2014. július 18., péntek

Mese

az nem megy.
A cumiról leszokás miatt igyekeztünk változtatni kicsit a lefekvési rutinon, este is meg nap közben is, megnyújtani, hogy Macónak legyen ideje velünk testközelben (ha már nincs karban altatás), legyen lehetősége rákészülni az alvásra, lenyugodni. Így jött képbe a mese.
G az esti elalvás előtt, én meg a nappali alvások előtt meséltünk neki egy darabig. Ez alatt nem kell nagy meséket érteni, a Micimackót kezdtük el olvasni, nem is teljes fejezetet, csak 1-2 oldalt alkalmanként, gondolván, hogy mindegy a sztori, csak a megnyugtató, egyenletes duruzsolás a lényeg, az segíti a megnyugvást (fejből mesélni meg egyikünk sem elég kreatív).
De a gyerekünk ennél pragmatikusabb. Amikor elérkeztünk a rutinban a meséhez, egyre kevesebbet bírt ki. Eleinte 2-3 oldalt, aztán már csak 1-et, utána felet, majd egy-két mondatot, végül már a könyv látványára is elkezdett nyüszíteni, mint aki azt mondja, ne húzzuk itt az időt, menjünk már aludni, nem látod, hogy fáradt vagyok?
Szóval nem kell a mese, ezt elég érthetően a  tudtunkra adta.
Nem is erőltettük tovább, nem akarom, hogy averziója alakuljon ki a könyvekkel szemben, szeretném, ha később élvezettel és sokat olvasna, mert olvasni jó :)

1 megjegyzés:

  1. :) majd még lesz a 'sok nagy színes kép, kevés szöveg, jó vastag borító és belső oldalak' korszaka is, azokban az időkben az unokahugim állandóan hozta a könyveit, hogy "olvattyunk-olvattyunk!" :)

    VálaszTörlés