2021. április 4., vasárnap

Karantén időszak

Mióta tart ez a koronavírusos őrület, többedik kör karantént futjuk különböző konstellációkban.
Nem könnyű, de néha azt gondolom, még nekünk az egyik legkönnyebb.
Szerencsére a munkám megvan és csont nélkül végezhető itthonról, ahogy az elmúlt majdnem 10 évben is csak szórványosan jártam be a budapesti irodába. Szerencsére globális a munkaköröm, azaz nemigen van itt kivel dolgoznom, a svájci, amerikai, indiai, maláj, mexikói, stb kollégáknak pedig tökéletesen mindegy, hogy itthonról vagy az irodából telefonálok-e. Mondjuk a globalis munka-létnek vannak előnyei, de hátrányai is, ebbe most nem megyek bele, ez ilyen volt már korábban is nekem, úgyhogy a munkám nem változott nagyjából semennyit.
Mondjuk annyit, hogy kicsit nagyobb a pörgés és  amikor nincs óvoda, akkor azért akadnak kihívások. Mert Macó most másodszor nagycsoportos, ami szintén kivételesen könnyű helyzetbe hoz minket. Nem kell kis elsőssel küzdeni a távoktatásnak csúfolt valamiben, ami totális homeschoolinggá változik, hogy ne maradjon le a gyerek a tananyaggal, és nem is olyan pici már, hogy egyfolytában össze legyünk kötve. A tavalyi első kör nagyon durva volt, akkor L a bébiszitterünk is hazament, úgyhogy magunkban próbáltuk megoldani a dolgot. Az elég durva volt, kellett kőkemény napirend és rengeteg szervezés, de azért az apja szerencsére vállalja a részét, a hét felében nála van, a másik felében nálam. Ez szuper, és imád is az apjánál lenni, de azért ennek megvannak a maga buktatói, ugyanis apa bébiszitterre nem költ, viszont dolgozik ő is mint a gép otthonról, így apánál főleg tv és tablet van, úgy nagyjából egész nap. Apánál amúgyis kevés a szabály, így nagyon nehéz az átállás. Amíg ez heti egy nap volt, még nem volt olyan vészes, de a heti 3 napból nagyon nehezen áll vissza itthonra, ahol szabalyok vannak, feladatok és napi 45 percben van korlátozva a képernyő idő, pedig eddig se mentek könnyen az átmenetek.
Szóval az első nap apától hazajövet mindig nagyon durva harcos, hisztis, idegölő, pedig nagyon próbálkozom megkönnyíteni az átállást, de nehéz neki, nagyon nagy a különbség. És hát, mivel apánál képernyő előtt bambulás van, itthon igyekszem kicsit a fejlesztéssel is foglalkozni, végülis ezért lett visszatartva egy tiszteletkörre az óvodában, hogy nyomjuk meg a fejlesztést még egy kicsit suli előtt. LOL. Persze semmi nincs. Még amíg volt is ovi, a szervezett dolgok nagyrésze kuka volt, nem volt se úszás, se foci, se karate. Szerencsére a síelés hétvégente ment majdnem végig, bár nehezebb volt már motiválni a végére így, hogy nem volt sítábor a hegyekben igazi hóval  :(
Óvodai fejlesztések kuka, magán fejlesztésben a fejlesztőpedagógus, akihez jártunk bezárt, mert van egy komolyabb alapbetegsege, nem mert rizikózni. A kiscsoportos fejlesztés ment, amíg mehetett személyesen, mióta nem lehet, digitalban próbálkoznak, kevés sikerrel sajnos, nem nagyon megy nekik se a digitális átállás, se a szervezés / koordináció része.
Úgyhogy vajmi kevés fejlesztés van. Cserébe L maradt a városban ebben a körben, úgyhogy ő van velünk azokon a napokon, amikor Macó velem van. Ez erősen költség intenzív, de amíg bírom anyagilag, legalább van vele foglalkozva, amíg én dolgozom. L egy angyal amúgy, jó sok dolgot kitalál, feladatokat is oldanak meg, építenek, rajzolnak, rohangálnak a kertben.. Örülök, hogy van nekünk, nagyon.
Úgyhogy igy vagyunk mi. A hét felében időmilliomos vagyok, amikor az apjánál van, ilyenkor igyekszem utolérni magam a melóval, este a tengerentúli kollégákkal haladni, és egy pici időt magamra is szánni. A hét másik felében L van velünk nap közben, ami Macót persze nem akadályozza meg abban, hogy belerobbanjon, beleüvöltsön vagy belecukiskodjon bármelyik videós megbeszélésembe a legváratlanabb pillanatokban, de ezzel azért együtt lehet élni.
Apukám becsukott teljesen, vele alig volt kontakt az elmúlt évben, az is csak egy röpke séta nagy tágas mezőn. Most Húsvét után kapja meg a Szputnyik második körét, utána talán már majd újra becsatlakozik a körforgásba, bár veszélyesen kényelmesen elvolt ő magában elszigetelve az elmúlt évben, aggódom kicsit, mi lesz az "új normális".
Tesómék, akinek hasonló korú gyerekei vannak és nagyjából 3 sarokra laknak tőlünk szintén teljesen leépítettek minket, egy jó kifogás sosem rossz alapon, sogornomnek nagyon jól jött ez az egész, hogy engem teljesen kiiktasson a családomból - mert azért apánkkal tartják a kapcsolatot aktívan, csak amikor sétálni mennek az mindig utólag derül ki, és jajjj, majd legközelebb szólunk, gyere te is. Ez volt az első fél évben, aztán már ez se. Tegnap már a videos családi vacsorára se fáradtak el, bár ígérték, de 2 óra várakozás és a lefekvés idejének vészes közeledtével végül nélkülük tartottunk szűk körű feltámadási vacsit, apukámmal és Macóval hármasban.
Ilyenkor kicsit szomorú vagyok, hogy ez lett a családomból, de hát ez van, ebből kell a legjobbat kihozni.
First world problems, ugye. Szerencsére (lekopogom, egyelőre) elkerült minket a vírus és másképp is egészségesek vagyunk, van munkám, van tető a fejünk felett és nagyjából mindenünk megvan, logisztikailag is bírható a dolog, beállt minden. Úgyhogy mi ilyen majdnem luxus verzióban toljuk a karantént. Panaszra semmi ok.
Várjuk az oltást, várjuk a jobbat.

