2014. július 9., szerda

Kor és gyerekvállalás

Néha azt érzem, kicsit öreg vagyok, jobb lett volna 10 évvel ezelőtt gyereket vállalni.

Macó pont a 38. szülinapomon született. Most eltekintve attól, hogy 10 éve nem akartam gyereket (egyáltalán), meg nem is volt meg a megfelelő pasi, azért lehet, hogy egyszerűbb lett volna.

Persze ott vannak ugye a genetikai kockázatok, meg egyéb komplikációk, amik a korral egyre valószínűbbé válnak, de ebbe most nem akarok belemenni. Ez az orvosi része.
A nem orvosi az az, hogy úgy érzem, ennyi idősen nehezebben megy a babázás, mert rugalmatlanabb vagyok. Vagyunk, mindketten. Olyan jó kis kialakult életünk volt, ahol minden úgy volt, ahogy mi szerettük - ezt ennyi idősen nehéz feladni. 10 éve még vígan jöttem-mentem a világban, nem érdekelt, sőt, frusztrált az állandóság, pár évente borult (borítottam) mindent, munkát, lakást, országot.. és meg se kottyant egy kis földön alvás. Manapság már tetszik az állandóság (bizonyos dolgokban), és legszívesebben a saját ágyamban alszok. Sokat.
Már sokkal kevesebb a türelmem, mint egy fiatalabb nőnek, könnyebben frusztrálódok, mert hozzá vagyok szokva, hogy irányítani tudom a dolgokat, hogy szervezéssel meg ésszel szinte minden megoldható - a baba dolog meg tipikusan nem ilyen.
Nehezen bírjuk az éjszakázást is. 10 éve még sokat éjszakáztunk puszta szórakozásból is, heti sokszor jártunk el (akkor még külön, még nem ismertük egymást G-vel, de mindketten nagy partiarcok voltunk), mulattunk végig sok éjszakát, és meg se kottyant. Aztán ez leépült, "öreg korunkra", az utóbbi években már nem jártunk annyit el, mert egyre nehezebben ment az éjszakázás, már nem volt szórakozás, utána egyre több nap kellett a regenerálódáshoz. Most meg hónapok óta éjszakázunk. Ez is biztos könnyebb lett volna fiatalon, nem viselt volna meg ennyire.
Meg hát a pusztán fizikai aspektus. Mint egy vénasszonynak, állandóan fáj a talpam meg a térdem (a derekam MÉG nem, de ami késik, nem múlik, attól tartok). Ez gondolom a megnövekedett súly - nem a sajátom, hanem az, hogy Macót, aki lassan 8 kiló, hurcolom kézben a nap felében. A terhesség alatt is kb ennyi plusz volt rajtam, de akkor nem éreztem ennyire. Persze akkor sokat is pihentem, fel volt téve a lábam, nem voltam talpon éjjel-nappal, szóval össze sem hasonítható.

Viszont nyilván vannak pozitívumok is.
Plusz az, hogy ennyi idősen tudatosan vállaltunk gyereket, saját döntésből, együtt, nem véletlenül. Stabil anyagi helyzetünknek köszönhetően mindent meg tudunk adni neki, és fejnehéz és tudatos lévén sokat olvasok a témában, így igyekszem nem ötletszerűen nevelni, foglalkozni vele, hanem tudatosan csinálni az egészet.

Mi a tanulság? Az nincs. Ez mindenkinek egyéni döntés, meg az élet hozza, ahogy hozza. Mivel G-vel csak 30 fölött találkoztunk, előtte még ha akartam volna, se lett volna kivel, de mivel akkor még nem is akartam, így duplán lett így, hogy ilyen későn vállaltunk gyereket. Persze ha azonnal összejön, már 3 éves lenne, de nem foglalkozunk a mi-lett-volna-ha-val. Ez most így jó. Akkor nem az voltam, aki ma, G sem, és Macó sem lett volna Macó.. pedig Macó egy tündér (akibe néha belebújik a kisördög), de zabálnivalóan édes a nap nagyobb részében :)

18 megjegyzés:

  1. Azért én hozzátenném, hogy Macó az alvásával kicsit nehezebb gyerek az átlagnál. Az én fiam kb. átlagos alvó, és fél évesen egyszer kelt éjjel, meg mondjuk hajnalban többször felriadt, de akkor elég volt egy simi (mellettem alszik kiságyban) a visszaalváshoz. És ha nincs alvás, akkor minden sokkal nehezebb, szóval lehet, ha annyit aludnál mint egy átlagos szülő, akkor nem éreznéd a korod "súlyát".
    A térd meg talpfájásról meg eszembe jutott, h pont ugyanezzel szenvedtem ugyanebben a szakaszban. Nincs esetleg lúdtalpad? Nekem van egy minimális, ami a gyerkőc cipelésétől felerősödött, és elkezdett fájni előbb a térdem aztán a talpam. Egy lúdtalpbetét, és a probléma már meg is oldódott...

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem, csak én küzdök térd és talpfájással. Legrosszabb, mikor leûlök és felállok. Előtte ezek ismeretlen dolgok voltak.

