2019. március 31., vasárnap

Itt van otthon

Ma hajnalra úgy döntöttem, folytatom itt.
Az elmúlt pár évben rengeteg minden történt, majd alább kivonatosan felsorolom (és később biztosan érinteni fogok dolgokat majd részletesebben) és többször volt az, hogy mennyire hiányzik a blogolás, mert én valahogy ezáltal tudom feldolgozni a dolgaimat - így több új blogkezdemény is született. 
De egyik sem volt az igazi. Mindegyikből hiányzott valami. És tegnap jöttem rá, mi az. A közösség hiányzott. Hiányzott az a támogatás és szeretet, amit itt kaptam, ami kialakult az évek során.

Elég transzformatív hetem volt, voltak benne nehéz beszélgetések bőven (igazság szerint 5 teljesen különböző jellegű), de teljesen megérte. Volt benne múltat idéző, olyan, ahol én tudok támogatni mást olyan helyzetben, amiben én már voltam; nyúltak ki felém teljesen meglepően váratlan helyről, hogy megtámasszanak;  volt egy, ami még messze nincs lejátszva, de egy picit nyitottunk egymás felé és talán majd .. ; és kettő, ahol én nyúltam ki megkövetni régi barátokat.
És nagyon örülök, hogy összeszedtem a bátorságomat, és kinyúltam azok felé, akiket ellöktem magamtól bánatomban. 
Köszönöm azt a magától értetődőnek tűnő szeretetet és elfogadást, amivel visszafogadtak, napirendre tértek, és újra fel tudtuk venni a fonalat. Nagyon hiányoztatok, köszönöm, hogy vagytok nekem.

És ma hajnalra rájöttem, hogy az Univerzum már egy ideje ebbe az irányba lökdös, csak nem láttam.

Mert volt nekem egy nagyon jó barátnőm egyetem alatt, aki végigcsinálta velem az első igazán nagy érzelmi krízisemet (nyilván pasi ügy), ami akkora volt, hogy utána az első adandó alkalommal el is költöztem külföldre, hogy máshol legyek, és amin még ma is sírni tudok, ha megengedem magamnak, hogy gondoljak rá - és ami nagyon sok mindent később meghatározott az életemben.
Na, szóval volt egy barátnőm, akivel nagyon közel álltunk, és akit miután külföldre költöztem, szép lassan kiradíroztam az életemből. Vagy kikopott. Vagy nem tudom. Elkerültem, mert fájt, amire emlékeztet, és fájt az ő tökéletesnek tűnő élete, ami persze messze nem tökéletes, de mégis irigyeltem.
Szóval eltávolodtam.
És az Univerzum úgy hozta, hogy útjaink teljesen random és valószínűtlen módon keresztezték egymást: majdnem másfél éve egy külföldi síterepen szólt utánam, hogy hát helo! És annyira jó volt vele pár szót beszélgetni, és kiderült, hogy végülis egész közel van egymáshoz a munkahelyünk, így felvettük a szálat, és azóta kéthetente együtt ebédelünk (jó hosszú ebédidővel) és azóta már behoztuk a lemaradásukat, és annyira könnyű volt, és olyan simán fogadott vissza, hogy már ott elgondolkoztam azon, hogy talán tényleg ilyen az igazi. Az igazi barátság.
És tegnap két hasonló élményem volt.. és most a föld fölött lebegek 5 centivel, hogy vannak barátaim, hogy ilyen emberek vannak az életemben, akikre számíthatok.

És mindennek a tetejébe egy régi blogos ismerős írt az ehhez a bloghoz tartozó e-mailre, ahova hosszú hónapok óta nem jött már semmi, hiszen ezt itt elvágtam.. szóval Univerzum, értelek (remélem). Én itt vagyok otthon, nekem itt a helyem. Folytassuk itt.