2021. március 26., péntek

Hát izé..

Welkámbek, vagy ilyesmi.. 
Egy jó ideje nem írtam asszem. Nem asszem, ez tuti.
Lenne ezer mondanivalóm, azt se tudom, mivel kezdjem, de tudom, a legfontosabbal.
Macó jól van, nő mint a gomba, már 7 éves volt nemrég, még (szerencsére, pláne tekintettel erre a pandémiás, karanténos őrületre amiben nyomjuk itt már egy ideje) nem jár suliba, hanem az oviban beiktattunk egy extra kört. Pavor (mondanám, hogy a barátunk, a Pavor, de nem vagyunk olyan jóban, csak elviseljük, főleg én) úgy tűnik szelídül azért szép lassan. Mondjuk azóta (7 éve, atyavilág) se nagyon alszunk, főleg egyszerre nem, mert vagy ő műsorozik éjjel vagy nekem pörög épp túl az agyam, úgyhogy alvásból továbbra is elégtelenre állunk. Viszont szerencsére azért enyhül szép lassan a dolog, legalábbis ebben reménykedem, nincs már az a klasszikus hisztérikusan sírva és sikítva élet-halálra küzdés miközben nem reagál semmire, hanem lassan átmegy sima alvajáró /alvabeszélőbe. Beszélni majdnem minden éjjel beszél álmában, járkálni azért ennél kicsit ritkábban szokott, csak arra meg érdemes odafigyelni mert nem mindig azt álmodja, hogy otthon van, így volt már, hogy belepisilt a szennyeskosárba, a kád mellé, a wc mellé, vagy még a fürdőszobáig sem tálal el.. (Az alvajárás valahogy a legtöbbször a pisiléssel függ össze). Szóval érdemes résen lenni, és a megfelelő irányba terelni, uh én továbbra is mint a delfinek csak fél aggyal, fél szemmel és fél füllel alszom, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen tudjak lenni.
Újítani szokott néha, a héten például már nagyon fáradt voltam, uh a nyafogásra csak a fejemre húztam a takarót, van már hogy ilyenkor egy idő után simán csak felkel, pisil és visszafekszik, és hát a reményhal ugye.. De nem ez lett, hanem zokogás lett belőle, úgyhogy kiküzdöttem magam a félig alvásomból meg az ágyból, és mire kimentem a fürdőbe, alsónadrágban állt mezítláb a kövön és zokogva mosta a fogát, rendesen fogkremmel meg minden. Csak épp zokogva és nem volt ébren, és az éjszaka közepe volt.
Úgyhogy befejezte a fogmosást, a pizsijét nem találtam meg csak reggel a másik szobában, úgyhogy kerestem neki egy új pizsit, megszidtam, ahogy illik, hogy mezítláb áll a hideg kövön aztán visszatettem aludni.
Én persze reggel ötig bámultam utána a plafont és másnap (is) olyan voltam, mint akit agyonvertek, de ez csak biznisz esz júzsual.
Szóval ez még van, de amúgy egy ügyes, okos, cuki és nagyon kis talpraesett kispasi már 💕

