2014. március 7., péntek

Az első 5 hét

Persze érdemesebb lenne 6ról írni, végülis mégis csak a 6 hét az első igazi milestone, de hát épp most van pár percem, ki tudja, lesz-e jövő héten...

Már Popi és Est is megénekelte az ő haladásukat, zavaraikat.. hát jöjjenek a mieink.

Az első két hét elég sima volt, még ürült ugye a bilirubin, így Macóka csak szépen evett-aludt, relatíve szabályos ritmusban, sőt időnként akár 4-5 órát is, semmi 2-3 óránként ugrálás nem volt. Így lettünk hamis biztonságérzetbe ringatva és Estékhez hasonlóan mi is vidáman éltük az életünket, TVztünk, filmeket néztünk, játszottunk, telefonáltunk Macóka feje felett miközben ő békésen aludt a mózeskosarában az ágyunk mellett.  A szobáját - a kiságyáról meg ne is beszéljünk - még csak nem is látta.
Aztán jött a 3. hét, kiürült a cucc, és indult a fesztivál. Szegény örökké sírt, és kétségbeesetten tekergett, amiről a csoda se tudta megállapítani, hogy mi a gond? Éhes? Fáradt? Fáj a hasa? Fázik? Küzdöttünk.
Az evés kezdettől para volt, mert elég kicsike volt, amikor hazajöttünk, mindössze 3050g, és eleinte nem is igen gyarapodott, a ritka evések miatt meg tejem se volt túl sok. Így nem is lennék én én, ha nem folyamodtam volna kontroll eszközökhöz. Letöltöttem egy BabyCare nevű app-ot a telefonomra, ahova mindent lehet jegyezetlni, és remek látványos statisztikákat gyárt (és exportálhatóak az adatok excelbe :) ), szóval azóta mindent mérünk. Mikor eszik (mettől meddig), melyik mellből, mennyit, mikor alszik, mikor sír, mikor fürdik, mikor pisil, mikor kakil. Tudom, kényszeres, de nekem ez jól jön, mert jelnelegi agyzsugoros kialvatlan állapotomban már az utolsó Etetésre sem emlékszem, nem hogy kb mennyit evett egy nap, vagy mennyit aludt, vagy ideje lenne-e enni vagy aludni, volt-e kaki és ha igen milyen, stb.. Pár screenshot alant (demó, nem Macóka adatai), csak, hogy el tudjátok képzelni a kontroll mértékét :)






Folyamatosan sírt szegény és alig aludt.  Az evéssel nem volt gond, el is kezdett remekül gyarapodni végre, de az alvás mission impossible-lé vált. Órákig altattuk, legtöbbször sikertelenül. A kétségbeesés kezdett eluralkodni. Ráadásul a mózeskosarában alvás már nem ment, ha egyáltalán sikerült elaltatnunk a mi ágyunkon, már nem tudtuk átteni. Minden ilyen próbálkozást azonnali és órákig tartó üvöltés követett.  Így amikor végre elaludt, mi száműződtünk a szobánkból, hiszen a törékeny és órák véres verejtékével elért alvást nem lehetett veszélybe sodorni tv vagy ràdio de akár beszélgetés hangjával vagy lámpafénnyel...szóval ha épp nem kétségbeesetten altattunk, akkor a sikert csendes beszélgetéssel ünnepelhettük a konyhában. Így aztán nem átalakult, hanem megszűnt az életünk, még napi fél órát sem tudtunk egymással beszélgetni (vagy bármi mást).
Kb. egy hete telt be G-nél a pohár és kinyilatkoztatta, hogy Macóka márpedig aludjon az ágyában, ha már van neki. Egyelőre az eredmény vegyes, erről majd írok egy extra posztot. Szóval Macóka ki lett telepítve a szülői hálóból.