Az a dolog, ami miatt annak idején abba kellett itt hagynom, már nincs, így mehet tovább ez a blog.
A zárt blogot, amit még egy darabig később írtam megpróbálom majd valahogy ide átvarázsolni, természetesen kommentek nélkül, hiszen ott mindenki annak tudatában írt, hogy az zárt, nem lenne korrekt kirakni azokat a gondolatokat a nyílt internetre, de a posztokat szeretném áthozni, volt bennük tanulság.
Sok időm nincs egyedülálló anyukaként, szóval nem lesz napi bejegyzés, de igyekszem majd. Megrendesedek, ahogy egy jó barátnőmmel szoktuk mondani.

Jó újra itthon.

És szuper high level, ez történt korábban:
  • Macóka szerencsére jól van, nemrég volt 5 éves. Azóta sem optimális az alvás, így vannak nehéz időszakok, de nekem a legcukibb szeretetgombóc, aki csak létezhet.
  • Amikor terhes lettem eladtuk a kis lakásainkat, hogy vegyünk egy nagyobbat - még mindig bérbe lakunk, sok (nem anyagi jellegű) faktor miatt nem jött össze, viszont azóta a harmadik helyen lakunk az itthoni bérlakás kultúra hiánya következtében- konkrétan két helyet is eladtak a fejünk felől hiába egyeztünk meg hosszabb távban. Remélem a mostani kitart, amíg végre veszek sajátot mostmár.
  • Anyukámnál 2015 novemberében valami nagy bajt diagnosztizáltak - csontáttéteket találtak, ami később T4 stádiumú tüdőrákra pontosodott. A 6 hónapos prognózist szinte napra tartotta, 2016 júliusában halt meg.
  • Nagymamám, Anyukám anyukája, aki addig 96 évesen tip-topp állapotban volt és egyedül élt egy heti bejárós segítséggel, Anya halálától elengedte a dolgokat, és rohamosan kezdett romlani. Kellett először egy napi bejárós, aztán otthon egyik fajta, másik fajta, hospic, és végül szinte pontosan egy évvel Anya halála után 2017 augusztus első napján a Mama is meghalt.
  • G ezalatt combos élet-közepi válságba érkezett, napi szinten ment a vita arról, hogy neki milyen motor kell, mennyi időt akar motorozással, x-boxozással és a fiúkkal való bulizással, vagy a kollégákkal való sörözéssel tölteni..  és mi az én hibám. Minden. Is.
  • Nekifutottunk terápiának, de sajnos nem jól választottunk(am), két kört is tettünk, de egyik se volt jó nekünk. Kár.
  • G egyszer majdnem elköltözött még 2017 januárjában, de deus ex machina módra engem aznap kellett kórházba vinni vesegörccsel, így meggondolta magát, úgy tűnt, átértékelte a dolgokat.
  • Aztán nem - 2018 februárban egy szép keddi reggelen a reggeliző asztalnál rám nézett, és közölte, hogy ő el akar válni. Nekem szó szerint kiesett a kanál a kezemből.. egy pár hétig még küzdöttem, sírtam, alkudoztam, könyörögtem, de hajthatatlan volt. Ő nem boldog, nincs más választása.
  • 2018 április végére hosszú oda-vissza ügyvédekkel veszekedés után meglett a megállapodás - mi lesz a gyerekkel, kinek mennyi pénz jár - és végre elköltözött, mert addigra már pokol volt az élet itthon.
  • 2019 januárjában lett végleges a válás, megvan a végzés, végre vehetek levegőt, végül mindenben tartottam magát az eredeti megállapodáshoz.
  • Azóta igyekszem rendezni soraimat Macókával együtt, aki persze szegény a legtöbb kárt szenvedte az egészben, de rajta vagyunk, hogy jobb legyen.
Hát ez .. én hatalmas utat tettem meg az elmúlt másfél évben, és január óta úgy érzem, új fázisba léptem, és most itt vagyok. Jó lesz.

2019. március 30., szombat

----

Alant egy csomó minden átmentett dolog van .. az eredeti blog vége és ez a bejegyzés között..
Átmentettem a zárt blogot ide, és volt 3 bejegyzés, amiket megírtam, de nem tettem közzé amikor akut volt a válás helyzet .. azok vannak most itt időrendben, eredeti dátumukkal ..