Reméljük, hogy ez a mai írhatnékom nem egy pillanatnyilag fellángolás, és jövök még és mesélek..

2019. december 31., kedd

P szerencsére túlélte.. eddig .. a tegnapit. Várja az eredményeket. De legalább túlélte ezt a kört, ez is valami.
Mondjuk legalább humoránál van, persze telefonon, mert be nem mehetek, ez olyan, ahova nem mehet be senki. Nem baj, úgyis utálná, ha bárki gyengének látná. Fejben a következő ironman-re edzünk :)
Egyik lábat a másik elé, eddig jó ..

2019. december 29., vasárnap

Holnap műtik P-t.. 3 hét alatt másodszor..
Kezdjük ott, h élje túl. Jöjjön ki, aminek kell, maradjon bent, ami oda való. Menjen simán, ne legyen komplikáció. Se szövődmény.
És ha ez mind megvan, ez még mind csak az út eleje..
Egyelőre koncentrálunk a holnapra. Nagyon.

2019. december 22., vasárnap

Mégse, mégis rosszabb

Megkerült P..
Majdnem azt mondom, h sajnos.. Mert jobb lett volna, ha azért tűnik el, mert utál.
Helyette újabb kör kórház, újabb műtét.. Szar diagnózis, szar prognózis, para az egész.
Nekem nagyon, de nem lehet kétségbe esni, mert az ragadós, uh optimizmus ipari mennyiségben.
Ő meg szuper -alfa, még el is poenkondja, de P-ül az "eleg szar a helyzet" nagyjából egy katasztrófát jelent, különben legalábbis "okes" lenne minden, mint mondjuk az előző pár kör komolyabb dolgánál. De most "eleg szar", úgyhogy eléggé aggódok. Csöndben, magamnak.
Ha tudnék, imadkoznek, de még azt se tudok. Ilyenkor irigylem a hívőket, hogy van mibe kapaszkodni.
És karácsony van. Hát boldogat..

2019. december 16., hétfő

Senkinek, hát mindenkinek..

Hát ezt elcsesztem, és  még csak el se mondhatom senkinek.. úgyhogy megírom itt. 

