könyv Az 5.fejezettől már nagyobb gyerekek nevelésével foglalkozik, így csak gyorsan átfutottam, mivel az nekem egyelőre nem releváns. Majd később visszatérek, ha még lesz rá igény.

* más könyvek szerint 45 perc vagy még rövidebb

7 megjegyzés:

  1. Hááát… Ez nekem egy kicsit spártai… Az is, hogy 5-10 percig hagyjuk sírni éjjel, az is, hogy 5 órát bírjon ki kaja nélkül, és az is, hogy már 3-4 hónaposan kezdjük el mindezt… Akkor ezek szerint Kissmajom már szeszélyből szívat minket, mikor sír…? Hááát…
    Az illeszkedjen be a család ritmusába meg egyenesen marhaság - ha vannak tesók nyilván nem mert ott mindenkinek kell alkalmazkodni mindenkihez, hogy működjön, de két felnőtthöz igazítani egy babát… mi becsülettel megpróbáltuk, meg is tanulta szegényem, hogy éjfél után jön az alvásidő - még most is furdal a lelk, ha arra gondolok, hogy milyen önzők voltunk...

    VálaszTörlés
  2. Komolyan, néha csak pislogok, hogy "hú de nehéz ez a gyermeknevelés!", mert én már (többnyire) tényleg csak a jóságokra emlékszem a fiúk pici korából. Azt sem tudom, hogy kezdenék bele újból. ;-)
    ETAMA

    VálaszTörlés
  3. En kb. nem fogok semmit olvsani ugy erzem. Az elottem peldakent leledzo szulok elegge osztonosen nyomtak a dolgokat es eleg jol vannak a nagyobb gyerekek. Nem akarom, hogy egyik konyv azt mondja(sugallja), hogy szar szulo vagyok, ha hagyom sirni, a masik meg, hogy akkor vagyok szar, ha nem hagyom. Tiszta teboly.

    VálaszTörlés
  4. Én akkor olvastam a könyvet, amikor a harmadik gyerekem úgy fél éves volt. És nagyon bántam, hogy nem találkoztam vele korábban!!! Persze van benne pár dolog ami nem tetszik (pl hogy a francia anyák négy hónappal a szülés után mennek dolgozni), és valszeg Fr.országban sem ilyen idilli a helyzet, de rettentően tetszik az az alapszemlélet, hogy a gyereknek be kell illeszkednie a társadalomba, és igenis a szülőkre is tekintettel kell lenni. Én a gyerekeimet igény szerint szoptattam, és ezt alapvetően nem bánom, de ha a gyerek minden nyikkanására egyből ugrunk, később TÉNYLEG képtelenség vele megértetni, hogy valamiért most várnia kell. És TÉNYLEG el lehet jutni odáig, hogy minden éjszakai felrebbenéskor szopni akar, és akkor már nagyon nehéz erről leszoktatni. És ahogy a gyerekeim nőnek, egyre egyértelműbb, hogy igenis kellenek a keretek, határok. És ami alapvető benne szerintem, hogy nem szabad elfelejtened: a gyereket neked kell NEVELNED. Meg kell TANÍTANOD neki, hogyan kell viselkednie, nem pedig később fegyelmezni, büntetni, ha nem úgy viselkedik mint szeretnéd. Na, nem lesz több és... Egyszóval jó könyv, engem sok mindenben megerősített, amire a három gyereket terelgetve, a magam kárán jöttem rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jól megfogalmaztad, köszi :) pont ezt gondolom én is, csak nem tudtam ilyen jól leírni :)