Ezzel párhuzamosan kerestük a nem-alvás okát. Arra jutottunk, hogy szegény aludna, csak nem tud a fájós hasától. Ezt az elméletet pedig arra alapoztuk, ahogy szegény fájdalmasan tekergett és húzta fel a lábát kínjában, miközben szivszaggatóan sírt. Szóval hasfájás. Hajrá barátunk dr. Google.  Az eredmény igencsak elkeserítő. A babák 20%-a hasfájós, ezzel nincs mit tenni. A legtöbb baba 3 hónapos korára kinövi, addig meg törődj bele. Na, ez nem opció.  Nem fogom 3 hónapig tétlenül nézni ahogy a gyerekem szenved, annyira, hogy aludni sem tud. Arról nem is beszélve, hogy a babáknak hatalmas szüksége van az alvásra, hiszen ilyenkor fejlődik az idegrendszerük, épülnek a szinapszisok, stb. Szóval az alvás crucial. Létfontosságú, neki és persze nekünk se jönne rosszul.
Ráadásul olyat nincs, hogy valaminek nincs oka. Ezt nem fogadom el. Minden tünetnek van valami oka (lásd rejtélyes meddőségem, aminek az oka végül egy polip volt amit senki nem vett észre). Így miközben egyik kézzel gyereket ringattam, a másikkal a netet bújtam lehetőségek után kutatva.

Folyt. köv., most abbahagyom a pötyögést a telimen (bocs az elütésekért), és felébresztem a karomon alvó Macó Urat és megetetem.

11 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy már megvan a megoldás, akkor bocs, hogy belepötyögök, de nálunk az Infacol vált be. Segít emészteni a picinek, de nem szívódik fel, csak átmegy az emésztőrendszeren. Minden evés előtt kell adni neki egy kicsit. Mi elég hamar elkezdtük, és nem is volt semmi különösebb gond.

    Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, remélem nem utálsz, de ezen olyat jót nevettem: "szóval ha épp nem kétségbeesetten altattunk, akkor a sikert csendes beszélgetéssel ünnepelhettük a konyhában."
    Az éjszakai alvás nálunk megoldódott az Isolde által javasolt könyvvel (igaz 8-9 körül próbálkoztunk csak, de annyira logikus, hogy szerintem hamarabb is működhet). Hasfájásra meg nekünk is bevált az Infacol - bónusz feature, hogy az izétől nagyon aranyosan fintorgott… :)

    (Írtam neked mélt, nem muszáj válaszolni, tudom, hogy mennyire nem érsz rá, csak gondoltam, szólok itt is.)

    VálaszTörlés
  3. :( szegény babus :( sajnálom a hasfájást, kitartást hozzá!
    (ismerős dolog, mi az elsőszülöttnél ugyanezt csináltuk végig, annyi plusznehezítéssel, hogy még kakilni se tudott, így 3 hónapon át minden 2. este fürdés előtt lázmérős kakiltatás volt... hálistennek nem szokott hozzá és ahogy betöltötte a 3 hós kort, se lázmérőzni nem kellett, se a hasfájós sírást végigélni)

    VálaszTörlés
  4. Hasfájásra, LISTA:

    HASFÁJÁSRA:
    × Először is vannak ugye a gyógyszertárban kapható cseppek és szuszpenziók, amik a (mohó) szopi során nyelt légbuborékok kihajtásában hivatottak segíteni. Recept nélkül kaphatóak.

    1. INFACOL szuszpenzió - újszülött kortól adható, mivel nem szívódik fel a belekben, így mellékhatása sincs.

    2. ESPUMISAN cseppek - szintén a kezdetektől adható, nem szívódik fel.

    3. SAB SIMPLEX szuszpenzió - újszülött kortól, szopi előtt, vagy közben.

    4. GRIPE WATER (angolvíz) - 1 hónapos kor után adható. Hascsikarás elleni gyógyvíz. Szintén a légbuborékok megszűntetésében segít, ill. megnyugatja a görcsös hasizmokat.

    5. Papaverin - receptre kapható, görcsoldó.



    × Segítségünkre lehet a meleg jótékony hatása.

    6. Jó meleg vizes textilpelus a pocakra.

    7. Cseresznyemag párna. - A magok rendkívül jó tartják a hőt és csak fokozatosan engedik ki magukból. Sütőben vagy mikroban kell megmelegíteni és a fájó pocakra tenni.



