2014. július 20., vasárnap

Fogzás - 3. kör

Úgy tűnik, megint fogzik szegény. Ez már a 3. környi senyvedés, és még mindig nem bújt ki egyetlen fogacska sem, de nem is fehérlik még semmi elöl. Viszont állati kemény az ínye, G épp tegnap kérdezte, amikor az ő ujját rágcsálta, hogy tuti, hogy nincs-e még foga, mert olyan, mintha.
Most elmarad egyelőre a nyáltenger, vagyis nem több, mint eddig, ami nem jelent sokat, mert eddig is úsztunk a nyálban. Amikor elkezdett 3 napja napi 2 kakit produkálni, gyanakodtam, de a fejét csak tegnapelőtt kezdte fogdosni a füle környékén. Megnyomkodtam a fülét, erre szerencsére nem reagált, így kezdett megerősödni a gyanúm. Erre tegnap reggel a délelőtti szunyára elalváskor nem kellett az ujjam szopogatni, csak sírt és sírt és lökdöste ki a kisujjam a szájából. Némi hintában nagy ívben lengetésre végül elaludt, de kemény menet volt. A következő altatásig ülepedtek bennem a megfigyelések, és amikor újra lökdöste ki az ujjam, bekentem az alsó ínyét Dentinox-szal, ez mindig azonnal segít (de csak 20 percet hat). Így lett most is.. még kentem az ínyét, amikor mint egy éhező rákapott az ujjamra, és 2 perc múlva aludt.
Szóval megint fogzik - ami megmagyarázza, hogy napok óta megint rendszertelenül, de gyakran ébred és sok a sírdogálás.
Kibújhatna lassan az a fog, elég nehéz szülés, már 3 hónapos kora óta vissza-visszatér a fogzási mizéria, de fog egyelőre nincs. Aminek szoptatási szempontból kicsit örülök, viszont ha ennyit kelünk éjjel, lassan elapad a tejem, és tárgytalanná válik a dolog. Csak ne szenvedve szegény, olyan rossz nézni, és olyan keveset tehetek, hogy jobb legyen neki.. megszakad a szívem.

8 megjegyzés:

  1. lehet hogy a "hibakereső algoritmus" téves volt? Talán nem is cumifüggés alakult ki, hanem a fogzás a ludas?

    Csak annyit akarok még a cumivitához mondani, hogy nagyon tiszteletreméltó a sok "agyalás" és probléma megoldó levezetés, de látod Macó egy megoldandó egyenletnél sokkal bonyolultabb kis emberi lény
    Anita

    VálaszTörlés
  2. Persze, nyilván lehet meg se próbálni javítani a dolgokon és segíteni a gyerekemnek, de szerintem ennél többet érdemel. A cumi dolog óta különben eltelt bő két hét, és ebben voltak igen jó éjszakák cumi nélkül, a fogzás pedig tuti csak pár napja indult újra. Szóval nem olyan rossz az algoritmus, szerintem. Csak egy gyerekkel mindig van valami, és az a valami mindig más.
    És Isoldával egyetértve, főleg az éjfél és a hajnali 6 közötti idő gáz, amit rendszeresen ébren töltünk. A többi tök jó, cuki és szuper.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és kár, hogy azt gondolod, hogy problémaként látom a fiamat, mert ez nem így van. De ez egy dokumentarista blog, aminek a célja, hogy másnak esetleg ne kelljen újra feltalálnia a kereket, ha hasonló helyzetekhez él meg, mint én. A széplelkű ömlengést nem itt intéztem. Nem is az én műfajom (anélkül, hogy bárkit meg akarnák bántani).

      Törlés
  3. A dolgokon javítani kell, és az okokat keresni kell, ez nyilvánvaló.
    Audry, Te tudományos gondolkodású ember vagy. Erre utal a gondolkodásmódod. Akkor gondolkodjunk ebben a rendszerben: nekem az jön le a vitából, hogy felállítottál egy hipotézist, és mindent annak igazolása érdekében csoportosítsz. A cumifüggés mint hipotézis, vagy igaz vagy nem.

