2013. január 28., hétfő

Update

Kicsit hullámvasúton ülök - reggel mellbe vágott a 36,6°C, és komolyan majdnem elsírtam magam, amikor az értéket a FF-be beírva az alábbi ábrával válaszolt a nyomorult:


A FF szerint csütörtökön volt PÉ, és ma már 4DPO van - ez szerintem tuti baromság, csütörtök délben még egyben volt az összes két tüszőm, doki nézte UH-n, és vasárnap éreztem csak ovufájdalmat (bár ez a szokásos kis szúrás sokszorosának érződött). Ennek alapján, meg azért, mert szombatig még volt termékeny nyák, de vasárnap már puskaport is tárolhattam volna odalent, manual override-al átkényszerítettem a PÉ időpontját vasárnapra (bár a hőmérséklet alapján akár szombat is lehetett, a petefészektáji szúrás nem feltétlenül mérvadó, a hő meg nem teljesen egyértelmű most (sem)).


A hülye hormoninjekciók miatt komoly érzelmi hullámvasúton ülök, különben nem vagyok egy sírós, de reggel jól kisírtam magam, hogy ez a hajó elúszott, de aztán úgy döntöttük, azért becsülettel végigvisszük ezt a kört, mást úgysem nagyon tehetünk, majd G elment odaadni a fiúkat a biológusoknak, én meg komótosan nekiálltam a reggeli készülődési programnak.
Erre WTF - ma reggelre megint lett termékeny nyák! Ráadásul nem is kicsit, hanem bő tojásfehérje.
Tehát lehet, hogy mostanában indul a második pete?! A FF-et összezavaró W-minta pedig a kettős ovu eredménye, és a második érő pete csinálja itt nekem a  fesztivált, csavargatja az ösztrogént?
A két tüsző között 3 mm különbség volt csütörtökön, ha az átlag napi 1.5mm növekedéssel számolunk, akkor az ca. 2 nap. Ha a nagyobb vasárnap repedt, akkor reális lehet, hogy a kicsi nemsokára fog.
Mármint, ha nincsenek hatással egymásra, és mindenki a saját növekedési tempójában halad, és saját menetrendje szerint reped.
Vagy ha több tüsző van akkor tandemben mennek, és ha az egyik reped, a másik is, mindegy, hogy hol tart? Ez nem tűnik logikusnak, bár a biológiában sajnos tényleg nem vagyok jó. 

Visszanéztem a  korábbi chartjaimat, és van V és W alakú is, kb. fele-fele arányban. Ha véletlenül helyes lenne a fenti elmélet, akkor ezek szerint nekem magamtól is szokott dupla ovum lenni - ami némileg megmagyarázná a totál értelmezhetetlen LH tesztelési eredményeket - bizonyos hónapokban 10-12 napig is sikerül pozitív LH tesztet produkálnom*.

Szóval most kicsit lenyugodtam - bár talán jobb lett volna az előző lelkiállapotban maradni, és a vesztesek nyugalmával végigmenni a következő két héten. Most megint kezdek reménykedni, és ilyenkor szarabb a pofáraesés. De hátha.
Majd még megpróbálok egy UH-t kikönyörögni az inszem előtt, hátha azon látszik valami okosság.

Megyek, befejezem a készülődést, és indulok nemsokára. Kicsit nagy a zűr a fejemben, egyszerre beszél mindenki, és még nem dőlt el, ki ma a főnök - ControlFreak, vagy az Optimista, aki bízik.. 


* igen, tudom, az LH teszt akkor pozitív, ha a 2. csík legalább olyan erős, mint a teszt csík, vagy erősebb, nem elég, ha csak megjelenik.

5 megjegyzés:

  1. Szerinted a hormoninjekciók nem zavarják össze a testhőmérsékletet? Nem tudom, csak felvetem. Nem biztos, hogy stimulált ciklus esetén is lehet hő alapján tájékozódni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez is lehet, bár egyelőre követi a mintát, amit az ilyen W-s alakzatoknál produkáltam korábban is. A lényeg, hogy mostantól 8-9 hónapig maradjon is fent a hő! :)

      Törlés
  2. Repedhetnek külön spontán és stimulált ciklusban is, ha különböző méretűek. Ez FF egyik nagy hiányossága, hogy ezzel pl. sosem számol,még ha egyértelműen fura is a hő meg a CM miatta.

    Amúgy teljesen és tökéletesen ugyanaz a helyzet, mint nálam volt, csak nálam tényleg esélytelennek tűnt, mert egy darab tüszővel indultam... és mégis...
    Kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e UH-t kapni, de attól függetlenül én azt mondom, legalább ma adj szabadnapot a ControlFreak-nek, úgyis a nyakadon fog lógni az elkövetkező két hétben...
    Szorítok nagyonnagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszi! UH megvolt, ma pihi, holnaptól pedig vissza a mókuskerékbe.. ControlFreaket meg bezárom a szekrénybe :)

      Törlés
    2. Nagyon jó! :) Alapból is lett volna UH, vagy mit mondtál, hogy sikerült meggyőzni? És mit látott tüszőileg?

      Törlés