    × A következő próbálkozás a masszázs lehet.

    8. Babamasszázs hasfájásra. - Ezt inkább nagyobb, 2-3 hós babáknál javasolják.

    9. BABYNOS hasmasszázs krém - Ánizs és kömény tartalmú krém hasfájós babáknak.

    10. BABYNOS cseppek - 3 hónapos kor után. Felfújódás, görcsök, emésztési zavarok megszűntetésére.

    × Egyebek:

    11. Szélcső - A hőmérővel ellentétben nem veszélyes, és nem szokhat hozzá a baba. Ellenben a felesleges gázokat frankón kiűzi.

    × Homeopátia!

    12. CHAMOMILLA VULGARIS 15 CH (napi 2-4x5 golyó) - A csecsemő élesen sír, nyugtalan, egyik arcfele piros. Széklete zöldes, spenótszerű. Állapota este rosszabb, csak a ringatás nyugtatja meg.

    13. COLOCYNTHIS 9-15 CH (óránként 5 golyó) - Görcsös hasfájás esetén, ha a panaszok a has masszírozására enyhülnek.

    14. DIOSCOREA 9 CH (óránként 5 golyó) - Hirtelen kialakuló, periodikusan visszatérő görcsök, melyek hátradőlve és a hát masszírozására enyhülnek

    × Teák.

    15. Édeskömény tea. - Segíti az emésztést, szélhajtó. (De sajnos sok babánál még rosszabbá teszi a helyzetet.)

    16. Kamilla tea. - Székrekedés ellen néhány korty.

    17. MECSEK tea - édeskömény és kamilla keveréke.

    VálaszTörlés
  5. Ne aggódj, ez is elmúlik! Tudom, ilyenkor évtizedeknek tűnnek a hónapok, de olyan hamar elmúlik ez az időszak és azt veszed észre, hogy nem babád, hanem már kisgyereked van.
    Én nem tudom, miért nem találtam meg az ezekről szóló blogokat anno. Azt hittem, csak velem történnek ezek, de nem...Mi mindent kipróbáltunk a sírásra (hasfájásra?), de csak az idő segített. Letelt a 3 hónap és a rémálomnak vége lett. Mi azóta nagyjából mindig jól alszunk...és a GYEREK is! Kitartás Audrey!

    VálaszTörlés
  6. Szia,

    Mi is MINDENT kiprobaltunk, de semmi eredmennyel... raadasul nalunk foleg tapszert kapnak, na abbol is kiprobaltunk vagy otfelet.... :S csak az ido segitett, de nem volt konnyu... mint a Messiast, ugy vartam a 3 honapot; persze nem akkor mult el, csak kicsit kesobb.... (de nem sokkal) nekem nagyon nehez volt, de tenyleg.... de elmult! szoval probaljatok ki azert a dolgokat - sosem lehet tudni, es kozben szamoljatok a napokat!

    Tamko NS-e

    VálaszTörlés
  7. Mi is kipróbáltunk mindent, a Gripe Water-tól a Colief-ig, de a legolcsóbb szer bizonyult a legjobbnak: a kamilla tea :) Kitartást és nagyon várom a fejleményeket!

    VálaszTörlés
  8. na, nem is 3 hónap még az, hanem már csak inkább másfél, és ha belegondolsz, hogy az eddigi másfél hogy elrepült...

    VálaszTörlés
  9. Mi most a Biogaia cseppet teszteljük. Már az Infacol-t próbáltuk, de továbbra is húzogatta a lábait, így gondoltam próbáljunk mást. Még csak 3. este lesz, hogy kapja, így sok tapasztalatom nincs, lábhúzogatás még van. B. szerint, már a 2. nap nem volt olyan kemény a pocija.

    VálaszTörlés
  10. A hugim kislányának a szélcső volt a megváltás. Kitartást Audrey, ügyesen csináljátok, ez az app pedig szuper, szerintem ugyanígy fogom egyszer én is vezetni a statisztikákat :)

    VálaszTörlés