Úgy nagy vonalakban, mert a pasi - hát persze, hogy pasi a nyűg tárgya - leszedné a fejem, ha megtudná, hogy bárhol írok/beszélek vagy hangosan gondolkozom róla. Jó, le nem szedné, sok szart elnézett már nekem, de biztosan nagyon mérges lenne. Nevezzük P-nek, mint Pasi.
Pedig akár lehetett volna jó is, így ennyi kínlódás után. Mert ismerjük mi egymást P-vel már nagyon-nagyon régen, rezonáltunk is egymásra egyszer valamikor, de abból nem lett semmi, és jó is, mert ott és akkor tuti meggyűlöltük volna egymást. 
Aztán nem beszéltünk évekig. Én férjhez mentem, gyereket szültem (némi kínlódás után, mint tudjuk), aztán elváltam. Ő kapcsolatból kapcsolatba, de egyik se bizonyult véglegesnek. Már szétesőben volt a házasságom, amikor újra kereszteztük egymás útját, kimérten kartávolságról beszélgettünk, aztán ennyi. 
Aztán szétesett a házasságom, csak nem tudta senki még rajtunk kívül G-vel, már aláírtuk a papírokat, amikor újra keresztezték egymást útjaink P-vel, és TÉNYLEG elkezdtünk beszélgetni. Úgy nagyjából mindenről. És a "jó pasi, de.."-ből lassan "jó pasi, és.. " lett, valahogy ő is meglátott bennem valamit, és elkezdődött egy nagyon finom, alig látható játszma. Egy nagyon óvatos, nagyon visszavonható, nagyon bárhogy értelmezhető, de nagyon következetes játszma. Ezt játszottuk vagy egy évig, amíg már nem volt annyira alig látható, de egyértelmű sem. Eddigre én kicsit elfáradtam, úgyhogy egy életem, egy halálom, lássuk a medvét.. legalábbis nekifutottam a témának, de nem vittem végül végig, én egy tüdőgyulladással küszködtem hosszú heteket, őt műtötték (mint utólag kiderült), hagytam akkor. Bonyolult az élet így is.
Aztán jött megint a finom játszmázás, amit nem lehetett ignorálni (legalábbis nekem nem sikerült). Úgyhogy nekifutottam még egyszer, hogy akkor most mégis mi van. Sikerült a lehető legrosszabb időpontot választanom, amikor épp P fejére omlott az élete (ez hosszú, de nagyon szar sorozata volt, vagyis inkább van, ahogy kinéznek a dolgok), én meg egyfolytában utaztam akkor munkából kifolyólag, így a nyár eleji "kéne beszélnünk / szerintem is" -t nyár végére sikerült konkrét fizikai találkozásra váltani, ahol némi köntörfalazás és menekülő utak nyitva tartása után azért csak eljutottunk odáig, hogy "hát az úgy van, hogy / és ez kölcsönös / és akkor ezzel most mit csináljunk / mondd te, hogy szerinted mi legyen / és mi lesz, amikor már nem". 
Végülis csak 40+ vagyunk mindketten, ér 14-éves módon viselkedni, nem?
De aztán igen hamar egy heves, ámde logisztikailag nagyon nehezen megszervezhető valamiben találtuk magunkat - egy kisgyerekes, egyedülálló, ámde karrierista anyuka és az extrém karrierista, sportőrült, ámde mostanában folyton az egészségével felettébb időigényes módon küzdő magányos farkas koordinációja azért nem kis feladat.
Ez ment egy pár hónapig, ami a fentiek miatt nem túl nagy számosságú tényleges randit takart, ami mellett voltak nem-randi típusú átnézünk egymáson nehogy kilátsszon valami jellegű, és feltűnésmentesen megvár az étteremnél ahol tulajdonképpen mindkettőnknek legitim dolga van (vagy akár az is lehetne) vagy összefutunk valahol nyilvános helyen nem teljesen véletlenül és csevegjünk kartávolságot tartva jellegű találkozások, plusz napi szintű, több kötetnyi csetelés, miután Macót letettem, még fél éjszaka, éjszaka közepén, meg hajnalok hajnalán (egyikünk se valami jó alvó, úgy tűnik).
Ekkor még azt gondoltam, hogy lehet akár nekem is jó egy kicsit, jó volt ez pont így.

