2014. június 28., szombat

Mi romlott el?

Nem tudom, mi romlott el az éjszakai alvással már megint, pedig olyan bíztató volt, 6-8 órák egyben. Erre most megint 8. éjszaka zsinórban nem alszunk.
2 körül ébred - jó esetben 3-kor, rossz esetben 1-kor, és onnan óránként, félóránként, vagy akár 10 percenként. Néha (szerencsére ritkán) órás visszaaltatás, de legtöbbször csak a cumi kell, és már alszik is. Az elmúlt 8 éjszaka a legrosszabb 9 kelés volt, a legjobb 4. Nem értem, mi romlott el, régebben simán bekapta az ujját, és aludt tovább, most meg megint kell a cumi, és elmaradozik az ujjszopás..
És ok, hogy a cumit visszaadni 2 másodperc, és ő alszik is azonnal tovább, de én továbbra is szar alvó vagyok, nekem fél óra (legalább) visszaaludni, mire elalszom (ha egyáltalán), gyakorlatilag azonnal újra kelnem kell. Ezt most 8. éjszaka sorban - kezdem elérni a fizikai határaimat. 
Pedig pár óra alvás jut, G éjfélig pesztrálja, és ha nagyon kivagyok, akkor 2ig, így én 9től 4-5 órát tudok aludni. De ez állati kevés nekem. Konkrétan remeg a lábam. És persze G akármeddig marad fenn, hogy nekem kicsit több időt adjon, Macó mindig pont fél órával azután kel, hogy ő lefeküdt, így csak mindkettőnknek szar, mert se ő, se én nem alszunk eleget, értelme meg nem nagyon van annak, hogy ő fenn marad. Arrgghhh.

2 megjegyzés:

  1. Van a Madarászban az alvásambulancia, főleg csak tanácsadás, de nekünk adtak pár jó tanácsot. Elég sokára adnak időpontot mondjuk. http://www.heimpalkorhaz.hu/index.php?menu=2&tab=rovat_al&id=210

    VálaszTörlés
  2. kitartás!!! az én lányom két évesen aludta át az éjszakát, a fiam kettő és fél most, és még mindig ébred... a kevés alváshoz hozzá lehet (kénytelen vagy hozzá) szokni...

    VálaszTörlés