      Törlés
  5. Én a könyv felénél tartok, és sajnos még szinte semmi pozitív dolgot nem olvastam benne. Nem szoktam kritikákat írni, de ez a könyv kikényszeríti belőlem. A könyv arról szól, hogy egy a természettől teljesen eltávolodott amerikai nő, akiből minden ösztön kiveszett, hogyan csodálkozik rá az európai intézményrendszerre, és egy bizonyos párizsi réteg rideg szívű önzésére. A könyvben többször hangsúlyozza, hogy ez csak egy bizonyos rétegre vonatkozik, de mégis azt sugározza, mintha az egész francia népességre jellemző szokásokat írna le. Aki látta az "A legszebb dolog" című francia filmet, az tudhatja, hogy ott is van aki másképp csinálja.
    Rousseau Emiljéről úgy ír, hogy rögtön megsajnálom őt, hogy ezzel mekkora szegénységi bizonyítványt állít ki magáról. Úgy emlékszem, hogy nálunk középiskolai tananyag irodalomból, persze a tanárképzőn meg már alaptétel. A francia bölcsődék atyjaként említett Marbeau-ról meg már ne is beszéljünk. Nekünk is volt magyar Marbeaunk, éppen abban a korban, Pikler Emminek hívták, és azonos véleményen volt Marbeauval. Marbeauval ellentétben, aki ügyvéd és alpolgármester volt, Pikler Emmi gyermekorvos, és később visszavonta nézeteit! Szegény, ha tudná, hogy ismét időszerű lett és feleslegesen aggódott a nézetei miatt. Az író arra is rácsodálkozik, hogy a bölcsődében szakképzett dolgozók vannak, (micsoda szenzáció!!!), még a képzőintézménybe is elmegy, és ott azt tapasztalja, hogy a bölcsődei gondozók vizsgáznak a munkájukkal összefüggő témákból (fantasztikus!). Kedvenc mondatom: "Kissé hátborzongató arra gondolni, hogy a bölcsőde fenntartója a párizsi önkormányzat. Olyan érzés, mintha a postára tenném le a gyermekemet." Ez a mondat a magyar kiadásban szörnyen ostobának hangzik, mint ahogyan ez is: "az egészségügyi kormányhivatalnak Párizsban mindenfelé vannak irodái, amelyek ingyenes vizsgálatot és oltást biztosítanak minden hat év alatti gyermeknek". Vicc. Persze az intézményi hálót nem lehet átrakni egyik országról a másikra, és nem várhatjuk, hogy egy amerikainak ez alapvető legyen, de ezek a kijelentések nevetségesen hatnak, és én nem járatnám le magam azzal, hogy azt képzelem, hogy csak abban az országban működik ez így, ahol éppen élek. Szerintem a fordítással is lehet egy kis hiba. Viszont ami a legjobban felháborít, hogy egy tanult, középosztálybeli nőt ámulatba ejt az, hogy beszélni kell a csecsemőhöz, és hogy ha százszor ledobálja a könyveimet a totyogó, akkor én inkább százszor visszarakom, minthogy elmagyarázzam neki, hogy ez nem helyén való, mert egyrészt ne tegye tönkre a könyveimet, ne csináljon nekem plusz munkát, és hogy ne okozzon magának fájdalmat a könyv hegyes sarkaival, ha esetleg az a lábujjára esik. Van, akinek ez nem evidens? Soha nem tudja belehelyezni magát a gyerek helyébe?
    A könyvben az a legszebb, hogy isteníti azokat, akik a gyereküket három hónaposan bölcsődébe adják, az alakjukat viszont visszanyerik. A lényeg, hogy a gyerek lehetőleg sohase zavarja a szülőt, ne kelljen vele játszani, szoptatni, lehessen mellette beszélgetni, enni, aludni, hétvégére rá lehessen bízni valakire, hogy a szülő ki tudjon kapcsolódni, az egész heti munka után. Akkor minek is a gyerek??? Amiről ez a könyv szól, nem más, mint a hospitalizáció!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az miért elintélendő, ha egy anyának igénye van arra, hogy kikapcsolódjon? Szerintem anyának lenni nagyon kemény munka. Imádom a kisbabám, egész nap foglalkozom vele és minden lehetséges módon fejlesztem, jatszom vele, beszélek hozzá. Örömmel teszem, mégsem mondanám, hogy nem fárasztó. Ha az ember kicsit kimozdul, mást csinál, akkor sokkal nagyobb kedvvel, kreativitással tud minőségi időt eltölteni a gyermekével. Szerintem ez nem önzés. Attól, hogy anyává válik egy nő, nem hiszem hogy teljes mértékben le kell mondania a saját igényeiről. De ami még talán ennél is fontosabb:nem a gyermek kiszolgálása a lényeg, hanem az hogy neveljük, az pedig szabályok és bizonyos keretek nélkül nem megy.

      Törlés