    Az első megoldási kísérletről, a hirtelen megvonásról te is beláttad, hogy nem szerencsés, ezért áttértél a puhább módszerre. Eddig oké, bár jobb lett volna a drasztikust el sem kezdeni és előbb kicsit gondolkodni. Hátha nem is jó a kiindulópont.
    A puhább módszer esetében is önbecsapást alkalmaztok, az ujjatokat szopizhatja, ami lényegében ugyanazt a szopási igényt elégíti ki (bár nekem ez sem szimpatikus, de ez most mellékes). Akkor maradhatott volna a cumi is. Az ujjadat sem hagyod ott egész éjszaka.

    Átugrottál a vitában azon érv felett is, hogy Popi gyereke már nem szopizik, ő már kanállal eszik, tehát számára az egész cumileszokás könnyebb. Ezt egyszerűen továbbra sem vetted figyelembe.
    Szerintem nem az volt a lényeg, hogy utánoztátok-e egymást, hanem az, hogy addig nem vezet sikerre és csak feleslegesen frusztrálja a babát, ameddig a szopási igénye ilyen nagy.

    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értek egyet. A módszernek - mindkettőnek - amit alkalmazunk megalapozott háttere van, irodalommal. Nem érdemes ezen lovagolni. A mi a különbség a cumi és az ujjunk közöttre olvasd el még egyszer a posztot, és rá fogsz jönni.
      Különben meg melyik cumigyártót képviseled? Vagy csak hobbid a kötekedés és a látatlanban ítélkezés?
      A gondolkodást meg csak bízd ide, hidd el, abban nagyon jó vagyok.
      TE MEG AZT NEM VESZED FIGYELEMBE, hogy nem l'art pour l'art "frusztrálom" a gyerkemet, hanem azért, mert a CUMI MIATT nem tudott aludni. Ez bizonyított tény, nem hipotézis. Az alvás pedig fontos, különben nem tud fejlődni az idegrendszere. Gondolom ezt is nagyon jól tudod.
      Értem, hogy könnyebb a gyerek szájába cumit nyomni, amikor sír,de lehet venni a fáradtságot, és kitalálni, miért sír, meg megnyugtatni is. Bár tény, hogy fárasztóbb, mint a cumi. ÉS lehet hagyni kicsit cumizni az ujjunkat elalváskor. Napközben meg annyit cumizhatja a cicimet, amennyit szeretné - ami irányába pedig látványosan lankad az érdeklődése. Szóval ennyi.
      Hagyjuk már aba az ezen lovaglást. mindenkinek lejött, hoyg nem értesz egyet, de szerencsére nem a Te gyereked.

      Törlés
  4. Kedves Audry,

    mindenkinek lejött az is, hogy a kialvatlanság nagyon agresszívvé tesz. Valóban tegyél az ügy érdekében, de ne a babát gyötörd a saját kényelmed miatt.

    Lehetne a babával egy szobában lenni, sokaknak nem is jut több és mindjárt nem akkora probléma a felkelés hozzá. Az a benyomásom, hogy túl jó dolgod van.

    A cumigyárra talán nem is reagálnék. Ha nincs igazi érved akkor támadsz. Egyébként már éppen szöget ütött a fejembe az adamo hinta a könyv recenzió illetve a fagylaltos reklámod.

    Én a blogodra véletlenül jutottam, de ezt követően már nem is érdekel. Elvesztette számomra a hitelét. Láthatóan csak tapsikáló hozzászólásokat vársz, aki nem ezt teszi, annak nekimész.
    További jó babázást

    VálaszTörlés
  5. Tizenegyedszer is nagyon szívesen elmondom, hogy nem a saját kényelmemről van szó, hanem arról, hogy a gyerek a cumi miatt nem tudott aludni rendesen, és a kevés alvás befolyásolja az idegrendszer fejlődését.
    Örülök, hogy nem jössz többet, ezt a stílust nem állhatom, és itt nem az ellenvéleményről van szó, mert az van másnak is. A vitakultúra viszont fontos (lenne).
    További szép életet.

    VálaszTörlés
  6. A férjem három éves koráig átüvöltötte az éjszakát meg a nappalokat is, nem sokat aludt. Anyósom mindig emlegeti. Nem sok mély alvásban volt része állítólag :-) és ritka okos pasi, több nyelven perfekt és felsővezető egy nagy cégnél, szóval no para :-D

    VálaszTörlés