2014. július 15., kedd

Veszélyes asszociációk

Félelmetes, milyen hamar kialakulnak az asszociációk. Természetesen főleg a nem kívánatosak, mert amit szeretnék kialakítani, azt bezzeg le se sajnálja.
Az van, hogy Macó 6-6.30 körül kel alapesetben enni, de van, hogy kicsit korábban. Sokaknál látom, hogy a korai evés után még együtt visszafekszenek és alszanak együtt 8-ig. De jól hangzik..
Gondoltam, minek erőltettem én itt a felkelést, nap kezdést evés után, próbáljuk ki. Szóval a szobájában a fotelban szopi helyett (ahol a szopi végére már szuper éber) átvittem magamhoz, és az ágyban fekve szopit csináltunk, remélve, hogy bele- /visszaalszik. De nyilván nincs ilyen szerencsém, esze ágában sincs visszaaludni. Pedig olyan jól hangzott, hogy ha nem is alvás, de még egy kicsit fekve maradás lehet reggelente. Nem, hogy nem aludt, de nem is nagyon maradt meg szórakoztatás nélkül, szóval felesleges az egész, nem nyerek magamnak semmi plusz pihit, akár fel is kelhetünk.
A fekve evést talán egy hétig csináltuk, mire rájöttem, hogy hiába. Viszont azóta az se megy, hogy ha hamar felébred, mondjuk 5 körül, akkor odaveszem és még pihiztünk egy órát evésig. Ez régebben ment, így át tudtam hidalni a nagyon korán ébredésből adódó plusz időt és fekhettem még egy kicsikét. Most viszont azonnal az evésre asszociál az ágyam kapcsán és még ha nem is éhes, azonnal befordul szopi pozícióba, és ha mégsincs szopi, üvöltve követeli a kaját. Aarrggh. Próbáltam elterelni a figyelmét játékokkal, énekkel, bármivel, de hasztalan. Ha egyszer a fejébe vett valamit, addig üvölt, amíg meg nem kapja.
Szóval nyerni nem nyertem semmit a kísérlettel, viszont bebuktam a magamhoz vevéssel való megnyugtatás módszerét. :-(
Sírok. Most próbálom megszüntetni ezt a gondolatkapcsolást, de ez valószínűleg sokkal tovább fog tartani (ha egyáltalán sikerül), mint amennyi idő alatt rögzült.
Bezzeg az alvási rituálé nem rögzül az istenek se..

3 megjegyzés:

  1. De nem lehet, hogy most, hogy már nagyobb, egyre korábban éhezik meg? A Lány ezt csinálta, és mi tök sokára kapcsoltunk, hogy az a baja, hogy tényleg 5-kor már éhes, és nem is lakik jól egy adag anyatejjel és sokszor ezért nem alszik vissza. Nem magunktól jöttünk rá, egy könyvben olvastam, hogy ha magához képest egyre korábban ébred reggel a baba, az azt jelenti sokszor, hogy kevés neki a tej, és akkor eldöntheted, hogy mostantól gyakrabban szoptatod éjszaka is, vagy késő este még adsz egy kis tápszert. Mi mind a kettőt csináltuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makes sense... mostanában kezdett forogni, és egész nap tornázik, tényleg lehet, hogy több kaja kell, mint eddig.. :-) köszi az ötletet, kipróbálom :-) mondjuk azért nem éhezik, még mindig heti 15-20 deka között hízik, és nő, mint akit nyújtanak :-)
      A fekve szoptatás meg kuka, de ha picit tovább aludna reggel a több kajával, akkor nem is kellene visszafeküdni.

      Törlés
    2. Nálunk ez már a hozzátápláláskor volt, szóval azt hittem, hogy ha többet akarna enni, akkor több sütőtököt enne napközben és kész, de aztán a gyerekorvos felvilágosított, hogy vannak babák, akiknél annyira number one az anyatej, hogy első körben mindig abból próbálnak többhöz jutni. Vagyis azt próbálják meg, hogy jó, akkor felkelek hajnali 4-kor, 5-kor meg 6-kor is reggelizni egyet, és ha engedi az ember - én ezt tettem - akkor nincs vége.

      Törlés