Aztán egy szép hétköznap jött az, hogy most ne találkozzunk hétvégén, lelkileg felborult, nem lenne jó társaság.
Jó. Ez a lelki borulás mondjuk pont benne volt a pakliban sajnos a szar sorozat okán, úgyhogy akkor inkább most, mint később.
Úgyhogy ő most kicsit disconnect - konkrétan munka off, telefon és egyéb kütyük off, útlevél+hitelkártya zsebbe és irány surány. Nem ígérünk semmit, majd meglátjuk mi lesz, amikor visszacsatlakozik a hétköznapokba. Fasza. Nem szakítunk (már ha egyáltalán van mit), hogy elkezdhessem feldolgozni, de azt se mondjuk, hogy majd utána folytatjuk, hogy legyen mire várni. Értem én, hogy ilyen állapotban nem lehet ígérni semmit, értem én ezt a fejemmel, de azért nem tetszik.
Úgyhogy itt borultam én, és mondtam azt, hogy akkor én meg elmegyek kicsit szabadságra melegebb éghajlatra, szó szerint, mert megzakkanok ebben itt ülve a mindennapjaimban.

Mire kitaláltam, leszerveztem, befizettem, kiderült tök véletlenül (konkrétan vakon beletrafáltam a dologba), hogy épp kórházban van, komolyan romlott az egészségi állapota, szarul állnak a dolgok. De részleteket nem mond, menjek el én csak pihenni, majd utána beszélünk. Na, így aztán igazán könnyű kikapcsolódni.
Viszont elkezdtünk megint beszélgetni - azaz inkább írogatni, mi úgy tűnik, így tudunk beszélgetni. Oda, vissza, oda, vissza, oda, vissza, oda, vissza.. egész biztatóan alakult a dolog, mígnem tegnap elcsesztem. Úgy konkrétan. Rajtam volt a lelkizés, és ráöntöttem egy durva adagot magamból, ami így visszaolvasva még nekem is sok. Kár volt, de már késő. Reggel igyekeztem még elviccelni, de azóta se kép, se hang.
Értem én, nekem is sok lett volna, pláne ilyen helyzetben (bármi legyen is az)..

Nap közben még szarul éreztem magam, de délutánra (a munka segít ;) ) aztán azért kitisztult a fejem, és meglepő módon teljesen lenyugodtam. Lesz, ami lesz. Valszeg pont nem lesz semmi, itt a vége, de ez is OK. Úgy érzem, elértem a bot végét. 
Nem azért, mert már nem, hanem inkább csak belefáradtam abba, hogy soha nem tudom, mi van, hogy valahogy mintha ezt én akarnám jobban, hogy mindig egyensúlyozzak, meg titkolózzak (nem, nem családos, nem azért). 
Szóval elcsesztem. Kár. Lehetett volna jó is.

2019. november 26., kedd

Így utazunk mi ..

Az úgy kezdődött, hogy egy kicsit berágtam. Az univerzumra. Amikor már úgy látszott, h egy kicsit nekem is lehet jó, a végtelen+2 nagyobb horderejű megoldandóm egy komolyabb része kontroll alatt van és kinéz egy kis bónusz, dobott a dolog egy hátast, mindenki önhibáján kívül. Csillagok együttállása meg ilyenek (pasi, bonyolult..).
Úgyhogy egy kisebb rövidzárlat alakult ki a fejemben, amikoris nagyon nem itt akartam lenni. És mire az ötödik barát(nő)nek fejtegettem, h el kéne kicsit menni innen a csodába, tulajdonképpen már egész jó ötletnek tűnt az utazás. Úgyhogy egy álmatlan éjszakán átnyálaztam a naptáramat, hogy mikor van vp-review, ovis karácsony, meg egyéb kihagyhatatlan dolgok, és belőttem egy 10 napos darabot, amikor akár el is utazhatnánk. 
Persze ettől még nem utazunk, de akár..

Mondjuk nincs már, csak 2 nap szabim, de végülis kiírtam napokat karácsony körülre, akár vissza is vehetem őket, úgyse dolgozik majd más, legalább legyűröm az emailjeimet, ad absurdum konkrét gondolkozást igénylő dolgokat csinálok. Így kivehetnék 5 napot ebben a 10napos darabban.
Persze ettől még nem utazunk, de akár..