    VálaszTörlés
  3. Nem értek veled egyet.:-) Én az elsőt 27 évesen szültem, az ötödiket a 36. szülinapom után pár nappal. 27 évesen irtóra szarul bírtam a nem alvást, ugyanis előtte 10-kor feküdtem és hétvégén simán aludtam 12 órát éjjel. Nehezen bírtam a megváltozott életemet, a derekam annyira fájt, hogy gyógytornára kellett járnom, a szülés nagyon megviselt, roncs voltam utána vagy 1 hónapig. Most viszont kutya bajom nem volt, a terhességet is könnyen viseltem, pedig sokadik gyerek lévén óriási hasam volt és futkoztam a többi gyerek után is, meg dolgoztam 32. hétig. Most sokkal könnyebben viselem a nem alvást, simán fent maradok éjélig és kelek korán, nem fáj semmim, még a derekam sem, pedig a gyerek óriási, már majdnem 12 kiló 15 hónaposan (magas is) és elég sokat cipelem. Sokkal, de sokkal türelmesebb vagyok vele stb.
    Az már jobban foglalkoztat, hogy hány éves is leszek mire ő kirepül innen, a későbbieket mennyire vesszük majd könnyen (kamasz kor, fiatal felnőtt kor) stb.

    VálaszTörlés
  4. A férjemet meg az izgatja, hogy megéri-e, hogy felnőjön (38 volt amikor született a legkisebb), az anyukája 44 évesen az apukája 54 évesen halt meg.

    VálaszTörlés
  5. "Fejnehéz" :) Ez nagyon tetszik!
    Olvasva a blogodat, és még nagyon sok másikat, azt állapítottam meg, hogy a te kisfiad az egyetlen, aki (nem)alvási szokásaiban hasonlít az én 18 hónaposomra. Az elmúlt 3 hétben javult a helyzet, de másfél évig szinte semmit sem aludtunk. A kisfiam tudta, hogy éjszaka van, próbált ő aludni, de nem tudott. Aztán rászokott arra, hogy csak cicivel a szájában aludt (szó szerint, ahogy elvettem tőle, máris sírt, és ha felébresztette ezzel magát, akár órákat is ébren volt, sírt...), de legalább aludt, én meg legalább vízszintesben lehettem. Kipróbáltunk mindent, az általad bemutatott könyvek egy részét mi is olvastuk, tényleg MINDENT megpróbáltunk, de semmi. (A gyerekorvos a szoptatásra fogta...) Másfél évesen egyik napról a másikra egyszer csak változás történt, éjjel 2, max. 3 alkalommal ébred, de ha kap vizet/visszaadjuk a cumiját (amire 9,5 fél hónapig szoktattam rá a cicifüggő gyerekemet(!), hátha majd lesz alvás is...), visszaalszik. Már csak egy dolgon lenne mit javítani, hogy egy kicsit többet aludjon, ha letesszük fél 9-9 között, ne keljen 5-fél 6-kor... De már ez is hatalmas javulás. Én még mindig kialvatlan vagyok, mert ahogy most megérezte a mormota-mivoltom az alvást, egyre többet és többet kívánna... Ja, és olyan jó alvászavar alakult ki nálam is... Gyakran nehezen alszom el, pedig igazán nagyon fáradt vagyok. KITARTÁS!!! n mindig azt mondta, hogy még jó, hogy ez egy olyan "feladat", ami elől nem lehet megszökni, mert lehet, hogy néha megszöktem volna.

    VálaszTörlés
  6. Még az lemaradt, hogy az én kisfiam is rengeteget volt kézben (nem lehetett letenni, és nem vagyok a sírni hagyás híve, sőt...). Sokszor magamra kötöttem, mikor kicsit nagyobbacska lett, a hátamra, jól elvolt, és volt két szabad kezem, és nem ettem le mindenfélével, ha pl. ebédeltem. :) Talán a legegyszerűbb megoldás a karikás kendő lett volna, de nekem sajnos nem volt, akkor még nem voltam otthon a hordozós témában. Bezzeg azóta. :)

    VálaszTörlés
  7. Én fiatalon lettem Édesanya (23 évesen, és most vagyok 28 és várjuk a 4. babát), és mindegyik terhességet jól visel(t)em :) Szerintem ez életfüggő dolog, nem hiszem hogy a kornak köze lenne hozzá :) Mert szülés után bárkinél jöhetnek elő panaszok, állandó gondok (visszér, derékfájás, fejfájás, erősebb menstruáció bármi).

    Ami nekem érdekes volt, pont nemrég kaptuk meg a kombinált teszt eredményünket, és most, a 4. babánknál lett a legeslegjobb, amikor ugye a leg"öregebb" voltam, mármint a többi terhességhez képest :)
    mert ugye mondják, hogy főleg az anyai életkor számít a kockázatelemző módszereknél...

    VálaszTörlés
  8. Hasonló a helyzetünk, én sem akartamnagyon sokáig egyátalán gyereket, aztán egyszercsak igen és 33 évesen született az első. Mi 2,5 éve nem alszunk.
    Viszont lehet mondjuk fizikailag jobban bírnám az anyaságot fiatalabban, de én nagyon szerettem az(t az) életemet (is), a sok bulizást, a teljes rendszertelenséget, az utazgatást, stb. Ha akkor lettem volna terhes szerintem nem lettem volna odaadó szülő. Kellettek azok az évek magam miatt, nekem. Ha kimaradtak volna vagy hirtelen gyerek miatt végeszakadnak szerintem most kevésbé lennék "nyugodt", a gyerekeknek az élet szeretetét tanító anya.

    VálaszTörlés
  9. Én már 25 évesen sem bírtam volna jobban az éjszakázást, az tuti. Ha nem alszom 7-8 órát, mosott sz.r vagyok. Ez van. Egyszer majd elmúlik :-)

    VálaszTörlés
  10. Lájkoltam :)
    Én is így érzek, csak 1 évvel "öregebben". Ma mondta épp a férjem, hogy reméli, fog együtt sörözni a fiával, vagy kicsit előbbre hozza az "ihatsz alkoholt" engedélyt :D

    VálaszTörlés
  11. Mondjuk a srácunkban ott van 8 év küzdés, de azért megrémülök, ha az jut eszembe, hogy ha elsőre sikerül, akkor már suliba járna :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mi olyan rémisztő abban?

      Törlés
    2. Lehet még öregebbnek érezném magam :)

      Törlés
    3. :-))))
      Nekem már kettő jár iskolába és nem érzem magam ettől öregnek.:-) Pont, hogy a kicsitől érzem magam öregebbnek, amikor mondjuk hasonló korú gyerekek anyukája jópár évvel fiatalabb nálam. MÉg az a mázli, hogy (eddig legalábbis) mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok. Még sosem néztek ki belőlem 5 gyereket.

      Törlés
  12. Én 32 évesen szültem, a nem fiatal-nem idős kategóriába sorolom magam. Szerintem se előtte se most nem bírnám jobban az éjszakázást. 22 hónapos a fiam és kb 10 éjszakát aludt át. Vannak könnyebb időszakok, amikor csak felkel és visszaalszik (3x / éjjel), de van, hogy órákig fent van. Ok nincs, mindenki másra fogja. Jópárszor kiborultam, hogy ezt nem lehet bírni, kávé nélkül nem élnék. Szerintem az állandó éjszakai fentléthez soha nem lehet hozzászokni.
    gabi

    VálaszTörlés
  13. Na én meg a 42. szülinapomat ünnepeltem és Ákos még csak 3 hónapos :-) Szóval én vagyok ám az öreg elsőbabás anyuka :-) Igaz nekünk is 5 és fél év küzdelem van a hátunk mögött, de én is 30 évesen találkoztam a férjemmel és én sem akartam 10 évvel ezelőtt sem még babát, szóval hasonló a helyzetünk :-) Én nem aggódom a kor miatt, inkább az 5 évvel fiatalabb férjem agonizál rajta.
    Persze Ákos nagyon jó baba, úgyhogy agyament, őrült módon én nagyon szeretnék még egy kisbabát :-)

    VálaszTörlés
  14. Hányszor, de hányszor gondoltam szinte szóról szóra ugyanezeket! Ugyanilyen érvek és ellenérvek futottak át az agyamon, aztán végül mindig oda lyukadok ki, hogy ennek így kellett lennie. 34 voltam, amikor M.-mel találkoztunk, kellett nekünk az a 2-3 év kettesben, most pedig így kerek az életünk, Pupákkal együtt.

    Örülök, hogy nem szültem másnak, és párkapcsolati téren nem kötöttem olyan kompromisszumokat, amiket később megbántam volna. Nekem meg kellett várnom M.-et, és ő akkor érkezett.

    Én most egy (esetleges) következő terhesség miatt aggódom: vajon az is olyan könnyű lesz, mint az első? És hogy fogok bírni két gyerekkel, amikor olykor az angyali (értsd: jól evő, jól alvó, nem hasfájós) Pupák is teljesen ki tud készíteni?

    VálaszTörlés
  15. Hú, én nagyon megbántam volna egy gyereket huszonévesen… sőt, még öt évvel ezelőtt sem lettem volna kész rá szerintem. Mi 28 évesen ismerkedtünk meg (addig soha senkivel nem jutott volna eszembe gyereket vállalni, és nem is értem volna rá a nagy drámáim közepette), de évekig mi is gyerekek voltunk még, és még 32-33 évesen is nagyon intenzíven éltünk - szerintem pont ezért vagyunk szülőnekvalók most már, mert soha nem jut eszünkbe, hogy jaj milyen kár, hogy pl. esténként nem élhetünk társasági életet.
    Nekem/nekünk semmi sem hiányzik a régi életünkből, őszintén és tiszta szívből lettünk antiszociálisak így vénségünkre… :) Jó, az utazásra továbbra is vágyunk, de úgy tűnik Kissmajom kompatibilis is lesz ezzel - reméljük majd a tesó(k?) is...

    VálaszTörlés