A következő álmatlan éjszakán beütöttem a gugliba, hogy "where is it warm in december", és elolvasgattam és megnézegettem több tucat utazós blogot és oldalt.
Persze ettől még nem utazunk, de akár..

Ha már légvár ugye, ne sajnáljuk a téglát, tervezzünk rendesen.. gyerek még sose repült, elsőre sacc per kábé 5 óránál többet nem mernék bevállalni vele, szűkítsük a kört, maradt 4 lehetőség. Ebből egyet biztonsági megfontolásokból ejtettem, mert egyedül sok baromságot, de gyerekkel nem feltétlenül, kettőt meg azért, mert oda rendesen turistáskodni kéne menni, nem csak a napsütés kedvéért, így maradt egy.
Persze ettől még nem utazunk, de akár..

Másnap projekt megbeszélés helyett sokat utazó kollégámat (és itt most gondoljunk egy szinte mindig (for pleasure, not only biznisz) utazó nagyon Y generációs emberkére) meginterjúvoltam, hogyanis érdemes manapság leszervezni magamnak egy utat, mert hát sok víz lefolyt már a Dunán mióta én utoljára úgy rendesen utazgattam a nagyvilágban.
Persze ettől még nem utazunk, de akár..

A rákövetkező álmatlan éjszakámat (és ezek megint megszaporodtak, mióta kiderült, h mégsem lehet nekem jó egy kicsit, pedig már egész jól alakult ez is.. LOL) eltöltöttem azzal, h átnyálaztam a skyscannert, a kayakot meg a kiwit.
Persze ettől még nem utazunk, de akár..

Úgysincs normális járat, pedig lennének szuper szállodák észszerű áron még éppen. Épp erről panaszkodtam az egyik Közeli Barátnőmnek, amíg mentünk valahova együtt egy vidámba forduló estén.. nem, mintha utaznánk, de hát hogy még elméletben sem lehet odajutni.. Mondja erre a Közeli, hogy esetleg utazásszervező ilyesmi. Gyorsan mondtam, hogy persze, a 21. században, de azért szöget ütött a fejemben. De hát ugyan már..

A következő álmatlanon kívülről-belülről elolvastam, megértettem és kielemeztem a Kanári Szigeteket, mert azért mégiscsak 7 szigetből áll, hova repüljünk ezek közül - persze pusztán fejben. Amíg aztán a decemberi mikroklíma alapján legjobbnak ítélt tenerifén újra szállodákat nézegettem, a kiskorú is felkelt és odasomfordált a hátam mögé azzal, hogy anya, ide menjünk.. Nem utazunk sehova, néztem rá szigorúan, csak úgy nézelődök. Erre megenyhült ő is: nem kell pont ide, egy hasonló is jó lesz. Legyen pálmafa, tenger meg úszómedence. Mars aludni Kiscsillag!
Vissza a kiwire.. De egyszerűen nem lehet odajutni, csak csillagászati áron (per fő), annyit meg nem ér.

Persze ettől még nem utazunk, de azért reggel ráírtam arra az emberre, aki aktív koromban a bonyolultabb útjaimat szervezte. Személyesen sose találkoztunk, de bármit meg tudott szervezni. Hátha még ugyanott dolgozik. És 10 percen belül válaszolt, persze, hogy megvan még, mindjárt nézi. Újabb 10 perc, és ő se lát jobb járatokat. Viszont, van egy utazási iroda kontaktja, aki aztán tényleg bármit, keressem meg, semmi kényszer, csak info.
Utazási iroda, de komolyan?!

Hát nyeglén, minden kommentártól mentesen át-forwardoltam az emailt a megadott címre, persze ettől még nem utazunk, de akár..

És újabb 10-15 perc múlva jött a válasz, h ilyesmire gondoltam-e, és megadott két érkezés-indulás és három szálloda lehetőséget.. És mind belül volt a büdzsén és minden egyéb elváráson.
Úgyhogy kevesebb, mint további két email, egy telefonhívás és fél órán belül döntöttem, aláírtam, átutaltam, megkaptam és kinyomtattam.

Úgy tűnik, mégis utazunk :D